Szabó László Gyula professor emeritus, gyógyszerész, kutató, egyetemi tanár. Fő kutatási területei az allelopátia, csírázásélettan, fitokémia.
Tanulmányai, életútja Szülővárosában a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett, biológiatanára Horvát Adolf Olivér ciszterci paptanár az egész életpályájára meghatározó személyiség lett. A Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész karán 1965-ben kapott gyógyszerészi diplomát. 1970-ben gyógyszerész doktori címet,Semmelweis Orvostudományi Egyetem, 1970. szeptember 9., főtárgy növénytan, melléktárgyak: szerves kémia, politikai gazdaságtan, készült ELTE Alkalmazott Növénytani és Szövetfejlődéstani Tanszék, témavezető: Sárkány Sándor és Dános Béla, címe: „A balzsamjáratok kialakulása és a cserzőanyag lokalizációjának kérdése a Cotinus coggygria Scop. néhány szervénél” 1976-ban mezőgazdasági tudomány kandidátusa (PhD) címet,MTA, tudományág: növénynemesítés, címe: „Takarmánynövények csírázásélettani vizsgálata, különös tekintettel a hőmérséklet hatására”, Iregszemcse, 1975 1978-ban mezőgazdaság-tudományi doktori címet szerzett.Keszthely-Mosonmagyaróvár, kandidátusi fokozat alapján) 1989-től címzetes egyetemi docens,MÉM miniszterhelyettes, Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Kar Növénytani-Növényélettani Tanszék 1993-tól címzetes egyetemi tanár,keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kar Növénytani-Növényélettani Tanszék 1994-től habilitált doktor biológia tudományágban.1994. június 21-től, JPTE, előadás: Pécs, 1994. február 28. Fitokémiai analógiák ökológiai vonatkozásai – Special plant metabolites as allelochemicals 2000-ben megkapta az MTA doktora (DSc) tudományos címet.2000. május 9., értekezés: Allelopátia mesterséges és természetes körülmények között, az allelopátia értelmezése
1997-től 2001-ig Széchenyi Professzori Ösztöndíjas.1997. márciustól 1998-tól a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja.2016. május 2., a székfoglaló előadás témája: Fitokémiai karakter és allelopátiás potenciál
Nős, felesége (Kőszegi Ildikó) könyvtáros. Két gyermeke van, fia (Szabó Márton) agrármérnök, lánya (Szabó Franciska) kommunikációs szakember.
Szakmai pályája 1965-től a Baranya megyei Gyógyszertár Vállalatnál a sellyei gyógyszertárban dolgozik. 1965-től 72-ig az Országos Agrobotanikai Intézet tudományos munkatársa Tápiószelén, 1970-től a botanikai osztály vezetője. 1972-től 1984-ig az iregszemcsei Takarmánytermesztési Kutató Intézet bicsérdi telephelyén tudományos főmunkatárs. 1984–85-ben a Gyógynövény Kutató Intézet tudományos főmunkatársa, a minősítési csoport vezetője Budakalászon. 1985-től 1993-ig a Baranya megyei Gyógyszertári Központ Gyógynövény Laboratóriumának szaktanácsadó főmunkatársa, a gyógynövény-laboratórium vezetője. A laboratórium 1988-ban megkapta a „Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Oktató Laboratóriuma” címet.
1988-tól 1990-ig a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar Növénytani Tanszékén a biológia fizikai és kémiai alapjai tantárgy előadója.1988. július 1-től másodállású egyetemi docens, Művelődési Minisztérium 33.810/1988.XI. 1990-től 1994-ig a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kar Növénytani Tanszékén a növényélettan tantárgy előadója, másodállású egyetemi docens.
1994-től 2012-ig a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Növénytani Tanszékén egyetemi tanár,1994. július 1-jétől, Magyar Köztársaság Elnöke 174/1994 2006-ig a növényélettan tantárgyfelelőse, 1997-től 2005-ig tanszékvezető és a Botanikus Kert vezetője, 2006-ban a Növényélettani Tanszék alapító vezetője, a Biológia Doktoriskola törzstagja. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Gyógyszerésztudományi Szak, Farmakognóziai Tanszék alapítója, 2003-tól 2006-ig másodállású megbízott vezetője, 2006-tól 2012-ig megbízott tanszékvezető-helyettese.
2012. július 1-től a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Gyógyszerésztudományi Szak, Gyógyszerészeti Intézeténél professor emeritus.
Egyéb tudományos tevékenysége bélyegkép|jobbra|200px|Szabó László Gyula előadást tart (Pécs, 2016) 1980-tól 1992-ig 11 alkalommal Agrártudományi (korábban Keszthelyi, majd Pannon, Nyugat-Magyarországi, jelenleg Széchenyi István) Egyetem Mosonmagyaróvári Agrártudományi Kar állami vizsgáztató bizottságának tagja.
A Melius Alapítvány és Ormánság Alapítvány kuratóriumi tagja.
Tudományos bizottsági tagságai MTA Pécsi Regionális Bizottságán (PAB) belül szakbizottsági (Környezetvédelmi és Urbanisztikai, Biológiai, Agrártudományi, Orvostudományi) és munkabizottsági (Botanikai, Gyógyszerészeti) tag (1974-től) MTA Kultúrflóra Szerkesztőbizottság tagja (1974-től) MTA Botanikai Bizottság tagja (1992-2011) MTA Diverzitásbiológiai Tudományos Bizottság tagja (2011-től) Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztályának vezetőségi tagja (1986-tól) Magyar Biológiai Társaság Pécsi Csoportjának alapító titkára (1979), vezetőségi tagja
Társasági, egyesületi tagságai Mecsek Egyesület Pécsi Városvédő és Városszépítő Egyesület (Marton István elnöksége alatt a Környezetvédelmi Bizottság vezetője) Magyar Biológiai Társaság (Botanikai Szakosztály, Pécsi Csoport) Magyar Kémikusok Egyesülete (2014-ig) Magyar Mikológiai Társaság (korábban Pécsi Csoportjának alapító tagja) Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztály Magyar Néprajzi Társaság (2012-ig) Magyar Természettudományi Társaság Magyar Orvostörténelmi Társaság Népi Orvoslási Szakosztálya
Kitüntetései A Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója (MÉM miniszterhelyettes, 7379/1971) Augustin Béla-emlékérem (Magyar Gyógyszerészeti Társaság, 1991) Jánossy Andor-emlékérem (agrobotanikai kutatás elismeréséért, Tápiószele, Budapest, 2000) Természetbúvár Egyesület elismerő oklevél („Szépítsük meg Magyarországot” mozgalom, Budapest, 2000) Kitaibel Pál Bronzplakett (tanulmányi verseny elősegítéséért, Mosonmagyaróvár, 2001) Óvár Emlékérem I. fokozat – Felsőoktatási Tevékenység elismeréséért (Mosonmagyaróvár, Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, dékán 2001, ikt. sz.: HO-187/2001) Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület kitüntető oklevele, ezüst fokozat 1998, arany fokozat 2001 és 2003 PAB Tudományszervezési Díj (Az MTA Pécsi Területi Bizottságának elnöke, 2004. november 5.) Huzella Tivadar-emlékérem (Magyar Biológiai Társaság, 2008) Szebellédy László-emlékérem (Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, 2010)
Művei Nevéhez számos szakkönyv és tudományos illetve tudománytörténeti közlemény kötődik: közel 50 könyv és több mint 500 publikáció szerzője, több mint 100 könyv társszerzője.
2010 A csicsóka Helianthus tuberosus L., Magyarország kultúrflórája. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1993 Az olajrepce - Brassica napus L. subsp. napus (VI/4.). Magyarország kultúrflórája (65). Akadémiai Kiadó, Budapest. 1989 A napraforgó - Helianthus annuus L. (VI/15.). Magyarország kultúrflórája (61). Akadémiai Kiadó, Budapest. 1987 A lucerna - Medicago sativa L. és rokonai (III/3.). Magyarország kultúrflórája (57). Akadémiai Kiadó, Budapest. 1987 A szója - Glycine max (L.) Merrill (III/18.). Magyarország kultúrflórája (58). Akadémiai Kiadó, Budapest. 1983 A ricinus - Ricinus communis L. (IV/20.). Magyarország kultúrflórája (53). Akadémiai Kiadó, Budapest. 1982 A zab - Avena sativa L. (IX/1). Magyarország kultúrflórája (52). Akadémiai Kiadó, Budapest. 1980 A borsó - Pisum sativum L. (III/17.). Magyarország kultúrflórája (49). Akadémiai Kiadó, Budapest.
Megjegyzések
Jegyzetek
Kategória:Magyar gyógyszerészek Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Szent István Tudományos Akadémia tagjai Kategória:1942-ben született személyek Kategória:A Mecsek Egyesület tagjai Kategória:Élő személyek Kategória:Pécsi gyógyszerészek