İzmir (régebben Szmirna;Az (). görögül: Szmirni [Σμύρνη]) Törökország harmadik legnagyobb városa és Isztambul után a második legnagyobb kikötője. A város İzmir tartomány székhelye, az İzmiri főegyházmegye érseki székvárosa, az Égei-tenger partján, az İzmiri-öbölben fekszik. A városnak tizenegy kerülete van: Balçova, Bayraklı, Bornova, Buca, Çiğli, Gaziemir, Güzelbahçe, Karabağlar, Karşıyaka, Konak és Narlıdere. 2000-ben a város lakossága fő volt, 2005-ben a lakosok számát millióra becsülték.

Néveredet

A kültepei ásatásoknál előkerült i. e. 1920 – i. e. 1840 körüli időpontra datált asszíriai égetett agyagtáblákon található felirat szerint a területen létezett egy Ti-smurna nevű település, de a kutatók nem biztosak benne, hogy İzmirre utal.Akurgal, Ekrem. Old Smyrna's 1st Settlement Layer and the Artemis Sanctuary. T.T.K., 1983 Néhányan úgy vélik a város régi neve, Smyrna egy Smirna nevű amazontól származik. A legrégebbi ismert görög neve (aiol nyelvjárásban) Μύῥρα Mýrrha volt, mely megfelel a későbbi ión és attikai nyelvjárásokban a Σμύρνη Smýrnē névnek; valószínűsíthetően mindkettő a proto-görög *Smúrnā szóból származik. A rómaiak ezt a nevet vették át, és Smyrna-ként (magyarosan: Szmirna) ismerték a várost. Ezt a nevet használjuk, ha a törökök bejövetele előtti időszakra utalunk a város történelmében. Az İzmir név ennek a törökösített változata.

Története Őskor İzmir az egyik legrégebbi város az Égei-tenger partján. Egészen a közelmúltig a tudósok úgy vélték, hogy a várost i. e. a 3. évezredben alapították egy kis dombon (amely valószínűleg abban az időben sziget volt) az İzmiri-öböl legészakibb csücskében (a mai Bayraklı, Karşıyaka területén). A területen kialakult kultúra Trójával egyenrangú fejlettségű volt. A legutóbbi, 2004-es feltárások során felszínre került két sírdomb (höyük), Yeşilova és Yassıtepe, melyek jóval délebbre találhatóak a feltételezett ősi várostól, a bornovai síkságon. A mai napig is tartó ásatásokat az izmiri Ege Egyetem régésze, Zafer Derin professzor vezeti, aki a leletek alapján a település alapításának időpontját három évezreddel korábbra helyezi. A feltárt sírdomb három rétegre oszlik, az első, legfelső réteg római és bizánci kultúra jelenlétéről tanúskodik, a második réteg rézkori, a harmadik pedig újkőkorszaki település nyomait tartalmazza, Kr. e. 6500 és Kr. e. 4000 között. Később, amikor a tenger visszahúzódott, a területet temetőként használták (a sírokban Kr. e. 3000 környékéről származó tárgyakat találtak).Yeşilova oldala (török-angol)

A Myrrha nevű települést, mely később Szmirna magját alkotta, északabbra, a Bayraklı dombon alapították i. e. a harmadik évezredben, valószínűleg az İzmiri-öbölbe folyó öt patak (Bornova, Laka, Manda, Arap, Meles) termékeny hordaléka miatt. (A Tepekule dombon található minta szőlőskertnek köszönhetően, mely az İzmiri Bor- és Sörgyár tulajdona, a terület épen maradt és az 1960-as években megkezdődhettek az ásatások Ekrem Akurgal vezetésével.)

I. e. 1500-ra Szmirna hettita befolyás alá került. Mivel a hettiták már rendelkeztek saját írással, elmondhatjuk, hogy İzmir a hettitákkal került be az írott történelembe. Több fennmaradt hettita írásos emlék is beszámol a területen található településekről.

250px|thumb|right|Az óratorony (Saat Kulesi) İzmir központjában, Raymond Charles Péré műve

I. e. az 1200-as években balkáni inváziók következtében Trója VIIA trójai feltárások hetedik rétege és a hettiták fővárosa, Hattusa is elpusztult. Közép- és Nyugat-Anatólia visszazuhant a „sötétség korszakába”, egészen a fríg civilizáció megjelenéséig i. e. a 8. században.

Élet az „Ősi Szmirnában”

A vaskorban a házak kicsi, egyszobás épületek voltak. A legrégebbi ház, amelyet feltártak, i. e. 925 – i. e. 920 környékén épülhetett. A ház falai agyagtéglából készültek, a teteje pedig nádból.

Ekkor már téglából készült sánccal vették körül a várost, és Szmirna városállam lett. Valószínűleg egy Baseleus nevű férfi állt a város élén. A város falain belül élő nemesség száma körülbelül ezer lehetett. A falakon túli környező falvakban éltek a kézművesek és földművelő parasztok. Az „Ősi Szmirna” lakosai mezőgazdaságból és halászatból éltek; a falvak környékén olajfaligetek és szőlőskertek voltak.

Homérosz

Körülbelül i. e. 1000-ből származó görög települések nyomait találhatjuk a Szmirnát körülölelő területen. Hérodotosz szerint a települést az aiol nyelvjárást beszélő görögök alapították, de nem sokkal később a terület ión kézre került, akik a korszak egyik legnagyobb kulturális és kereskedelmi központjává fejlesztették.

Homérosz, akit Meleszigenesznek is neveztek, aminek jelentése „A Meles patak gyermeke”, a legenda szerint Szmirnában született. A Meles patak ma is keresztül folyik İzmiren és a neve is ugyanaz maradt. Ahogy Arisztotelész írja: „Kriteisz … életet ad Homérosznak a Meles partján, s nem sokkal később meghal. Maion neveli fel e gyermeket, és Meleszigenesznek (’Meles gyermeke’) nevezi el, a hely után, ahol született”İzmir Tourism – Turkish Government website ; fordítás Hat másik város, Athén, Salamis, Argosz, Rodosz, Colophon és Chios is saját szülöttjének tartja Homéroszt, de az általános vélemény az, hogy Homérosz Ióniában született; az írásos emlékek alapján pedig az a legvalószínűbb, hogy az Iliasz és az Odüsszeia szerzője vagy Szmirnában, vagy Chiosban született.

Érdekesség, hogy a lüd királyok Héraklida dinasztiájának egyik tagját Melésznek nevezték. Ez az uralkodó az i. e. 8. századra datálható, amely dátum egybevág azzal az elmélettel, miszerint Homérosz egy i. e. 6-7. századi költő volt.

I. e. 8. századtól

250px|bélyegkép|jobbra|A szmirnai agora romjai thumb|250px|Szmirnai utca az 1900-as évek elején thumb|250px|Atatürk portréját árusító férfi a város egyik utcáján Az „Ősi Szmirna” elnevezést használjuk a Bayraklı sírhalom által jelölt régi településre, hogy megkülönböztessük a Kadifekale (Pagos) hegyoldalra épült későbbi Szmirnától. Az ősi Szmirna legfontosabb szentélye az Athéni Templom volt. A romok i. e. 725-700 környékéről származnak.

Az „Ősi Szmirna” i. e. 650 és i. e. 545 között élte virágkorát, csaknem száz éven keresztül, mely egyben az ión civilizáció csúcspontját is jelentette. Milétosz uralkodása alatt kolóniákat hoztak létre Egyiptomban, Szíriában, Libanon nyugati partvidékén, a Marmara régióban, a Fekete-tenger vidékén és Görögország keleti részén, mely kolóniák sok szempontból fel tudták venni a versenyt Görögországgal. Szmirna megszűnt mezőgazdasági jellegű város lenni, és aktívan bekapcsolódott a földközi-tengeri kereskedelembe.

A korszak nagyságának egyik kiváló jellemzője az írás elterjedt használata i. e. 650-től kezdve. Jó néhány feliratot találunk az Athéné istennőnek ajánlott ajándékokon. Az istennő temploma i. e. 640-580 között épülhetett.

A korszak többszobás házainak legrégebbi modelljét az ősi Szmirnában fedezték fel. A ház a legrégebbi ismert többszobás épület, mely az i. e. 7. század második felében épült, emelettel, öt szobával és kerttel rendelkezett. Korábban a házak egymás mellett álló megaronokból épültek fel. Szmirnát az ún. hippodámuszi rendszer alapján építették (Hippodámusz i. e. 5. században élt görög építész volt), ami azt jelenti, hogy az utcák derékszögben keresztezik egymást, észak-déli, illetve kelet-nyugati irányban, és a házak mind délre néznek. Ezt a várostervet ismerték már a Közel-Keleten is, de az ősi Szmirnában felfedezett városszerkezet a nyugati féltekén a legrégebbinek számít a maga nemében. Az ión civilizáció legrégebbi kövezett utcáit is itt tárták fel.

Ugyancsak Szmirnában található a görög építészet legrégebbi polgári építménye, egy kőből készült szökőkút, i. e. a hetedik századból. Yamanlar hegyén áll Tantalosz sírja, mely a tholosz-típusú sírépítmények egyik kiváló példája. Az építmény valószínűleg a Szmirnát i. e. 580 és 520 között uraló basileus sírhelye.

A város gazdagsága vonzó volt a lydiaiak számára, akik i. e. 610-600 között bevették és felégették Szmirnát. A város hanyatlásának igazi oka azonban a perzsa invázió volt. A perzsa uralkodó elrendelte, hogy minden égei-tengeri városnak támogatnia kell a lydiaiak ellen indított hadjáratát. Miután sikerült bevenniük Lüdia fővárosát, Szardeiszt, a perzsák, hogy megbüntessék azokat, akik nem támogatták a hadjáratot, megtámadták Szmirnát (és más városokat is). A támadás következtében i. e. 545-ben az ősi Szmirna teljesen elpusztult.

A város újjáépítése Nagy Sándornak köszönhető, aki több csatában is győzedelmeskedett a perzsák felett, végül pedig térdre kényszerítette III. Dareioszt az isszoszi csatában, i. e. 333-ban. A régió városaiban elkezdett növekedni a lakosság száma. Rodosz és Pergamon lakossága elérte a 100 000 főt; Epheszosz, Antiókhia, és Alexandria lakossága meghaladta a 400 000-et. Az ősi Szmirna mindössze néhány ezer ember befogadására volt képes, ezért egy nagyobb várost építettek a Pagos-hegyen (Kadifekale) i. e. 300-ban.

Amikor i. e. 133-ban Szmirna római fennhatóság alá került, másodszor élte virágkorát. A város annyira fontos szerepet töltött be a régióban, hogy amikor a római uralkodók meglátogatták Anatóliát, Szmirnában is tiszteletüket tették. Hadrianus császár is járt itt i. sz. 121 és 125 között.

178-ban Szmirnát valósággal földig rombolta egy hatalmas földrengés, a legnagyobb pusztítást hagyva maga utána város történelmében. A pusztítás olyan mértékű volt, hogy a helyreállításhoz birodalmi segítséget kellett igénybe venni. Marcus Aurelius jóvoltából építhették újjá a települést.

A város római kori épületei közül fennmaradt a stadion egy része a nyugati oldalon és a színház egy része a hegy északnyugati oldalán. Ezen a helyen halt mártírhalált Szmürnai Szent Polükarposz. A helyi hatóságok komolyan fontolgatják, hogy felszínre hozzák a színház többi részét, mely a város alatt nyugszik. A város utcáinak túlnyomó része kővel burkolt volt.

Miután a Római Birodalom kettészakadt, Szmirna a keleti rész fennhatóságában maradt. A Bizánci Birodalom kezdeti szakaszában a város vallási központként is funkcionált, de figyelemre méltó fejlődés nem volt tapasztalható.

Szmirnából İzmir lesz thumb|250px|Szmirna, 1865.

thumb|250px|Konak városrész egyik tere A törökök először Kutalmışoğlu Süleyman Şah uralkodása alatt, 1076-ban hódították meg Szmirnát. Çakabey bázisként használta a várost a Bizánci Birodalom elleni támadásihoz az Égei-tenger és a Çanakkale-szoros (Dardanellák) területén, meghódította Klazomeai városát, Foçát, Samos-t és Kos-t. Çakabey halála után a város és környéke visszakerült a bizánciakhoz 1098-ban. Amikor Konstantinápolyt 1242-ben meghódították a keresztesek, a Rodoszi Lovagrend bevette Szmirna városát.

Szmirnából akkor lett İzmir, amikor a török hajós Aydınoğlu Umur Bey, az anatóliai Aydın Bégség alapítójának fia, visszafoglalta a várost a katolikus lovagoktól a 14. század elején. Először a Kadifekale várat foglalta el, majd az alacsonyabban fekvő Sancakkale várat, és akárcsak Çakabey 150 évvel azelőtt, ő is tengeri bázisként használta a várost a támadásaihoz. Az İzmiri-öböl északi partvidéke abban az időben a Saruhanoğlu dinasztia kezében volt, melynek központja Manisa-ban volt. 1344-ben a genovaiak visszafoglalták az alsó várat. Hatvan éven keresztül kellett kelletlenül együttélnie a három hatalomnak: az Aydınoğlu dinasztia uralta a felső várat, a Saruhanoğlu dinasztia a partvidéket, a genovaiak pedig a tengerhez közeli alsó várat.

İzmirt először 1389-ben foglalták el az oszmánok I. Bajazid szultán uralkodása alatt, aki még azon a télen hadjáratot indított az öt nyugat-anatóliai török bégség ellen, amikor trónra lépett, igazolva ragadványnevét, a Yıldırım-et (A Villám). A hatalomátvétel vér nélkül történt, szerződések, tárgyalások és házasságkötések útján. 1402-ben azonban Timur Lenk mongol fejedelem legyőzte az oszmánokat és visszaadta a bégségeket az eredeti uralkodó családoknak, majd megvívott a genovaiakkal, visszavette a Sancakkale várat és földig rombolta azt.