bélyegkép|300px|A doni kozákok autonóm területe 1900-ban A doni kozákok (oroszul Донские казаки) a Don folyó középső és alsó folyása mellett megtelepedett kozákok. Történetileg a Doni Kozák Had (oroszul Всевеликое Войско Донское, Vszevelikoje Vojszko Donszkoje, „Leghatalmasabb Doni Had”) területén éltek, amely független, illetve autonóm demokratikus köztársaság volt a mai Dél-Oroszországban és a mai ukrán Donbasz régióban a 16. század végétől 1918-ig. A Doni Kozák Hadnak 17 reguláris ezrede volt és hat független százada (сотня). Egy kozák század létszáma 120 ember volt békeidőben, ami háborús időben 135 főre duzzadt. A kozák ezredek hat századból álltak. A parádékon bemutatott egység katonáit, a cári testőrség két ezredét is a Don vidékéről toborozták. Identitásukban meghatározó szerepet játszott az a meggyőződés, hogy a pravoszláv hit védelmezőjeként önként szolgálnak a cárnak.
Jogállásuk eltért a birodalom jobbágy- és paraszti lakosságáétól: kollektív földbirtoklási rendszerben éltek, autonómiát és földhasználati jogukat katonai szolgálat fejében kapták az államtól. The Cossacks – Shane O’Rourke
Magas katonai, militarista kultúrában éltek, ami a bölcsőtől a sírig elkísérte őket, ami nem volt jellemző egy átlagos birodalmibeli oroszra. Russia's Cossacks – John Ure
Az orosz forradalmat követően a kommunisták csaknem kiirtották a kozákokat. 1992-től orosz elnöki rendelet alapján regisztrálhatják magukat a kozákok. A valamikori Doni Kozák had területén is újjáéledtek kozák közösségek.
A gazdag katonai hagyományokkal rendelkező doni kozákok fontos szerepet játszottak az Orosz Birodalom fejlődésében, és részt vettek szinte minden jelentősebb háborújában.
Névetimológiájuk, eredetük A kozák (казак, козак) nevet „szabad ember” értelemben használták, szemben azokkal, akiknek valamilyen kötött státuszuk volt a feudális társadalomban, mint a jobbágyok, nemesek, papság. A kozák szót használták a vándorlókra, rablókra, törvényen kívüliekre is.
Az, hogy honnan jöttek a kozákok, pontosan nem ismert. A ma elfogadott nézetek szerint olyan szlávok leszármazottai voltak, akik a Dnyeper folyótól, a Novgorodi Köztársaságból és a Rjazanyi Fejedelemségből érkeztek, illetve keleti gótok, alánok az Észak-Kaukázus nyugati részéből.
Történetük
A kezdetek Több mint kétezer évvel ezelőtt, a Don partjain szkíták éltek. Sok szkíta sírt tártak fel ebben a régióban. Később a területet a kazárok és a kunok népesítették be. A Don-vidéki sztyeppéket "A Vad Mezők" néven (Дикое Поле) emlegették. A mongol hódítás után a vidék az Arany Horda felügyelete alá tartozott, gyakran portyáztak erre tatár csapatok, akik megtámadták az orosz és külföldi kereskedőket.
15–17. század Egy 1444-es dokumentumban a rjazanyi kozákokat Pereszlavl-Zalesszkij védői közt szerepelnek az Arany Horda csapatainak a támadása ellen. Említi őket III. Iván moszkvai nagyfejedelem egy későbbi dokumentuma is. Miután 1480-ban az Arany Horda összeomlott, a Don folyó térségének nyugati felét a Krími Tatár Kánság, keleti részét a Nogaji Tatár Kánság ellenőrizte. A határvidékek tágas Don-vidéki sztyeppéin a 14. század óta olyan emberek és leszármazottaik éltek, akik másutt összeütközésbe kerültek a társadalmi renddel, nem ismerték el a földbirtokosok hatalmát, szökött jobbágyok voltak és szabadságot akartak, amit a sztyeppe megadhatott. Ahogy az idő haladt, közösségé kovácsolódtak, és kozákoknak kezdték el nevezni őket. A közös foglalatosságuk kezdetben a vadászat és halászat volt, illetve a folytonos csatározás a török és tatár támadók ellen. Csak később szoktak a letelepedett életmódhoz és a földműveléshez.
16. század A kozák falvak, a sztanyicák – régi magyar szóval „kozákgyarmatok”A gyarmaton telepet értettek akkor, tehát kozáktelepek voltak. (A Pallas nagy lexikona) – legkorábbi írott forrása 1549-es keltű. 1552-ben a Szuszar Fedorov atamán vezette doni kozákok is csatlakoztak Rettegett Iván hadához Kazany ostromakor. 1556. június 2-án Ljapun Filimonov atamán kozák csapatai a moszkovita sztrelecekkel segítségével meghódította és annektálta az Asztrahányi Kánságot. bélyegkép|Azovi kozákok megtámadják a török kalózokat (Grigorij Gagarin, 1847) Rettegett Iván cár uralkodása alatt Jermak Tyimofejevics atamán Szibéria meghódítására indított hadjáratot. Miután 1582 őszén legyőzte Köcsüm kánt és elfoglalta Szibirt, a Szibériai Kánság székhelyét, Jermak egy kozák csapatot küldött az Irtis folyó mentén lefelé 1583 telén. A Bogdan Brjazga (más források szerint Nyikita Pan) vezette különítmény áthaladt a vogulok földjén és elérkezett Szanarovo városhoz. A meglepett osztjákok megadták magukat. 1585 őszén Ivan Manszurov kozák parancsnok megalapította az első orosz erődítményvárost Szibériában, Obszkojt, az Irtis torkolatánál, az Ob folyó jobb partján. A manysik és a hantik óriási kiterjedésű földje ettől fogva az orosz államhoz tartozott, amit megerősített Pelim és Berjozov városok megalapítása 1592-ben és Szurguté 1594-ben.
17. század bélyegkép|balra|Sztyepan (Sztyenka) Razin, a legnagyobb 17. századi kozák parasztfelkelés vezetője Az 1605 és 1618 közt folyt lengyel–orosz háború során a lengyel–litván nemes Aleksander Józef Lisowski zsoldos könnyűlovascsapatot szervezett (amelyre halála után kezdtek el lisowczi néven emlegetni), részben doni kozákokból, a lengyel uralkodó szolgálatában. A moszkvai háború után a csapat részt vett a moldvai lengyel–török háborúban, a felvidéki homonnai csatában (1619. november 23.). Később Sziléziát és Morvaországot fosztogatták a Habsburgok szövetségeseiként a cseh felkelés (1618–1620) során, ami a harmincéves háború kezdő epizódja volt. A háború első jelentős ütközete a fehérhegyi csata volt 1620. november 8-án Prága közelében. A vallon hadvezér Johann t’Serclaes Tilly a magyar lovasság ellen küldte a lisowczikat. A kozákok győztek, húsz zászlót zsákmányoltak. A csata után terrorizálták a cseh lakosságot, , pp. 8–9 úgyhogy kifizették őket és 1621. május 7-én szélnek eresztették a csapatot. Egy részük visszatért Lengyelországba, mások a Habsburg I. Miksa bajor választófejedelem szolgálatába álltak.
Nagy Péter cár és utódai alatt a doni kozákok számos hadjáratban vettek részt, amelyek révén az Orosz Birodalom kiterjedt, a Balti-tengerről a Fekete-tengerig. A kozákok sokáig az oszmánok és a Krími Tatár Kánság ellen hadakoztak. A doni (és a zaporizzsjai) kozákok nagy fegyverténye a 200 ágyúval megrakott Azov elfoglalása volt a törököktől 1637-ben. A kozákok ezek után sikerrel megvédték a rommá lőtt várat egy óriási török sereg ellen, de végül a cár az erődítmény kiürítését rendelte el, mert nem akart háborúba keveredni a szultánnal. A doni kozákok történelme ettől az időszaktól összefonódott Oroszországéval. Oroszország déli történelmi határainak védelméért cserébe a kozákok adómentességet kaptak, és a területükön a cári fennhatóság nem volt olyan szoros, mint Oroszország más vidékein.
Ebben az időszakban Oroszország leghírhedtebb három lázadója – Sztyenka Razin, Kondratyij Bulavin és Jemeljan Pugacsov – doni kozákok voltak.
18–19. század
1786 után a doni kozákok földjét hivatalosan Doni Had Földnek nevezték, majd 1870-ben átnevezték Don Had területnek (oroszul Область Войска Донского, átírva Oblaszty Vojszka Donszkovo) nevezték. Területei ma a Rosztovi, volgográdi és voronyezsi régiókhoz tartoznak Oroszországban, és a Luhanszki területhez Ukrajnában.
1805-ben a doni kozákok központja Cserkasszk helyett a magasabban fekvő területre épített Novocserkasszk lett.Paul Heineman, "In Defense of an Anachronism: the Cossack Question on the Don, 1861-1914." PhD Dissertation, Georgetown University, 2000.
A doni kozákok jelentős szerepet játszottak abban, hogy kudarcot vallott Napóleon oroszországi hadjárata. Matvej Ivanovics Platov atamán vezetése alatt a doni kozákok számos csatát vívtak a Grande Armée ellen. A borogyinói csatában a doni kozákok a francia sereg utóvédjét támadták. Az összes kozák had élén Platov sikerrel fedezte az orosz hadsereg visszavonulását Moszkváig. A doni kozákok részt vettek a későbbi hadjáratokban is, részt vettek például Párizs elfoglalásában 1814-ben. Napóleon maga ezt mondta róluk: „A kozákok a létező legjobb könnyűcsapat. Ha az én seregemben lennének, az egész világon átmennék velük.”
Az 1884-es népszámlálás szerint a doni kozák férfinemű népesség 425 ezer volt. Az akkor létező tíz kozák had közül ők voltak a legnépesebbek. Az összes hadrafogható kozák férfi több, mint egyharmadát adták.
20. század
Első világháború Az első világháború előestéjén a Doni Kozák Hadnak 17 reguláris ezrede volt és hat független százada (szotnya). Ezen felül a Cári Testőrség két ezredét is a Don vidékéről toborozták. 1916-ra a haderőt 58 harci ezredre és 100 önálló szotnyára emelték. A Don-vidék központi fekvése miatt ezeket az egységeket a német és az osztrák-magyar fronton is gyakran bevetették. A kozákok kiemelt fontosságát a lovasságon belül jól mutatja, hogy 1916-ban az orosz reguláris lovasság egyharmadát feloszlatták, de a kozák egységeket nem.
Az 1917 februári forradalom Az 1917. februári forradalom kitörésekor Petrográd helyőrségéhez három doni kozák zászlóalj is tartozott (az 1., 4. és 14.). Jórészt a Had szegény vidékeiről toborzott újoncok voltak, és hatással volt rájuk a cári hadseregen belül eluralkodott kiábrándultság. Amikor az egyre dagadó tömegmegmozdulások feloszlatását kapták parancsba, nem léptek fel hatásosan. A cári rezsim összeomlásában szerepet játszottak az arról elterjedt hírek, hogy még a hagyományosan lojális kozákokban sem lehetett már bízni.Albert Seaton, page 27 "The Cossacks", SBN 85045 116 7
Üldöztetés a bolsevikok alatt Fő szócikk: Vörösterror
Az 1917-es oroszországi forradalmak után 1918-ban a Doni Kozák Hadat feloszlatták. A Fehér Gárdában a kommunisták ellen harcoló és az emigrált kozákok megőrizték hagyományaikat és kultúrájukat. Alekszandr Kolcsak admirális, a polgárháborús fehér mozgalom egyik kiemelkedő vezetője doni kozák származású volt. A fehérek veresége után a szovjet rezsim a kozáktalanítás (Расказачивание, raszkazacsivanyije) politikájába kezdett, ami a rezsimre veszélyesnek tekintett kozákság legyilkolását és kitelepítését jelentette.
A kozák földek egy része nagyon termékeny volt. A kozákok maradékai az erőszakos mezőgazdasági kollektivizálás időszakában gyakran estek áldozatul, mint kulákok. Michael Kort történész szerint "1919 és 1920 folyamán a mintegy másfél millió doni kozákból a bolsevik rezsim a becslés szerint 300-500 ezer embert ölt meg és telepített ki.Kort, Michael (2001). The Soviet Colosus: History and Aftermath, p. 133. Armonk, New York: M.E. Sharpe. . A régiónak óriási szenvedést hozott az első ötéves terv okozta éhínség 1932-ben és 1933-ban.
A második világháborúban 1936. április 20-án megszüntették annak a tiltását, hogy kozákok szolgálhassanak a Vörös Hadseregben. Még ugyanebben az évben két lovassági egységet a doni kozákok kaptak. 1939-ben számos hagyományos kozák dísz- és harci uniformisú zászlóalj alakult. Sötétkék nadrágjukon széles vörös csík volt, ami megkülönböztette az egyenruhájukat a forradalom előtt használttól. 1943-ig a doni kozák lovasegységeket sokat használták, szerepük ezután lehanyatlott, ahogy a többi maradék lovasegységé is.Albert Seaton, pages 31-32 The Cossacks, SBN 85045 116 7 A doni kozák lovasság ezután sem szűnt meg, az 1945-ben Moszkvában tartott győzelmi felvonulásban is részt vett.
Legnagyobb tömegben azonban a doni kozákok nem a szovjet hadseregben szolgáltak a második világháborúban, hanem a németek oldalán, a XV. SS kozák lovassági hadtestben. Ezeknek a kozákoknak a jó része korábbi orosz polgár volt, akik nem azért szolgáltak, hogy a németeknek segítsenek, hanem hogy a Szovjetuniónak ártsanak. A hadtest az 1. és a 2. kozák hadosztályból állt.
A mai kozákság