Bakos-Kiss Gábor (Nyíregyháza, 1981. augusztus 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, jogász, érdemes művész. 2021-től a Győri Nemzeti Színház igazgatója.

Életpályája Apagyi református családban született. 14 éves koráig református lelkésznek készült. Szülővárosában, a Krúdy Gyula Gimnázium matematika tagozatán érettségizett, majd a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója zenés színész szakon, Huszti Péter és Kerényi Imre osztályában.

2009–2011 között szellemi szabadfoglalkozású, 2011-től a debreceni Csokonai Színház, 2014-től a Nemzeti Színház tagja. A színészet mellett rendez is.http://www.dehir.hu/kultura/papnak-keszult-jogi-egyetemet-vegzett-majd-szinesznek-allt-bakos-kiss-gabor/2012/06/09/ 2019 februárjától 2020 márciusáig a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetője volt. A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának tanára. 2020–2021-ben a Zenthe Ferenc Színház művészeti tanácsadója. 2021 januárja és júniusa között a Karinthy Színház ügyvezető igazgatója. 2021 júniusától a Győri Nemzeti Színház igazgatója. Megbízatása 2023. június 30-ig tartott. 2023-tól újabb ötéves megbízatást kapott, amely 2028-ig tart.

2021. szeptember 1-jétől a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézetének osztályvezető tanára, egyetemi adjunktusa.

Magánélete Felesége szemorvos, három gyermekük van. Unokaöccse Hajdu Tibor színész.

Filmes és televíziós szerepei Frici & Aranka – Havas Gyula (2022) Attila, Isten ostora (2022) Tárgyalás és érvelés (2020) Stílusgyakorlatok (2020) Szent István, kisjátékfilm gyerekeknek – Fiú (2019) Két csík – Doktor (2019) Goldoni: Házasság Palermóban – Giacinto (2018) Csak színház és más semmi (2017) Tóth János (2018) Hacktion: Újratöltve – Laboros (2013) Alföldi rock – Író (2012) Csalihorgászok – Hársfa János (2015)

Fontosabb színházi szerepei Kodály Zoltán: Romance-Székely fonó - A legény, rendező: Keresztes Attila (Győri Balett-Győri Nemzeti Színház), 2025 Emmerich Kálmán: Die Csárdásfürstin - Edwin, rendező: Vidnyánszky Attila (Deutsches Theater - München), 2025 Shakespeare: Szentivánéji álom - Puck, rendező: Ilja Bocsarnikovsz (Győri Nemzeti Színház), 2024 Donizetti: A csengő - Enrico, rendező: Zakariás Zalán (Győri Nemzeti Színház), 2024 Petőfi – Bereczki – Kovács: A helység kalapácsa – Vándor, rendező: Zakariás Zalán (Győri Nemzeti Színház), 2023 Dér András: Mindenkinek mindene – Apor Vilmos, rendező: Dér András (Győri Nemzeti Színház – Gyulai Várszínház), 2022 Szabó Magda: Az ajtó – Főorvos, rendező: Szabó K. István (Nemzeti Színház), 2021 Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Kaucsiánó Bonifác gróf, rendező: Olt Tamás (Csiky Gergely Színház), 2021 Márai: Kassai polgárok – Timót fürmender, rendező: Szabó K. István (Nemzeti Színház), 2020 Wass Albert: Tizenhárom almaf' – Jegyző, Henry ezredes, Clemenceau, Orosz tiszt, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2020. Szente – Galambos – Juhász: Puskás – Sebes Gusztáv, rendező: Szente Vajk (Erkel Színház), 2020 Shakespeare: A vihar – Antonio, rendező: Andrzej Bubien (Nemzeti Színház), 2019 Raymond Quineau: Stílusgyakorlatok, rendező: Gerendás Beáta (Zenthe Ferenc Színház), 2019 Kálmán Imre, Gábor Andor: Csárdáskirálynő – Edwin, rendező: Vidnyánszky Attila (Budapesti Operettszínház – Margitszigeti Szabadtéri Színpad), 2019 Bereczki Ágota: Frankie, a király és a kárhozott - monodráma Frank Sinatra életéről, rendező: Zakariás Zalán (Nemzeti Színház), 2019 Schiller: Stuart Mária – Leicester grófja, rendező: Kéri Kitty (Csiky Gergely Színház), 2019 Robert Bolt: Egy ember az örökkévalóságnak – Egyszerű ember, rendező: Csiszár Imre (Nemzeti Színház), 2019 Shakespeare: Othello – Cassio, rendező: Kiss Csaba (Nemzeti Színház), 2018. Vinterberg, Rukov, Hansen, Eldridge: Az ünnep – Christian, rendező: Kelemen József (Csiky Gergely Színház), 2018. Brian Friel: Pogánytánc – Michael, rendező: Bozsik Yvette (Nemzeti Színház), 2018. Goldoni: Házasság Palermóban – Giacinto, rendező: Kiss Csaba (Nemzeti Színház), 2017. Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én – Malvolio, rendező: Zakariás Zalán (Csiky Gergely Színház), 2017. Liliom – Ficsúr, rendező: Dicső Dániel (3K Kaszásdűlői Kulturális Központ), 2017. George Gershwin: Porgy and Bess, Nyomozó (Margitszigeti Szabadtéri Színpad), 2017. Az Úr komédiásai – Képek Assisi Szent Ferenc életéből – Szent Ferenc, rendező: Bozsik Yvette (Nemzeti Színház), 2017 Molnár Ferenc: Liliom – Ficsúr, rendező: Dicső Dániel (3K Kaszásdűlői Kulturális Központ), 2017. A miniszter felesége – Risztó, rendező: Árkosi Árpád (Nemzeti Színház), 2016 Tóth Ilonka – Szentgáli István nyomozó főhadnagy, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2016. Sok hűhó semmiért – Don John, Galagonya, rendező: Dicső Dániel (3K Kaszásdűlői Kulturális Központ), 2016. Megadom magam – Kabátos, rendező: Kis Domonkos Márk (Váci Dunakanyar Színház), 2016 Nem a Messiás, csak egy haszontalan fiú – Stan, Loretta (Erkel Színház), 2016 Csongor és Tünde – Duzzog, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2016 Petőfi Sándor: János vitéz – Huszárkapitány, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2015 Vancura-Ernyei-Galambos: Szeszélyes nyár – Karel Gott, Jirka, rendező: Galambos Péter (Nemzeti Színház), 2015 Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár – Júdás, koreográfus-rendező: Bozsik Yvette (Csiky Gergely Színház), 2015 Don Quijote – Sanson Carrasco ill. a Fehér Hold lovagja, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2015 Havel: Audiencia/Vernisszázs – Ferdinand, rendező: Nagy Péter István (Váci Dunakanyar Színház), 2015. Orfeusz az alvilágban – A Műsorvezető, rendező: Káel Csaba (Művészetek Palotája), 2014 Isten ostora – Hilárion, a manicheus, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2014 Tetszettek volna forradalmat csinálni (Váci Dunakanyar Színház), 2014 Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora – Lackó, rendező: Olt Tamás (Váci Dunakanyar Színház), 2013 Gombrowicz: Operett – Elnök, rendező: Andrzej Bubien (Nemzeti Színház), 2013 Légy jó mindhalálig – Török János, rendező: Várhalmi Ilona (Csokonai Nemzeti Színház), 2013 Honegger-Claudel: Johanna a máglyán, rendező: Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), 2013 Karinthy-Nyitrai: Az emberke tragédiája (Váci Dunakanyar Színház), 2013 Lehár: A víg özvegy – Danilovics Danilo gróf, rendező: Horváth Patrícia (Csokonai Nemzeti Színház), 2013 Huszka: Lili bárónő – Gróf Illésházy László, rendező: Szőcs Artúr (Miskolci Nemzeti Színház), 2013 Mendelssohn: Szentivánéji álom, rendező: Dávid Zsuzsa (Művészetek Palotája), 2013 Absinth – George, rendező: Olt Tamás (Csokonai Nemzeti Színház), 2013 A rögöcsei csoda – Obi doki, rendező: Árkosi Árpád (Csokonai Nemzeti Színház), 2013 Momo – Szürke ügynök, rendező: Horváth Patrícia (Csokonai Nemzeti Színház), 2013 Holdbeli csónakos – címszerep, rendező: Gemza Péter (Csokonai Nemzeti Színház), 2012 Kacsóh Pongrác: János vitéz – címszerep, rendező: Zakariás Zalán (Csokonai Nemzeti Színház), 2012 Donizetti: A csengő – Enrico, rendező: Vranyecz Artúr (Opera Comica Lasagna), 2012 Jászai – Petőfi, rendező: Galambos Péter (Csokonai Nemzeti Színház), 2012 Kóbor csillag rendező: Mispál Attila (Csokonai Nemzeti Színház), 2012 Korngold: A halott város rendező: Vlad Troickij (Csokonai Nemzeti Színház), 2012 Mária – József, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház – Szegedi Szabadtéri Játékok), 2011, 2012 Anconai szerelmesek – Lucrezio, rendező: Magyar Attila (Budapesti Kamaraszínház), 2011 Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska –Baracs István, rendező: Harangi Mária (Hevesi Sándor Színház), 2011 Világvége szerelem – Író, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház), 2011 Faragó Béla: Ludas Matyi – címszerep, rendező: Vidnyánszky Attila (Csokonai Nemzeti Színház), 2011 Macskadémon – címszerep, rendező: Harangi Mária (Madách Színház), 2010 Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska – Baracs István, rendező: Salamon Suba László (Budaörsi Játékszín), 2010 Bástyasétány 77 (Spinoza Ház), 2010 Charley nénje – Charley, rendező: Tompagábor Kornél (Kvártélyház), 2010 A királyasszony lovagja – Alba grófja, rendező: Léner András (Thália Színház), 2010 Lehár: Víg özvegy – Danilo, rendező: Znamenák István (Csiky Gergely Színház), 2010 Fűszermadár – címszerep, rendező: Felhőfi Kiss László (Budaörsi Játékszín), 2009 Orfeusz az alvilágban – Orfeusz, rendező: Iglódi István (Szegedi Nemzeti Színház), 2009 Anconai szerelmesek – Luigi, rendező: Harangi Mária (Budaörsi Játékszín), 2009 Padlószőnyeg, rendező: Léner András (Budapesti Kamaraszínház), 2009 Bástyasétány 77 – Ványa Durnyenkov, rendező: Huszti Péter (Ódry Színpad), 2009 A kőszívű ember fiai – Baradlay Richárd, rendező: Parászka Miklós (József Attila Színház), 2009 Karinthy-Nyitrai: Az emberke tragédiája (Ódry Színpad), 2009 A lét elviselhetetlen könnyűsége – Főorvos, rendező: Kerényi Imre (Ódry Színpad), 2008 Süsü,a sárkány – Menő Manó, Királyfi, rendező: Harangi Mária (József Attila Színház), 2008 Godspell – Jézus, rendező: Dávid Zsuzsa (Ódry Színpad), 2008 Szabad Pince Rádió, rendező: Szőcs Artúr (AKKU), 2008 Világzene, koeográfus-rendező: Vári Bertalan (Ódry Színpad), 2008 Szeressük egymást gyerekek, rendező: Huszti Péter (Ódry Színpad) 2008 Özvegyek – Második úr, rendező: Dávid Zsuzsa (Ódry Szinpad), 2007 A katona története – Katona, rendező: Vidnyánszky Attila (Magyar Állami Operaház), 2007 My fair lady – Freddy (Ódry Színpad), 2007 Udvariatlan szerelem (Spinoza Ház), 2007 Lehár: Luxemburg grófja – címszerep, rendező: Iglódi István (Gárdonyi Géza Színház), 2007

Fontosabb rendezései Ray Cooney: Páratlan páros (Petőfi Színház, Sopron), 2026 Aldo Nicolaj: Hárman a padon (Pécsi Nemzeti Színház), 2025 Pierre Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (Győri Nemzeti Színház), 2025 Wildhorn-Murphy: Rudolf (Margitszigeti Színház - Győri Nemzeti Színház), 2025 David Seidler: A király beszéde (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza), 2025 Martin McDonagh: Vaknyugat (Pécsi Nemzeti Színház), 2024 Aldo Nicolaj: Hárman a padon (Győri Nemzeti Színház), 2024 Webber-Rice: Evita (Margitszigeti Színház - Győri Nemzeti Színház), 2024 Heltai Jenő: A tündérlaki lányok (Déryné Program), 2024 Yasmina Reza: Az öldöklés istene (Zenthe Ferenc Színház, Salgótarján), 2024 Pierre Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (Müpa), 2024 Csiky Gergely: Buborékok (Győri Nemzeti Színház), 2023 Hunyady Sándor: Lovagias ügy (Déryné Program), 2023 Tamási Áronː Énekes madár (Győri Nemzeti Színház), 2022 Yasmina Reza: Az öldöklés istene (Győri Nemzeti Színház), 2021 Tamási Áronː Énekes madár (Zenthe Ferenc Színház), 2021 Yasmina Reza: Egy élet háromszor (Csiky Gergely Színház, Kaposvár), 2020 Eisemann Mihály, Szilágyi László: Én és a kisöcsém (Színház- és Filmművészeti Egyetem), 2019 Georges Feydeau: Esküvőtől válóperig (Váci Dunakanyar Színház), 2019 Molnár Ferenc: Az ördög (Zenthe Ferenc Színház – Váci Dunakanyar Színház), 2018 Yasmina Reza: Művészet (Váci Dunakanyar Színház), 2017 Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes (Váci Dunakanyar Színház), 2016 “Mindig új élet lesz a vérből” – versszínházi előadás (Neszmély – Hajó Skanzen), 2016 Genet: Cselédek (Váci Dunakanyar Színház), 2015 Mrozek: Özvegyek (Váci Dunakanyar Színház), 2014 Éjszaka – versszínházi előadás Ratkó József költeményeiből (Neszmély – Hajó Skanzen) Csehov: Három nővér etűdök (Neszmély – Lunai Miklós Általános Iskola) Fausto Paravidino: Földimogyoró (Ady Endre Gimnázium – Adyák Színpad) Paté-csete Chioggiában mely nyomokban Goldonit tartalmaz (Adyák Színpad) Bella – Buda Tandem – versszínházi előadás (Casa de la Musica)

Díjai, elismerései Neményi Lili sanzonverseny – I. díj (2007, 2009) Legjobb színész (a hallgatók szavazatai alapján) – Színház- és Filmművészeti Egyetem (2009) Máthé Erzsi-ösztöndíj (2009) Csokonai Nemzeti Színház nívódíja (2012) Horváth Árpád Alapítvány díja (2013)