A Joanne World Tour Lady Gaga amerikai énekesnő hatodik koncertkörútja volt, amely ötödik stúdióalbumát, a Joanne-t (2016) népszerűsítette. A turné 2017. augusztus 1-jén kezdődött a kanadai Vancouverben, és 2018. február 1-jén ért véget az angliai Birminghamben. A jegyek piacra kerülése után a különböző európai és észak-amerikai koncertekre hamar teltházat jelentettek, ami további koncertdátumokat eredményezett mindkét kontinensen.

A koncert díszlete egy mozgó pódiumokkal ellátott nagyszínpadot, valamint két satellite színpadot és egy kisebb, másodlagos színpadot foglalt magában. Gaga különböző, főként western és avantgárd ihletésű ruhákat viselt a koncertek során, és olyan tervezőkkel dolgozott együtt, mint Alexander Wang és Norma Kamali. A koncertsorozatot az énekesnő korábbi turnéihoz képest „minimalistábbnak” nevezték, de dicséretet kapott a látvány, Gaga énekesi képességei és a közönséggel való kapcsolata miatt. A fibromyalgia okozta krónikus fájdalom miatt Gaga kénytelen volt lemondani a koncertsorozat utolsó 10 koncertjét. A turné végül 95 millió dolláros bevételt hozott eladott jegyből.

Kidolgozás

Két héttel azelőtt, hogy 2016 októberében megjelent Lady Gaga ötödik stúdióalbuma, a Joanne, egy kisebb promóciós turnéra indult Dive Bar Tour elnevezéssel, amely során bárokat látogatott meg szerte az Egyesült Államokban. 2016. október 24-én az énekesnő Howard Sternnek megerősítette, hogy világkörüli koncertturnéra is indul, hogy folytassa a lemez népszerűsítését. Tisztázta, hogy ez a Super Bowl LI félidei show-ján való fellépése után kezdődik majd, amelyre 2017. február 5-én került sor. A félidei show után Gaga bejelentette a Joanne World Tourt, amely 2017. augusztus 1-jén kezdődött a vancouveri Rogers Arenában, és az eredeti tervek szerint 2017. december 18-ig tartott volna; a kaliforniai Inglewoodban, a The Forumban ért volna véget, összesen 60 koncertet adva Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európában.

2017. március 2-án a Coachella Fesztivál bejelentette, hogy Gaga lesz az Indióban megrendezésre kerülő fesztivál főfellépője, miután Beyoncé lemondta műsorát terhessége miatt. A Billboard arról számolt be, hogy a turné a Coachella-fellépésekkel kezdődik, négy hónappal korábban, mint eredetileg tervezték. Az Entertainment Weekly-nek adott interjújában azonban Gaga koreográfusa, Richard Jackson megerősítette, hogy a Coachellán való fellépések kizárólag a fesztiválra készültek, a Joanne World Tour pedig teljesen más lesz. Ennek ellenére a fesztiválelőadásból, valamint a Super Bowl félidei show-jából is megtartottak és felhasználtak elemeket a turnéhoz.

Gaga részvétele a brazil Rock in Rio fesztiválon lett volna az egyetlen dél-amerikai dátum. Mivel azonban testfájdalmai miatt kórházba került, le kellett mondania a koncertet. 2017. szeptember 18-án Gaga elnapolta a turné európai szakaszát, mivel továbbra is krónikus fájdalmakkal küszködött. Az elhalasztott dátumokat néhány héttel később jelentették be; ezek 2018. január 14-től kezdődtek Barcelonában, és 2018. február 23-án Németországban értek volna véget. A fibromyalgia okozta súlyos fájdalmak miatt azonban Gaga kénytelen volt lemondani a turné utolsó 10 koncertjét, amely ennek következtében 2018. február 1-jén Birminghamben ért véget.

Gyártás

Koncepció

A Joanne World Tour terveit ideiglenesen félre kellett tenni a Coachella próbái miatt. A koncepciója azonban már a Super Bowl óta kidolgozás alatt állt, és a próbák azután kezdődtek, hogy Gaga befejezte a Csillag születik (2018) forgatását, ami az első főszerepe volt színésznőként. 2017 júliusában Gaga a Billboard magazinnak elmondta, hogy csapatával már a dalválasztás menetéről tárgyaltak, valamint arról, hogy hol szeretnének koreográfiát a showban. Megerősítette terveit, hogy a turné alatt több zenét is kiad, például a The Cure című különálló kislemezt, amely az első Coachella-előadást követően jelent meg. Gaga azt is tervezte, hogy 2017 júliusában Las Vegasban még egy Dive Bar-koncertet ad a turné megkezdése előtt. Az énekesnő kifejtette, hogy a Joanne World Tour során szeretett volna egy visszafogottabb részt, hogy „tényleg a lehető legintimebb módon tudjon minden egyes emberrel kapcsolatba lépni, ahogyan az egy dive barban történne”. A turné minden koncertjén a 2017 májusában történt Manchester Arénában történt robbantás áldozatai előtt is tisztelegni akart.

2017 februárjában Gaga bemutatta a turné look-bookját, amely a turnéhoz kapcsolódó merchandise termékek részeként lesz kapható. A kiadvány a londoni székhelyű Lobster Eye kreatív stúdió és a Bravado merchandising cég együttműködésében készült. A fotók elkészítéséhez a Synchrodogs fotóst, és Daria Lagenberg stylistot bízták meg. Olyan modellek, mint Stacy Koren és Daria Svertilova pózoltak a képekhez, amelyek egy fa ihlette szettben mutatták őket. Tania Shcheglova és Roman Noven a Synchrodogs munkatársai a Women’s Wear Daily című lapnak adott interjúban kifejtették, hogy színes esztétikát képzeltek el a képekhez, és teljes szabadságot kaptak abban, hogy azt hogyan hozzák létre. Mivel a Synchrodogs a „mesterséges és a természetes elemeket” egyaránt ötvözni szerette volna, a fotózás hátteréül ukrán tájakat használtak. Az merchandise termékek között nyakláncok, sálak és pólók szerepeltek, Alexa Tietjen, a Los Angeles Times munkatá rsa pedig így nyilatkozott: „Ha a lookbook bármennyire is jelzésértékű, a Joanne World Tour lehet, hogy Gaga eddigi legdivatosabb turnéja lesz”. Az Urban Outfitters ruházati üzletekben 2017. május 19-től lehetett megvásárolni őket. A hosszú és rövid ujjú pólókból és dzsekikből álló kollekció 10 különböző, férfiaknak és nőknek szánt darabot tartalmazott, amelyeken Joanne ihlette minták voltak.

Színpad

Gaga 2017 júliusában megerősítette, hogy a színpad tervezése befejeződött, és az építés folyamatban van. A színpadot úgy ítélte meg, hogy más, mint az összes korábbi, a turnéihez készült konstrukció. Az énekesnő azt is hozzátette, hogy „a világítás idén nagy dolog” a turnén. A nagyszínpadot a Tait Inc. céggel együttműködve építették Robert 'Hydro' Mullin produkciós vezetővel és LeRoy Bennett kreatív tervezővel. Szélessége 85 láb (26 m), és két satellite színpad és egy kisebb, másodlagos színpad kíséri. A színpadba épített mozgó technika hatására a platformok egymással összhangban vagy egymástól függetlenül, különböző konfigurációkban mozoghatnak. Carly Mallenbaum az USA Today-től „tetris-színpadoknak” nevezte őket, mivel változnak az elrendezéseik. A három fő emelvény 17 láb (5,2 m) széles, és velük párhuzamosan két másik 50 láb (15 m) széles emelvény van. Ezek együttesen különböző konfigurációkat és formákat adnak a színpadnak: magasított, sima, vegyes, átlós vagy lépcsőzetes.

Ezenkívül a közönség felett 60 láb (18 m) magasságban három  videokivetítővel ellátott világító test található, amelyek egyben hídként is funkcionálnak. Amikor nem videóra használják őket, leereszkednek, hogy összekapcsolják a főszínpadot a kör alakú satellite színpadokkal és a kis színpaddal, lehetővé téve az előadók számára a köztük való közlekedést. Ezeken a mozgó platformokon és színpadon keresztül Gaga képes volt bejárni az aréna teljes területét, és a közönséghez közel fellépni. A satellite színpadok két 10 láb (3,0 m) magasságú hidraulikus emelőből készültek, amelyek felemelték az énekesnőt, hogy elérje a kis színpadon lévő emelvényt. Ezt 44 lézersugárral díszítették, amelyek megvilágították az arénát, és a zongorán lévő billentyűzetekkel voltak összehangolva. A zongorára speciális borítás került, ezáltal jobban visszatükrözte a sugarakat.

A turné kezdete előtt Gaga beszélt arról, hogy a koncertsorozat során új dalokat is játszhat, mondván, hogy „abszolút” ez a szándéka. Később azonban hozzátette, hogy a színpadkép miatt ez a lehetőség kevésbé valószínű. Elmondta, hogy „ez a show valójában rendkívül összetett és bonyolult, és a színpadot számítógéppel kódolják. Nagyon feszített a tempó, és a jeleket mind egy adott időpontban kell végrehajtani. Nagy a stressz és a feszültség a színfalak mögött, hogy minden pontosan abban a pillanatban történjen, amikor kell. Szóval a dallista változhat egy kicsit, de többnyire azért jössz, hogy egy olyan műsort nézz meg, amit mi hoztunk létre számodra.”

Jelmeztervezés és smink

Az énekesnő korábbi turnéihoz hasonlóan a koncert különálló részekre volt osztva, amelyeket az énekesnő jelmezváltása előzött meg. Bár Gaga a turné kezdete előtt nem osztott meg tervrajzokat vagy részleteket a jelmezekkel kapcsolatban, a hírek szerint közel 50 000 Swarovski-kristályt használtak fel Gaga és a táncosok jelmezeinek és kellékeinek megtervezése során. Sarah Tanno, aki a turné sminkeseként dolgozott, elárulta, hogy a kristályokat még Gaga szemén is használták, „hogy többdimenziós hatást érjenek el, ami a színpadon is ragyog”. Gaga az első koncert előtt megosztott egy fotót az Instagramon, amelyen ízelítőt adott kéttónusú, narancssárga és zöld parókájáról, amelyet később a koncerteken viselt.

Az első ruhadarab, amit viselt, egy fekete, hímzésekkel díszített, drágaköves rojtos dressz volt, amelyet egy kristályos flitteres kalap egészített ki. Az összeállítást Alexander Wang készítette számára, akit „Gaga hihetetlen energiája” és „a western szelleme”, „valamint Joanne-né való átalakulása” inspirált. Kreációjáról a Vogue-nak beszélve Wang hozzátette továbbá, hogy az öltözékre „egy cowboycsizma nehéz varrásai és díszítései” voltak hatással. Gaga később más „western ihletésű” megjelenésekben jelent meg a színpadon. Az egyikhez Gaga egy fekete kabátot vett fel, bőrrojtokkal, fekete combfix hatású csizmával és fekete sapkával. A dzsekit levéve egy hálós, kivágott bőrbodysuitban volt látható. Egy másik „cowgirl” összeállítás egy széles karimájú kalapból és egy fehér, kézzel festett rojtos blézerből állt, amelyen dal- és albumcímek szerepeltek korábbi diszkográfiájából, illetve a Perfect Illusion című szám dalszövege.

A Super Bowl LI félidei show-ból ismerős, jellegzetes „disco-stick” kellék új változatát használta, és egy hosszúujjú, világoskék bőrbodyt öltött magára, válltömésekkel, gyöngyökkel és hozzá illő, térdig érő csizmával. Egy másik ruhája egy fekete bársony bodysuit volt, rózsával díszített ujjakkal és Giuseppe Zanotti által tervezett egyedi fekete bársony tűsarkú csizmával, amelyet később egy fehér báli ruha szoknyával egészített ki. Gaga később egy vörös Norma Kamali „hálózsák” jellegű öltözetet vett magára, amelyhez egy fejdísz is tartozott. Lauren Alexis Fisher a Harper’s Bazaar-tól megjegyezte, hogy Gaga ezzel az öltözékkel visszahozta „az avantgárd megjelenést, amit mindig is magáénak vallott”. Miután levette a kabátját, Gaga egy piros bőrbodysuitban és bojtos bőrcsizmában kezdte meg az előadást. Egy fehér kabátot is viselt, amelynek mindkét karján több masni volt, kiegészítve egy tollas álarcával és egy második szett Giuseppe Zanotti kristályos bokapánttal ellátott magassarkúval. Az összeállítást Gaga The Fame Monster-korszakbeli megjelenéséhez hasonlították. Később levette a dzsekit, felfedve alatta egy csillogó, hosszú ujjú, mokka nyakú dresszt. A ráadáshoz Gaga egy csillogó, kristályokkal díszített ruhát és ugyanazt a Gladys Tamez által tervezett rózsaszín kalapot vette fel, amelyet a Joanne borítóján is láthattunk.

A koncert összefoglalása