A Belau egy Fonogram-díjas budapesti downtempo, electronica, trip-hop, chillwave formáció, melynek két tagja Kedves Péter és Buzás Krisztián. A zenekar eddig két nagylemezt jelentett meg és alapvető koncepciójuk, hogy dalaik során különböző női énekesnőkkel dolgoznak együtt a világ minden tájáról. A dalaik alapvetően olyan témákra fókuszálnak, mint az önismeret, az utazás, a nyugalom, az útkeresés, az inspiráció vagy maga az emberi természet. A zenekart a kezdetektől kísérő fő motívum a tenger.
Története
A kezdetek és az Island of Promise sikere
A zenekar debütáló dala Hegyi Dórival (Ohnody) 2015 szeptemberében jelent meg Island of Promise címmel, amelyhez a többszörösen díjazott Damokos Attila és Nagy Marcell készített egysnittes mozgóképet. A dal feltűnt az HBO saját gyártású Aranyélet című sorozatában,Belau interjú a Recorder magazin online felületén, 2015. november 17. a Deezer Magyarország szerkesztőinek éves kedvencei, az Index.hu 2015 legjobb dalai közé válogatta,Az Index.hu (Stenk) 2016. évi dalversenyének részeredménye, 2016. július 27. továbbá előszeretettel játszotta a Petőfi Rádió,Hegyi Dóri a Petőfi Rádióban, ahol „nap, mint nap felcsendül az Island Of Promise”, 2016. február 11. valamint később a Telenor Magyarország és a Pepsi reklám- és kampányzenéjévé is vált (33 országban).Telenor Hungary Facebook-bejegyzése, 2016. december 9. A videoklip megnyerte az első magyar Klipszemle különdíját és számos magazinnál bekerült az év legjobb klipjei válogatásba.A Zenész Magazin híradása az I. Magyar Klipszemlén aratott sikerről, 2016. május 21.
2015 novemberében jelent meg a Hegyi Dórival rögzített második Belau dal Distant Bay címmel,Az Index.hu (Stenk) oldalán megjelent Distant Bay premier, 2015. november 17. amit a Telenor Magyarország reklám- és kampányzenéjének választott.A Telenor Hungary reklámja a YouTube felületén, 2016. október 10. 2016 tavaszán a zenekar elkezdett dolgozni első nagylemezén, és létrejött a Belau élő felállása is, mely során a koncerteken négytagúvá bővült a csapat, ahol az énekesnő szerepét minden alkalommal a The Voice című műsorban feltűnt és később szólókarrierjében is sikeressé vált Szécsi Böbe (BÖBE) töltötte be, aki korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Halott Pénz, a Brains, a Karmapolis, a Paperdeer, DiazMentha vagy Környei Attila). 2016 márciusában megjelent az első közös daluk, a You And I, melyet később a II. Magyar Klipszemle az év legjobb szöveges videói között jelölt.A You And I premierje az Index.hu (Stenk) felületén, 2016. május 5. A 2016 tavaszán megkezdett turnészezon hozzávetőlegesen ötven klub- és fesztivál fellépést jelentett Magyarországon és a határon túl egyaránt, melynek keretein belül olyan nemzetközi vagy nagyobb hazai jelentőségű fesztiválokon lépett fel a zenekar, mint a Sziget Fesztivál, a Balaton Sound, a Paloznaki Jazzpiknik, a Campus fesztivál vagy a kolozsvári Untold Festival.A Belau 2016. évi nyári turnéjának posztere, 2016. június 12.
A Fonogram-díjas első nagylemez 2016 novemberében megjelent a zenekar első nagylemeze, a The Odyssey. A mediterrán térség zenei motívumait és életérzését feldolgozó lemezen több instrumentális tétel mellett olyan énekesnők vendégeskedtek, mint Dallos-Nyers Boglárka, Myra Monoka, Antonia Vai, Herrer Sára (Mary Popkids) és Szécsi Böbe.A Belau bemutatkozó nagylemezének premierje a HVG hasábjain, 2016. november 16. A csapat dupla sold-out lemezbemutató koncertjét – melyet követően a Žagar oldalán Londonban is felléptek – az A38 Hajó fedélzetén tartották, ahol minden énekesnő színpadra lépett a zenekar összes dalát előadva. A zenekar 2017 márciusában két Fonogram-díjra is jelölve lett; az év felfedezettje és az év elektronikus albuma vagy hangfelvétele kategóriában, melyek közül az utóbbit meg is nyerte.Fonogram-díj hivatalos honlapján a 2017. évi nyertesek közzététele, 2017. március 8. A nagylemezt követően a zenekar három éven keresztül turnézott a The Odyssey dalaival, aminek keretein belül 23 országban játszottak, többek között olyan fesztiválokon, mint az SXSW, a Primavera Barelona, a Eurosonic, a Reeperbahn, a Springbreak, a Moscow Music Week, a Seazone, a BUSH, a Live at Heart, a Waves Vienna vagy az Electric Castle. A zenekar többek között az alábbi országokban lépett fel: Amerikai Egyesült Államok, Albánia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Lengyelország, Hollandia, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság. A zenekar 2018 júniusában megjelent Breath című dalát 2019-ben Fonogram-díjra jelölték.
A Colourwave és a zenekar új korszaka
2020. május 29-én megjelent a zenekar második nagylemeze Colourwave címmel. A lemezről előzetesen megjelent Essence, melyet az angol Zero 7 énekesnőjével (Sophie Barker) közösen szerzett a formáció, 2020-ban Fonogram-díj jelölést kapott.
Tagok
Élő zenekari felállás
Kedves Péter – gitár, billentyű (2015 óta) Buzás Krisztián – basszusgitár, háttérvokál (2015 óta) Szécsi „Böbe” Erzsébet – ének (2016 óta) Kiss Benjámin – billentyű, effektek (2016 óta)
Diszkográfia Nagylemezek
The Odyssey (2016) Colourwave (2020) Apriori (2023)
További slágerlistákon megjelenő dalok
Island Of Promise (2015) Distant Bay (2015)
Remix kiadványok Island Of Promise – Remixes EP (2016) The Odyssey 2084 (2017)
Díjak, elismerések Fonogram-díj 2020 – Az év hazai elektronikus hangfelvétele (jelölés) Fonogram-díj 2019 – Az év hazai elektronikus hangfelvétele (jelölés) Fonogram-díj 2017 – Az év hazai elektronikus albuma (megnyerte) / Az év felfedezettje (jelölés) Magyar Klipszemle 2015 – „Különdíj” nyertese és a „Legjobb operatőr” jelölés (Island Of Promise) Magyar Klipszemle 2016 – „Legjobb szöveges videó” jelölés (You And I) HBO Aranyélet című sorozat filmzenéje (Island Of Promise) Legjobb videóklip és dal válogatásban 2015-ben a Deezer Magyarország, az Index.hu, az Instyle Magazin és a Divány, az Index.hu életmód magazinja szerint (Island Of Promise) Az év lemeze 2016-ban többek között a Phenomenon és a 24.hu szerint (The Odyssey)A 24.hu listája 2016 legjobb magyar lemezeiről, 2016. december 25. Legjobb videóklip 2016-ban az Instyle Magazin szerint (Wicked)A Wicked klipjének értékelése az Instyle Magazin oldalán, 2017. január 20.
Jegyzetek
Források
Kategória:2015-ben alakult együttesek Kategória:Magyar popegyüttesek Kategória:Magyar elektronikus zenei előadók