A Bemegyek szent templomodba egy egyházi ének. Dallama a Tárkányi-Zsasskovszky énektárban található, szövege Bozóky Mihály énekeskönyvében jelent meg.

A dallamot három másik szöveggel is éneklik. A Vágyva jöttem színed elé kezdetű általános miseének szövegét Berecz Kálmán írta. Az Isten hozta hív nyájához kezdetű ének a főpásztort köszönti; szövege Kersch Ferenc: Sursum Corda című négykötetes énekeskönyvéből való. Végül a Legyen, Uram, színed előtt kezdetű éneket újmiséreA frissen felszentelt pap első, ünnepélyes miséje. éneklik; a szöveg a Tárkányi-Zsasskovszky énektárban található.

Kotta és dallam

Bemegyek szent templomodba Bemegyek szent templomodba, Uram, a szent oltárhoz, Az aranyos oszlopok közt a királyi trónushoz. Színed előtt leborulok, szegény bűnös, elnémulok, Égő füstnek illatával, Uram, néked udvarlok. Bölcs Salamon kőtemplomot épített az Istennek, Hogy ott legyen lakóhelye a szövetség-szekrénynek. Elkeríté kárpitokkal, aranyozott szép láncokkal; Kerubimok ékesíték kiterjesztett szárnyakkal. Hát én, szegény, földnek férge, mit építsek nevednek? Lakóhelyet hol szerezzek az isteni Fölségnek? Aki por és hamu vagyok, bűneimtől roskadozok, Lábam, hogy a földet nyomja, méltó arra sem vagyok. Hogyha tetszik áldozatom, lelkemet fölajánlom, Örökös hű szolgálatra holtomig leláncolom. Szenteld ékes templomoddá, szent Lelkednek hajlékává Rendeld égi udvarodban engedelmes szolgáddá. Hogy szívemben fölgerjedjen az isteni szeretet, Piros véred harmatával öntözgessed szívemet. Add, hogy lelkem tiszta legyen, soha többé ne vétkezzem, Választottak seregébe engedd, hogy felvétessem.

Vágyva jöttem színed elé Vágyva jöttem színed elé e szent helyre, Istenem, Hol az ember búja, gondja szép csendesen elpihen. Itt az oltár lépcsőjénél, az oltári nagy Szentségnél, Bánatom ha kiönthetem, lelkem szinte újra él. Egykor a te szent Fiadnak angyalsereg énekelt, S énekük a csüggedésből sok bús lelket fölemelt. Én is egész csüggedt vagyok, mert vétkeim rútak, nagyok, De itt a szent ének hangján új életre támadok. Bölcs Salamon Sion hegyén szép templomot épített, És abban a frigyszekrénynek méltó helyet készített. Én is olyan helyre teszem az én árva bűnös szívem, Hogy ott méltón ellakhassék a Szentlélek Úristen. Hajdan a szent pátriárkák terjesztették a hitet, Mely az idők teljében a hívő népnek üdve lett. Most a Jézus tanítása, mint az egyház magyarázza, A mi örök üdvösségünk csalhatatlan forrása. Őseinknél kosok, tulkok vére volt az áldozat, Mellyel a te fölségednek ajánlották magukat. Engesztelve, ha vétkeztek, hálálkodva, ha jót nyertek, És esdve, ha valamiben olykor hiányt szenvedtek. Mi is épúgy vért áldozunk, de nem kosok s tulkokét, Hanem a szent kereszt fáján értünk meghalt Krisztusét, Mely letörli minden bűnünk, megkönnyíti minden terhünk, Hogyha hozzá élő hittel, bűnbánattal sietünk. Fönt az égben az angyalok így dicsérnek: szent, szent, szent! És mi vélük egyesülve magasztalunk idelent: Angyaloknak dicsősége, bűnösöknek reménysége, Te vagy minden jónak, szépnek ős forrása és vége!

Isten hozta hív nyájához Isten hozta hív nyájához a főpásztort és Atyát, Kinek lelkünk kormányzását az Úr Jézus adta át, Hogy általa szent kegyelme árasztassék a hívekre, Úgy, amint ő egyházában mindörökre rendelte. Jézus, te vagy a szegletkő, mely fölött az oszlopok Apostoli egyházadban a fölszentelt főpapok. Adj erőt főpásztorunknak: atyja legyen mindnyájunknak, És jó harcot harcolhasson javára egyházunknak. Apostolok tőled nyerték szent hatalmok kulcsait, Hogy megnyissák híveidnek az üdvösség útjait. Add, hogy méltán résztvehessen lelkünk azon kegyelemben, Melyet most ránk főpásztorunk áraszt a te nevedben. Égből hozott tanításod pásztoraink őrizik, Apostolok nékik adták, hogy maradjon ép a hit. Add, hogy azon szent igéket, miket lelkiatyánk hirdet, Úgy vegyük, mint Istentől jött csalhatatlan beszédet. Édes Jézus, egyházadban legfőbb pásztor örökre, Irgalmadnak teljességét áraszd ki a hívekre. Hogy atyánkkal, ki nevedben jött most hozzánk, majd egekben Áldjuk egykor szent nevedet, égi dicsőségedben.

Legyen, Uram, színed előtt Legyen, Uram, színed előtt kedves az új áldozat, Mit új szolgád az élőkért és holtakért bemutat. Uram Jézus, szálljon rája kegyelmednek gazdag árja, Kit papságra felemeltél, add neki irgalmadat. Add, Uram, hogy azon érzés lángja lelkesítse őt, Mely most lángol hű szívében. Add meg néki szent erőd, Ki őt lelki viadalra kented fel, hogy élve, halva, Mint hű szolgád s hű vitézed harcoljon az Úr előtt. Áldd meg szívét, áldd meg nyelvét, hogy igédet hirdesse Üdvözítő szent hatással, s amit hirdet, kövesse. Hogy átható szólásában, szívet vonzó példájában Minden ember a jámborság tiszta tükrét szeresse. Uram Jézus, ki szolgádat helytartóddá rendeléd, Hogy megkösse vagy föloldja a bűnöknek kötelét; Add, hogy ezen hatalmával úgy éljen, mint orvossággal, Megenyhítse, meggyógyítsa a bűnbánók mély sebét. Te vezéreld, te igazgasd szolgád minden lépteit, És ha szenved, te enyhítsd meg szíve minden sebeit. Add, hogy végig jól harcoljon, és a hitben hív maradjon, S az igazságkoronával jutalmazd meg tetteit.

Jegyzetek

Források

Felvételek 2. rész

Kategória:Magyar egyházi népénekek Kategória:Kottát és midifáljt tartalmazó lapok