Marion Michael Rounds (Huron, Dél-Dakota, 1954. október 24. –) amerikai politikus és üzletember, 2015 óta az Amerikai Egyesült Államok szenátora Dél-Dakotából. A Republikánus Párt tagja.
Élete Rounds Huronban született politikai családba, de Pierre-ben nőtt fel. Több európai országból is vannak felmenői. 1977-ben diplomázott a Dél-dakotai Állami Egyetemen, amit követően egy biztosító és ingatlanügynökségnél dolgozott. 1991-től 2000-ig az állami szenátus tagja volt. Elindult a 2002-es kormányzóválasztáson, de szinte esélytelennek számított, hiszen az állam rendkívül népszerű képviselője, John Thune is szóba került a pozícióra. Thune végül úgy döntött, hogy inkább a szövetségi szenátori posztért indul, így a választás kevésbe volt egyértelmű. Ugyan két republikánus ellenfele az előválasztáson esélyesebbnek számított, távol tudott maradni a botrányoktól, és végül könnyen megszerezte a jelölést. Demokrata ellenfelét nagy különbséggel legyőzte, az állam 31. kormányzója lett.
2012-ben bejelentette, hogy elindul a 2014-es szenátorválasztáson az államban, miután Tim Johnson bejelentette, hogy elhagyja posztját. Kormányzóként egyértelmű esélyes volt, könnyen meg is nyerte a választást. 2020-ban újraválasztották. Egyetlen választást se veszített el politikai pályafutása során.
Források
Jegyzetek
Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok tagállamainak republikánus kormányzói Kategória:Dél-Dakota állam kormányzói Kategória:Dél-Dakota állam szenátorai Kategória:Az amerikai Republikánus Párt szenátorai Kategória:Német-amerikaiak