A Ford Escort egy alsó középkategóriás autó, melyet a Ford of Europe gyártott 1967 és 2004 között. A Ford Escort nevet Észak-Amerikában is alkalmazták, egy 1981 és 2003 között gyártott járműre. 2014-ben Kínában ismét visszatért az Escort típusnév: egy a második generációs Ford Focuson alapuló autót neveztek el így.
Ford Escort 100E (1955–1961)
A Ford Escort név először az 1950-es években jelent meg. A Ford Anglia 100E Ford Squire nevű kombi változatának alacsony felszereltségű változatát nevezték így.
Első generáció (1967–1975)
Az első generációs Ford Escortot 1967 végén mutatták be az Egyesült Királyságban, míg szélesebb közönség előtt az 1968 januári Brüsszeli Autószalonon mutatkozott be. A Ford európai részlege a hosszú időn át gyártott, sikeres Anglia leváltására tervezte a modellt. Az Escort gyártása elsőként Angliában, a halewoodi gyárban kezdődött meg, 1967 utolsó hónapjaiban, míg az Európa kontinentális részére szánt balkormányos változatok gyártása 1968 szeptemberében indult be, Genkben, Belgiumban. Az Egyesült Királyságban gyártott darabok eleinte némileg eltértek az Európa többi részén kaphatóktól, például az első futómű hangolása és a kormányáttétel is más volt, továbbá a Genkben készülő Escortok dupla hidraulikakörös fékeket kaptak és szélesebb felnik kerültek rájuk. 1970-től az Európa kontinentális részén értékesített modellek gyártása áttevődött Németországba, az új saarlouisi gyárba.
Az Escort Európa több részén is sikeres modellé vált, de a legkomolyabb sikereket az Egyesült Királyságban érte el, ahol az 1960-as évek legsikeresebb modellje, a BMC által gyártott Austin/Morris 1100 egyre inkább elavulttá vált, a Ford Cortina pedig méretben és árban is kinőtte a kompakt osztályt, ahová eredetileg szánták. 1974 júniusában a Ford bejelentette a kétmilliomodik Escort elkészülését. Ezt a mérföldkövet korábban egyetlen Egyesült Államokon kívüli Ford modell sem érte el. A kétmillió Escort 60%-át az Egyesült Királyságban gyártották.Oswald 1945–90 (vol 3), p 397 : 1,297,308 Mark I Escorts were built in Britain, while 848,388 were built by Ford Germany at Genk in Belgium and at Saarlous. Nyugat-Németországban az autók némileg lassabban készültek, évente körülbelül 150 ezer darab gördült le a gyártósorról. Ez a szám a gyártás utolsó évére 78 604-re csökkent.Oswald 1945–90 (vol 3), pp 396 & 397: "Der grossere Teil der Produktion ging ins Ausland, weil der Ford Escort [Mk I] auf dem deutschen Markt wegen seiner pummeligen Form, seiner simplen Konstruktion, seiner holprigen Straßenlage und seines bescheidenen Komforts nur mäßigen Zuspruch fand... 848 388 [Escort Mk Is fertigten] die deutschen Ford-Werke, doch nur 234 667 Exemplaren fanden deutsche Käufer." A Saarlouisban készült modellek nagy részét a Benelux államokba és Olaszországba exportálták. Nyugat-Németországban nem aratott különösebb sikert az Escort, mivel az országban gyártott Opel Kadetthez képest kényelmetlen volt, az olyan sikeres importmodellekkel szemben pedig műszaki jellemzők terén maradt alul, mint a Fiat 128 vagy a Renault 12.Oswald 1945–90 (vol 3), pp. 396 & 397: Of the 848,388 Escort Mk Is built by Ford Germany, only 234,667 were actually sold in Germany. A későbbi generációk megítélése ugyan javult Németországban, de sosem tudták felvenni a versenyt az Opel Kadett-tel és utódjával, az Astrával.
A kocsi a kor hagyományainak megfelelően hátsókerék-meghajtású volt, és négysebességes kézi vagy háromsebességes automata sebességváltóval volt kapható. Előre MacPheerson rugóstagok kerültek, míg hátra laprugók. Az Escort volt az első kis méretű Ford, melybe fogasléces kormányművet szereltek. Az autó néhány külső meghatározó dizájneleme az amerikai autógyártást idézte, ilyen volt például a kólásüvegre emlékeztető övvonal vagy a kutyacsont alakú hűtőrács. A jellegzetes övvonal a szintén Nyugat-Németországban gyártott Cortinán is visszaköszönt.
Az Escort elsőként kétajtós szedán karosszériával volt elérhető. A "De Luxe" változat kerek fényszórókat és gumiborítású padlót rejtett magában, míg a "Super" fantázianevű variánsba szögletesebb fényszórók, szőnyegborítás, szivargyújtó és vízhőfokmérő került. 1968 márciusában megjelent a háromajtós kombi változat, ami a gyártó szerint ledöntött hátsó ülésekkel 40%-kal több rakteret biztosított, mint a korábbi Anglia 105E. A kombi ugyanazokkal a felszerelésekkel bírt, mint a szedán, de nagyobb, 190 mm átmérőjű kuplungtárcsával és merevebb hátsó rugókkal készült, valamint a legtöbb esetben nagyobb fékdobokat és -tárcsákat is szereltek rá, mint a lépcsős hátúra. 1968 áprilisában piacra került a hátsó ablakok nélküli kisáruszállító variáns, majd 1969-ben a négyajtós szedán (az Anglia soha nem volt elérhető ilyen karosszériával).
A motortérbe ugyanolyan Kent Crossflow típusú keresztöblítéses motorok kerültek, melynek 1,6 literes változatát a belépő szintű Pintóban is alkalmazták Amerikában. A dízelmotorok ekkoriban ritkák voltak a kis családi autókban és ez alól az Escort sem volt kivétel. A kocsi eleinte csak 1,1 és 1,3 literes, soros négyhengeres erőforrásokkal volt kapható. Néhány exportpiacon, például Olaszországban és Franciaországban egy még kisebb, 940 cm³-es motor is elérhető volt. Olaszországban olyan népszerű volt az apró motor, hogy az autó második generációjához is megtartották, Franciaországban viszont 1972-ben kikerült a kínálatból.
Létezett egy 1300GT nevű változat, melybe az 1,3 literes Crossflow (OHV) motor sportosabb hangolású, Weber karburátorral szerelt változata és sportosabb futómű került. Ebbe olyan plusz műszereket szereltek, mint fordulatszámmérő, akkumulátortöltés-jelző és olajnyomásmérő. Ugyanezt a motort egy Escort Sport nevű modellben is alkalmazták, melynek eleje szintén a Ford korabeli sportos modelljeit idézte, de belső felszereltsége közelebb állt a hagyományos változatokhoz. Később bemutattak egy 1300E nevű luxusváltozatot, melyre ugyanazok a szélesített első sárvédők és 13 colos kerekek kerültek, mint a Sportra, de gazdagabb felszereltséggel bírt és faberakások kerültek a műszerfalára és az ajtókárpitjára is.
A Gruppe 2 nemzetközi raliversenyekhez és egyéb versenycélokra kifejlesztett Escort Twin Cam változat létrehozásában a Lotus is közreműködött. A kocsi 1557 cm³-es erőforrása a Lotus Elan dupla vezérműtengelyes, eredetileg 1498 cm³-es, nem keresztöblítéses motorjára épült. A Twin Cam halewoodi gyártása befejeződött, miután megjelentek a Cosworth motoros RS1600-asok (az RS a Rallye Sport rövidítése). A leghíresebb Twin Cam egy 16 szelepes, 200 lóerős motorral szerelt darab lett, mely az Alan Mann Racing csapat színeiben 1968-ban és 1969-ben is elindult a British Sallon Car Championship nevű bajnokságban, könnyedén megnyerve az 1968-as kiírást.
Az első generációs Escortból készült rali változatok a világ valaha volt legsikeresebb raliautói közé tartoznak. A Ford gyári csapata az 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje között szinte verhetetlen volt. Ebben az időszakban az Escort legnagyobb sikeres az 1970-es London–Mexikó Világkupa megnyerése volt. A verseny során a finn legenda, Hannu Mikkola vezette az autót és a svéd Gunnar Palm ült mellette navigátorként. Ez a siker ihlette az 1598 cm³-es, keresztöblítéses motoros Escort Mexico változat létrejöttét. Ezt 1970 novemberében mutatták be és összesen 10 352 darab készült belőle.
Az RS1600-ba egy 1601 cm³-es Cosworth BDA motor került, mely egy Crossflow (keresztöblítéses) blokkra épült, és 16 szelepes Cosworth hengerfej került rá. A BDA a Belt Drive A Series (szíjas hajtás, A-sorozat) kifejezés rövidítése volt. A Mexico és a BDA is a Ford különleges járművekre specializálódott Advanced Vehicle Operations (AVO) üzemében készült, Dél-Essexben. Ezeknek a modelleknek nem csak nagyobb teljesítményű motorjuk és sportosabb futóművük volt, de karosszériájuk ponthegesztés helyet varrathegesztéssel készült, ezzel erősebbé téve őket, jobban megfelelve a versenykörülményeknek.
1972-ben megjelent egy 1701 cm³-es Cosworth BDB nevű változat, majd később bemutatták az injektorral szerelt BDC motort is. A "heves" viselkedésű RS1600 alternatívájaként aztán megjelent az RS2000 variáns is, melybe egy 2,0 literes Pinto motor (OHC) került. Ez szintén elért néhány jelentős sikert a raliversenyzés világában, és egyúttal előrevetítette a ferde hátúak későbbi sikerét is, mint megfizethető, ugyanakkor gyakran nagy teljesítményű személyautók. Az RS1600 és a Mexico mellett ez is az AVO üzemben készült.
Új-Zéland
Új-Zélandon a seaview-i gyárban 1,1 és 1,3 literes változatok készültek, Deluxe (1,1) és Super (1,3) néven, kétajtós szedán és kisáruszállító karosszériával. A négyajtós szedán 1970-ben lett a kínálat része. Az 1972-es Egyesült Királyságbeli modellfrissítés után megújult az új-zélandi Escortok felszereltségi szintje. Megjelent az 1.3XL (GT műszeregységgel), aminek a helyét később átvette az alacsonyabb L felszereltség. Ezt követően a gyártás végéig csak alap és L felszereltségi csomaggal készítették a modelleket. 1973 és 1974 között néhány 1,6 literes Mexico is érkezett az országba, miután a kormány engedélyezte az importot a túl kevés új autó miatt. Ezekből főleg kombi karosszériás változatok érkeztek Új-Zélandra.
Ausztrália
Az első generációs Ford Escortot 1970 és 1975 között gyártotta a Ford Australia, kétajtós szedánként és háromajtós kisáruszállítóként.Ford Escort Production Numbers And Identification Guide Az 1,1 és 1,3 literes motorok mellett az 1558 cm³-es dupla vezérműtengelyes is elérhető volt. Az utóbbi erőforrással szerelt modelleket 1971 végén Escort Twin Camről átnevezték Escort GT 1600-ra. 67 146 Escort készült el Ausztráliában, ahol 85%-ban helyi alkatrészeket használtak fel a gyártáshoz.
Izrael
Az izraeli Názáretben az első generációs Escortok összeszerelését az Automotive Industries végezte, az Israeli Automotive Corppal együttműködve. Az Egyesült Királyságból érkező egységcsomagok összeállítása 1968-ban kezdődött meg, az utolsó darab 1975. november 14-én készült el, világoszöld fényezéssel, kétajtós szedán karosszériával és 1,1 literes motorral. Összesen 14 905 darab első generációs Escortot szereltek össze Izraelben.
Japán
Az Escort első generációját az Egyesült Királyságból importálta Japánba a Kinetsu Motors, csakúgy, mint a Cortinát és a Caprit. A kocsi kizárólag 1,3 literes motorral, négyajtós szedán karosszériával és GT felszereltségi csomaggal volt kapható az országban. Az értékesítés során az előnyére vált, hogy a karosszéria méretei és a motor lökettérfogata alapján kedvező adózási feltételek vonatkoztak rá. Ez volt az Escort egyetlen generációja, ami megvásárolható volt Japánban.
Második generáció (1974–1981)
A második generációs Ford Escort gyártása 1974. december 2-án kezdődött meg, az elkészült autókat pedig 1975 januárjától lehetett megvásárolni. Az első és második generáció gyártása hat hónapig párhuzamosan folyt. Amíg az első Escortot kizárólag a Ford nagy-britanniai részlege tervezte, a második generáción a britek már a nyugatnémetekkel közösen dolgoztak. A "Brenda" gyári kódnév alatt futó kocsi ugyanazokra a műszaki alapokra épült, mint elődje, de a karosszéria alá megújult tartószerkezet került.
A 940 cm³-es motor Olaszországban elérhető maradt, mivel ott ez az erőforrás adózási szempontból nagy népszerűségnek örvendett, Európa többi részén azonban kikerült a kínálatból. A hátsó felfüggesztés továbbra is laprugós maradt, annak ellenére, hogy több konkurens, például a Hillman Avenger is tekercsrugókra váltott. Az új modellt leginkább belső tárolórekeszek hiánya (kesztyűtartó például csak a magasabb felszereltségű modellekhez járt) és a bajuszkapcsolóra helyezett kürt miatt kritizálták.