James Wade (Aldershot, 1983. április 6. –) angol dartsjátékos. 2001-től 2004-ig a British Darts Organisation, majd 2004-től a Professional Darts Corporation tagja. 2007-ben ő lett a legfiatalabb dartsjátékos, aki kiemelt PDC tornát tudott nyerni (World Matchplay). Beceneve "The Machine".

Pályafutása Kezdetek, BDO Wade 14 évesen kezdett el dartsozni. Első próbálkozásra megnyerte a Bakingstoke Open tornát.

Wade a BDO-nál kezdte karrierjét, ahol 2001 és 2004 között játszott. 2001-ben a British Classic-on döntőt játszott, ahol John Walton-tól kapott ki. A következő évben megszületett első tornagyőzelme, miután megnyerte a Swiss Opent.

Wade első televíziós mérkőzését a 2003-as BDO világbajnokságon játszotta, de az első körben kikapott Dennis Harbourtól és rögtön búcsúzott a tornától. A meccsen 8 darab meccsnyila is volt a negyedik szettben, de nem tudta kihasználni egyiket sem. Ebben az évben néhány BDO tornán kiválóan szerepelt, ezt mutatja, hogy bejutott a Norway Open döntőjébe, a Belgian Open elődöntőjébe és a Dutch Open negyeddöntőjébe is.

A 2004-es BDO világbajnokságon a második körben esett ki Darryl Fitton ellen. Ebben az évben negyeddöntős volt a German Openen. Legutolsó versenye a BDO játékosaként a Man-szigeteki International Darts League volt. 2004 májusában Wade úgy döntött, hogy visszamondja automatikus indulási jogát a World Darts Trophy-n és a következő évi világbajnokságon. Ebből következett, hogy elsődleges célja átszerződni a PDC szervezetéhez. Ez még ebben az évben meg is történt és Wade 3 év után áttért a "profik" közé.

PDC Az első nagyobb tornája a PDC-nél a 2004-es UK Open volt. Egészen a negyedik körig sikerült eljutnia, ahol Colin Lloyd ellen esett ki. Ebben az évben sikerrel vette a világbajnoki selejtezőt, így kijutott a 2005-ös világbajnokságra, ahol azóta is minden évben elindul. Wade az első két világbajnokságán mindkétszer az első körben kiesett, így hamar búcsúzni kényszerült.

A 2007-es vb-n már a nyolcaddöntőig sikerült eljutnia. Itt egy szoros mérkőzésen esett ki Terry Jenkins ellen. Wade első komoly sikere 2007-ben a World Matchplay megnyerése volt. Ezzel ő lett a legfiatalabb játékos a PDC-nél, aki kiemelt tornát tudott nyerni. Később ezt a rekordot Michael van Gerwen adta át a múltnak 2012-ben, majd Luke Littler 2024-ben. Ugyanebben az évben Wade egy másik kiemelt tornát is meg tudott nyerni, amely a World Grand Prix volt.

2008-as világbajnokságon Wade a negyeddöntőben szenvedett vereséget és esett ki a későbbi győztes John Part ellen. Ebben az évben karrierje során először megnyerte a UK Opent.

A 2009-es világbajnokságon az elődöntőig jutott, ahol Raymond van Barneveldtől kapott ki 6–4-re. Ebben az évben megnyerte a Premier Leaguet. Ezzel ő lett az első játékos Phil Taylor után, akinek ez sikerült. Ebben az évben Taylor a döntőbe sem tudott bejutni, ahol Wade ellenfele Mervyn King volt. Wade a döntőben 13–8-ra győzött.

Wade a 2010-es vb-n a negyeddöntőig jutott, ahol az ausztrál Simon Whitlock ellen kapott ki, aki később döntőt játszott a tornán. 2010-ben Wade újra döntőbe került a Premier League-ben, de nem tudta megvédeni a címét, mivel Taylornak újra sikerült felülnie a trónra. Ebben a döntőben Taylor kiválóan játszott és sikerült dobnia két darab kilencnyilast is, amire korábban még nem volt példa televíziós mérkőzésen. Wade 2010 októberében karrierje során másodszor megnyerte a World Grand Prix-t, a döntőben Adrian Lewist legyőzve 6–3-ra.

A 2011-es világbajnokságon Wade csak a második körig jutott, ahol az osztrák Mensur Suljović-tól kapott ki 4–2-re. Az év további részében 2008 után újra megnyerte a UK Opent, és a World Matchplay-en is döntőt játszott.

A következő vb-n (2012) az elődöntőben esett ki Adrian Lewis ellen. Ezen a meccsen Wade már 5–1-re vezetett, de Lewis sorozatban 10 leget nyerve teljesen átvette az irányítást és végül 6–5-re megfordította a mérkőzést. Lewis a döntőben újra nyert, így megvédte világbajnoki címét. Wade-nek a következő vb-n is csak az elődöntő jött össze, ahol a holland van Gerwen ellen kapott ki 6–4-re.

2014-ben viszont már egy körrel hamarabb búcsúzni kényszerült a negyeddöntőben, ahol Lewis 5–1-re verte meg. Ebben az évben megnyerte az először kiírásra kerülő The Masters tornát, ezzel négy év után tudott újra kiemelt PDC tornát nyerni. A döntőben Mervyn King volt az ellenfele. King már 9–2-re vezetett Wade ellen, aki hatalmas bravúrral végül 11–10-re megfordította és megnyerte a meccset. A World Grand Prix-n Robert Thorntonnal játszott meccsén dobott egy kilencnyilast, ami után nem sokkal Thornton is dobott egyet. Wade lett a második, Thornton pedig a harmadik játékos, akinek sikerült kilencnyilast dobnia dupla beszállóval. Az első ilyet Brendan Dolan dobta 2011-ben (éppen Wade ellen). Wade a Thornton elleni mérkőzést megnyerte és ezen a tornán a döntőig jutott, ahol van Gerwentől kapott ki.

A 2015-ös világbajnokságon a második körben esett ki az első PDC világbajnokságán részt vevő Stephen Bunting ellen. A World Matchplayen a döntőbe jutott, ahol 18–12-re kapott ki van Gerwentől.

A 2016-os vb-n a negyeddöntőben szenvedett vereséget a későbbi győztes Gary Anderson ellen 5–1-re. Az Európa-bajnokságon az elődöntőig jutott, ahol van Gerwen ellen búcsúzott. 2010 után újra döntőt játszhatott a Grand Slam of Darts-on, de nem tudta legyőzni az ebben az évben verhetetlen van Gerwent.

2017-ben a világbajnokságon az előző év után újra a negyeddöntőig jutott, ahol ezúttal a skót Peter Wright ellen esett ki.

Wade a 2018-as vb-n már az első körben búcsúzni kényszerült, miután 3–2-es vereséget szenvedett honfitársától Keegan Brown-tól. Az év további részében megnyerte az Európa-bajnokságot, ahol Simon Whitlock-ot 11–8-ra győzte le. A World Series of Darts tornára is sikerült átmentenie jó formáját, melynek fináléjában Michael Smith-t múlta felül 11–10-re és így rövid idő alatt második tornagyőzelmét szerezte meg.

A 2019-es világbajnokságot a második körben kezdte meg, ahol a japán Aszada Szeigo ellen győzött 3–2-re. A következő körben visszavágott a tavalyi kiesésért Keegan Brownnak és bejutott a negyedik fordulóba. Ellenfele a korábbana 8. kiemelt Whitlock-ot és a 25. kiemelt Alan Norrist is búcsúsztató Ryan Joyce volt, aki ellen bár 5 meccsnyilat is dobhatott, végül 4–3-as győzelemmel kiejtette Wade-t.

2020 októberének végén, novemberének elején rendezték meg az Európa-bajnokságot, amelynek döntőjében Peter Wrighttól szenvedett vereséget 11–4 arányba. November végén döntőbe jutott a Grand Slam of Dartson is, ott azonban alulmaradt José de Sousával szemben.

A 2021-es PDC-dartsvilágbajnokság 3. fordulójában kilencnyilas kiszállót ért el a Stephen Bunting ellen 4–2-re elvesztett mérkőzésén, így nem jutott be a legjobb 16 játékos közé.Darts-vb: öt év után újra kilencnyilas! Wade tökéletes leget dobott – videó, NSO, 2020. december 29.

2021 márciusában pályafutása során harmadszor nyerte meg a UK Opent, a döntőben Luke Humphriest legyőzve 11–5 arányban.Darts: tíz év után ismét James Wade a UK Open bajnoka, NSO, 2021. március 7.

Következett a Premier League, ahol aránylag az egész torna alatt jól játszott de a hátsók között zárt, nem jutott ki a rájátszásba. A World Matchplayen az első körben Luke Humphries sima 10–3-mal kiejtette. A World Grand Prix második körében Stephen Bunting ellen szenvedett 3–1-es vereséget.

Világbajnoki szereplései BDO 2003: Első kör (vereség Dennis Harbour ellen 2–3) 2004: Második kör (vereség Darryl Fitton ellen 1–3)

PDC 2005: Első kör (vereség Mark Holden ellen 0–3) 2006: Első kör (vereség Wayne Jones ellen 2–3) 2007: Harmadik kör (vereség Terry Jenkins ellen 3–4) 2008: Negyeddöntő (vereség John Part ellen 4–5) 2009: Elődöntő (vereség Raymond van Barneveld ellen 4–6) 2010: Negyeddöntő (vereség Simon Whitlock ellen 3–5) 2011: Második kör (vereség Mensur Suljović ellen 2–4) 2012: Elődöntő (vereség Adrian Lewis ellen 5–6) 2013: Elődöntő (vereség Michael van Gerwen ellen 4–6) 2014: Negyeddöntő (vereség Adrian Lewis ellen 1–6) 2015: Második kör (vereség Stephen Bunting ellen 1–4) 2016: Negyeddöntő (vereség Gary Anderson ellen 1–5) 2017: Negyeddöntő (vereség Peter Wright ellen 3–5) 2018: Első kör (vereség Keegan Brown ellen 2–3) 2019: Negyedik kör (vereség Ryan Joyce ellen 3–4) 2020: Harmadik kör (vereség Steve Beaton ellen 2–4) 2021: Harmadik kör (vereség Stephen Bunting ellen 2–4) 2022: Elődöntő (vereség Michael Smith ellen 3–6) 2023: Második kör (vereség Jim Williams ellen 2–3) 2024: Második kör (vereség Matt Campbell ellen 2–3) 2025: Második kör (vereség Jermaine Wattimena ellen 0–3) 2026: Második kör (vereség Ricky Evans ellen 2–3)

Döntői PDC nagytornák: 28 döntős szereplés Történet World Matchplay (1–6) World Grand Prix (2–1) Grand Slam (0–3) Premier League (1–2) Európa-bajnokság (1–2) UK Open (3–2) The Masters (1–1) Championship League (1–0) Las Vegas Desert Classic (0–1)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben. Döntős 1. 2006 World Matchplay 11–18 (l) Győztes 1. 2007 World Matchplay 18–7 (l) Győztes 2. 2007 World Grand Prix Terry Jenkins 6–3 (sz) Döntős 2. 2008 Premier League Darts Phil Taylor 8–16 (l) Győztes 3. 2008 UK Open 11–7 (l) Döntős 3. 2008 Las Vegas Desert Classic Phil Taylor 7–13 (l) Döntős 4. 2008 World Matchplay Phil Taylor 9–18 (l) Győztes 4. 2009 Premier League Darts 13–8 (l) Döntős 5. 2010 Premier League Darts Phil Taylor 8–10 (l) Győztes 5. 2010 World Grand Prix (2) 6–3 (sz) Győztes 6. 2010 Championship League Darts Phil Taylor 6–5 (l) Döntős 6. 2010 Grand Slam of Darts 12–16 (l) Győztes 7. 2011 UK Open (2) 11–8 (l) Döntős 7. 2011 World Matchplay Phil Taylor 8–18 (l) Döntős 8. 2012 World Matchplay Phil Taylor 15–18 (l) Döntős 9. 2014 World Grand Prix Michael van Gerwen 3–5 (sz) Győztes 8. 2014 The Masters Mervyn King 11–10 (l) Döntős 10. 2015 World Matchplay Michael van Gerwen 12–18 (l) Döntős 11. 2016 Grand Slam of Darts Michael van Gerwen 8–16 (l) Győztes 9. 2018 Európa-bajnokság Simon Whitlock 11–8 (l) Döntős 12. 2019 The Masters Michael van Gerwen 5–11 (l) Döntős 13. 2020 Európa-bajnokság Peter Wright 4–11 (l) Döntős 14. 2020 Grand Slam of Darts José de Sousa 12–16 (l) Győztes 10. 2021 UK Open (3) 11–5 (l) Döntős 15. 2023 Európa-bajnokság Peter Wright 6–11 (l) Döntős 16. 2025 UK Open Luke Littler 2–11 (l) Döntős 17. 2025 World Matchplay Luke Littler 13–18 (l) Döntős 18. 2026 UK Open Luke Littler 7–11 (l)

PDC World Series of Darts tornák: 4 döntős szereplés Történet World Series of Darts Finals (1–0) World Series of Darts (0–3)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben. Döntős 1. 2015 Perth Darts Masters Phil Taylor 7–11 (l) Döntős 2. 2016 Shanghai Darts Masters Michael van Gerwen 3–8 (l) Győztes 1. 2018 World Series of Darts Finals Michael Smith 11–10 (l) Döntős 3. 2022 New South Wales Darts Masters Jonny Clayton 1–8 (l)

További tornagyőzelmei

PDC Players Championships

Players Championship (BAR): 2015, 2019 (x4), 2022 Players Championship (CRA): 2014 Players Championship (EMI): 2009 Players Championship (GER): 2011 Players Championship (GIB): 2008 Players Championship (HIL): 2026 Players Championship (HOL): 2008, 2010 Players Championship (LEI): 2025 Players Championship (MK): 2020 Players Championship (NUL): 2009 Players Championship (SCO): 2008 Players Championship (SPA): 2011 Players Championship (WIG): 2015, 2019

UK Open Regionals/Qualifiers

Regional Final (NWE): 2007, 2009 Regional Final (SCO): 2007 Regional Final (WAL): 2007 UK Open Qualifier: 2010

European Tour Events

Gibraltar Darts Trophy: 2014 European Darts Matchplay: 2016

World Series of Darts Events

World Series of Darts Finals: 2018

Egyéb tornagyőzelmek Bournemouth Men's Singles: 2010 Bournemouth Open: 2010 Championship of Darts: 2010 Cosham Xmas Open: 2003 Irish Masters: 2005 Jocky Wilson Cup (csapat): 2009 Pro Celebrity Challenge: 2008 Swiss Open: 2002