Epameinóndasz (görög: Ἐπαμεινώνδας) (kb. i. e. 418 – i. e. 362 július 3.) thébai hadvezér és államférfi, aki Thébát a Spártának alávetett állapotból az antik Görögország hegemón hatalmává tette. Megtörte Spárta katonai erejét a leuktrai csatában és felszabadította a messzéniai helótákat, egy peloponnészoszi görög csoportot, akiket Spárta két évszázaddal korábban vetett szolgaságba. Átalakította Görögország politikai térképét, felbomlasztott régi szövetséget, újakat hozott létre, és új városok létrehozását felügyelte. Katonai hatása is nagy volt, új harctéri taktikák kigondolásával és megvalósításával.

Cicero „Görögország első emberének” nevezte, de a modern időkre emléke némileg elhalványodott. Az Epameinóndasz által előidézett politikai változások nem sokkal élték túl őt, mivel a hegemónia átvételének és az új szövetségek ciklusa töretlenül folytatódott. Mindössze 27 évvel halála után Thébát Nagy Sándor eltörölte a föld színéről. Így Epameinóndaszra – akit kora mint idealistát és felszabadítót magasztalt – ma nagyrészt egy évtized (i. e. 371 – i. e. 362) hadjáratai miatt emlékszünk, amivel meggyengítette Görögország nagyhatalmait és kikövezte az utat a makedón hódítás előtt.

Történeti források

Bár Epameinóndasz korának jelentős alakja volt, viszonylag kevés információ maradt fenn életéről, és egyetlen korabeli történetíró sem ad róla teljes képet. A jelentős életrajzok között található olyan szerzőké, mint Cornelius Nepos, Pauszaniasz, Plutarkhosz, Diodórosz, Xenophón, de nem mindegyik maradt fenn máig.

Cornelius Nepos életrajza rövid volt és néhány töredék található Pauszaniasz Görögország leírásában. Plutarkhosz írt egy életrajzot, de az elveszett, mindenesetre Epameinóndasz életének néhány részlete megtalálható Plutarkhosznak Pelopidaszról és Agészilaoszról írt életrajzában. Diodórosz megőrzött néhány részletet, míg Xenophón, aki bálványozta Spártát és királyát Agészilaoszt, elkerüli Epameinóndasz említését ahol csak lehet, és meg sem említi jelenlétét a leuktrai csatában. Mindkét történetíró szolgál részletekkel Epameinóndasz idejének történelmi eseményeivel kapcsolatban. Továbbá nem minden ókori forrás tekinthető megbízhatónak, ami életével foglalkozik. Ezek a dolgok hozzájárulhattak ahhoz a mai helyzethez, amiben Epameinóndasz lényegében ismeretlen, különösen a hozzá közeli korokban élő olyan személyiségekhez viszonyítva, mint a makedón hódító Nagy Sándor, és az athéni hadvezér Alkibiadész.

Ifjúsága, tanulmányai, magánélete

bélyegkép|balra|200 px|Püthagorasz Decius császár érmén

Epameinóndasz apja, Polümnisz egy régi thébai nemesi család elszegényedett sarja volt. Ennek ellenére Epameinóndasz kitűnő oktatásban részesült, zenetanárai a maguk nemében a legjobbak voltak, ahogy a táncoktatója is. És leginkább filozófiaoktatója, taraszi Lüszisz, az egyik utolsó nagy pitagoreus filozófus, aki Polümniszhez jött lakni száműzetése idejére.

Epameinóndasz híres volt fizikai vitézségéről is, és ifjúsága idején sok időt szentelt az edzésnek a csatákra való felkészülésnek. i. e. 385-ben egy Mantinea melletti rajtaütésnél nagy kockázatot vállalva megmentette jövendő kollégája, Pelopidasz életét, ami a vélekedések szerint bebetonozta életre szóló barátságukat. Egész életében híres volt taktikai ügyességéről és a kézitusában való kiterjedt jártasságáról.

Epameinóndasz sohasem házasodott meg, amiért honfitársai kritizálták, akik úgy gondolták, tartozik annyival a hazának, hogy hozzá hasonló nagyszerű fiakat adjon neki. Válaszul Epameinóndasz azt mondta, hogy leuktrai győzelme az ő örökéletű lánya. Mindenesetre tudjuk róla, hogy sok fiúszeretője volt, – bevett pedagógiai módszer az antik Görögországban, és amiről Thébai különösen híres volt, Plutarkhosz szerint a thébai törvényhozók a módszert az ifjúság magatartásának és jellemének kordában tartására intézményesítették. Cornelius Nepos egy Miküthosz nevű ifjút említ, Plutarkhosz is említi két szeretett erómenoszát: Aszopikhoszt, aki együtt harcolt vele Leuktránál és Athéneuszt aki együtt esett el vele Mantineánál, és akit mellette temettek el.

Epameinóndasz egész életét a szegénység határán élte, elutasítva, hogy politikai hatalmát saját meggazdagodására használja ki. Cornelius Nepos említi megvesztegethetetlenségét, leírva, hogyan utasította el a perzsa követet, aki megvesztegetni jött őt. A pitagoreus hagyomány szerint szabadon adakozott barátainak és hasonló eljárásra biztatta őket egymás között. Ezek a jellemvonásai halála után nagyban hozzájárultak hírnevéhez.

Korai életpálya

Epameinóndasz Görögország és Thébai egyik különösen zűrzavaros időszakában élt. A peloponnészoszi háború befejeződése után i. e. 404-ben Spárta egyoldalú unilaterális politikába fogott Görögország többi része irányában és gyorsan elfordította magától korábbi szövetségeseit. Thébai a háború során jelentősen megnövelte erejét és igyekezett ellenőrzése alá vonni Boiótia többi városát. Ez a politika, más vitákkal egyetemben Thébait összeütközésbe hozta Spártával. i. e. 395-ben egy sorban találta magát Athénnal, Korinthosszal, és Argosszal Spárta – volt szövetségese – ellen a korinthoszi háborúban. A háború, ami nyolc évig húzódott végül eredménytelenül, sok véres vereséget hozott Thébának Spártától. A háború végére Thébai kénytelen volt felülvizsgálni terjeszkedő törekvéseit és visszatérni a régi spártai szövetségbe.

i. e. 382-ben azonban Phoibidasz spártai parancsnok stratégiai hibát vétett, ami Thébait hosszú időre Spárta ellen fordította, és kikövezte az utat Epameinóndasz hatalomra jutása előtt. Boiótiai hadjárata során kihasználta a Thébai belső küzdelmeket, hogy csapataival bejusson a városba. Amikor benn volt, elfoglalta a Kadmeiát, Thébai akropoliszát, és arra kényszerítette a spártaellenes pártot, hogy elhagyja Thébait. Epameinóndasz, bár közéjük tartozott, maradhatott, úgy tartották róla, hogy ő nem több egy ártalmatlan, koldusbotra jutott filozófusnál. Spártát mindezért egyébként a delphoi amphiktüonia 1000 talentum büntetésre ítélte, de nem tudták és akarták igazán behajtani rajta.

Thébai államcsíny

A spártai megszállást követő években az új kormány által kiutasított thébaiak Athénban gyülekeztek, és az athéniak burkolt támogatásával városuk visszafoglalására készültek. Tartották a kapcsolatot Epameinóndasszal, aki fiatal embereket kezdett szervezni egy államcsínykísérletre. i. e. 379-ben száműzöttek kis csoportja Pelopidasz vezetésével beszivárgott a városba és meggyilkolta a spártabarát kormányzat vezetőit. Epameinóndasz és Gorgidasz fiatal emberek csoportja élén fegyverraktárakba törtek be, felfegyverezték magukat és athéni hopliták segítségével körülvették a spártaiakat a Kadmeián. A következő napon Epameinóndasz és Gorgidasz a népgyűlés elé vitték Pelopidaszt és szabadságharcra buzdították a thébaiakat. A népgyűlés Pelopidaszt és embereiet felszabadítónak kiáltotta ki. Életét féltve a spártai helyőrség megadta magát és eltávozott. A Spárta párti thébaiak szintén megadhatták magukat, őket ezután a győztes felkelők megölték.

Az államcsíny után

Amikor a thébai felkelés híre elérte Spártát, Agészilaosz vezetésével egy hadsereget küldtek a lázadó város alávetésére. A thébaiak elkerülték a nyílt csatát, ehelyett bevették magukat egy erősségbe a városon kívül. A spártaiak feldúlták a vidéket, de végül eltávoztak, meghagyva Théba függetlenségét. A thébaiak rövid úton újraélesztették a régi Boiót Szövetséget új, demokratikus alapokon. A boiótiai városok szövetségben, görög szóval koinonban egyesültek egy hét tábornokból (a boiótarkhoszokból) álló testület vezetése alatt, amit Boiótia hét kerülete választott. A szövetség olyan sikeres volt, hogy ezentúl a „thébai” és „boiótiai” egymás szinonimájává vált a régió új szolidaritásának elismeréseként.

El akarván taposni az új államot, a spártaiak a következő hét évben háromszor támadtak rá Boiótiára. A thébaiak először félve a fej-fej elleni küzdelemtől, a harcmezőn farkasszemet nézve egymással állóharcra tudták kényszeríteni a spártaiakat. i. e. 375-ben továbbléptek, amikor a létszámfölényben levő spártaiakat a thébaiak legyőzték a Tegürai csatában Pelopidasz vezetésével. Bár Spárta maradt Görögország vezető szárazföldi hatalma, a boiótiaiak megmutatták, hogy számolni kell velük katonailag és egy politikailag összetartó szövetséget alkotnak. Közben Pelopidasz, a spártaiak elleni agresszív politika híve, Théba fő politikai vezetőjévé küzdötte magát. A következő években szorosan együttműködött Epameinóndasszal a boiótiai külpolitika alakításában.

i. e. 371 371-es békekonferencia

A források nem mondják meg pontosan, mikor lett Epameinóndasz először boiótarkhosz, de i. e. 371-ben hivatalban volt, a boiótiai küldöttséget a Spártában tartott békekonferencián vezetve. i. e. 375-ben tettek egy erőtlen kísérletet a közbékére, de i. e. 373-tól legkésőbb felújultak a rendszertelen harcok Athén és Spárta között. Théba közben erősítette a szövetségét. i. e. 371-re Athén és Spárta belefáradt a harcokba, így egy konferenciát hívtak össze. Ott Epameinóndasz kenyértörésre vitte a dolgot a spártaiakkal ragaszkodva ahhoz, hogy ne csak Théba, hanem egész Boiótia nevében ő írjon alá. Agészilaosz elutasította ezt. ragaszkodva a boiótiai városok függetlenségéhez. Epameinóndasz azzal vágott vissza, hogy ha így áll, akkor Lakedaimón városainak úgyszintén függetleneknek kell lenniük. Agészilaosz dühösen kizárta Thébát a dokumentumból. A küldöttség visszatért Thébába és mindkét oldal háborúra készült.

Leuktra bélyegkép|jobbra|140px|Felül: A hagyományos hoplita csatarend Alul: Epameinóndasz taktikája. A vörös blokkok az elit csapatok.

A béketárgyalások kudarca után Spártából azonnal parancsokat küldtek Kleombrotosz spártai királynak, aki egy hadsereg élén Phókiszban volt, hogy vonuljon azonnal Boiótiába. Észak felé kerülve Kleombrotosz elkerülte a hegyi átjárókat, ahol a thébaiak lesben álltak, és váratlan irányból tört Boiótiára, ahol gyorsan elfoglalt egy erődöt, és zsákmányolt számos triérészt. Théba felé menetelve letáborozott Leuktránál Theszpiai területén. Itt találkozott vele a boiótiai hadsereg. A spártaiak hoplitájával – akikből 700 volt a teljes jogú szabad polgár, azaz homoiosz („egyenlő”) – boiótiai állt szemben, akiket a peloponnészosziakat felülmúló lovasság támogatott.

A csatarend felállítása során Epameinóndasz két újítást alkalmazott. Hagyományosan a phalanx sorban állt fel úgy, hogy az elit csapatok a jobb szárnyra kerültek. Így a spártai phalanxban Kleombrotosz és egyenlői a jobb szárnyon, peloponnészoszi szövetségesei a bal szárnyon álltak. A spártai számbeli fölényt ellensúlyozandó Epameinóndasz és a thébai szent sereg Pelopidasz vezetésével a balszélre kerültek. Másodszor, mivel a sorok túlságos elvékonyítása nélkül nem tudott volna a spártaival megegyező szélességű hadrendet felállítani, inkább tovább mélyítette a phalanxot a bal oldalon, ahol az 50 soros volt a hagyományos 8-12 helyett. A csatában a bal szárny dupla sebességgel támadott, míg a jobb szárny hátrált, hogy késleltesse az összecsapást. A mély phalanxot Pagondasz thébai tábornok alkalmazta először a delioni csatában, de a lépcsős csatarend Epameinóndasz találmánya volt.

A csata lovassági összecsapással kezdődött, amit a thébaiak nyertek. A két phalanx összecsapásában elesett Kleombrotosz király, majd a thébai elit csapatok rohamának súlya alatt összeomlott a spártai elit jobb szárny és menekülni kezdett. Ezt látva a peloponnészoszi szövetségesek hadrendje is felbomlott. A menekülés során 4000 spártai halt meg, és ami a legfontosabb, 400 a 700 "egyenlőből", ami súlyosan megkérdőjelezte Spárta jövőbeli katonai képességeit.

Az i. e. 360-as évek

A Peloponnészosz első inváziója thumb|right|240 px|Az ókori Görögország