A cuxhaveni rajtaütés avagy karácsonyi támadás (angol: Cuxhaven raid; német: Weihnachtsangriff) egy tengerről indított brit légitámadás volt a Császári Haditengerészet Cuxhaven környékén lévő létesítményei ellen az első világháború elején, 1914. Karácsony napján. A hadművelet célja a nordholzi léghajóhangár helyzetének meghatározása és a benne lévő léghajók megsemmisítése volt.
Ennek során repülőgép-anyahajókat küldtek könnyű hadihajók és tengeralattjárók támogatásával a német partok közelébe, ahonnan azok vízre tett hidroplánjai az így már hatósugarukon belül lévő célterületet elérhették. A kedvezőtlen időjárási körülmények és az erős légelhárító tűz nem tette lehetővé a hangár felderítését, az alternatív célpontokra ledobott bombák pedig nem okoztak jelentős károkat.
Az egész hadművelet elsődleges célja a német flotta kicsalogatása és nagy erőkkel való megsemmisítése lett volna, ami szintén nem járt sikerrel. Ennek ellenére az akció, mint az első légi-tengeri kombinált támadó hadművelet mérföldkőnek számít hadászati szempontból.
Előzmények Már az első világháború előtt elterjedt Angliában az a félelem, hogy a németek egy esetleges háború kitörésekor hatalmas léghajóflottával támadnának a szigetországra. 1914-ben azzal számoltak, hogy a németek 30 bevethető, legalább hat ágyúval és 7 tonnányi bombával felszerelt léghajóval rendelkeznek.Gibson 2014 Ezeket az elképzeléseket a sajtó is terjesztette, ezáltal is feltüzelve a németellenes érzelmeket.
Valójában Németország a világháború kitöréséig összesen 26 léghajót gyártott, melyek nagy része kisméretű kísérleti léghajó volt és egy részük már meg is semmisült. Katonai használatra mindössze hét volt közülük alkalmas, de ezeket is felderítési célokra tervezték alkalmazni. A háború előtt csak egyetlen alkalommal hajtottak végre jelentősebb bombázási gyakorlatot léghajóval. Ilyen feladatra nem rendelkeztek sem bombavetésre alkalmas felszereléssel, sem célzókészülékekkel, fegyverzetüket pedig pár géppuska alkotta mindössze. Az antant légiflottája ugyanekkor 16 hadra fogható léghajóval rendelkezett.Olasz Lajos (2015): A hátország légvédelemének kiépítése az I. világháború időszakában, Belvedere Meridionale 27. évf. 4. sz. 25. o.
A háború első heteiben a várt támadások elmaradásával a britek fellélegeztek, azonban az augusztus 24-én és szeptember 2-án Antwerpent ért légitámadások után ismét számba vették egy német léghajótámadás lehetőségét. Az esetleges támadások kivédésére nem állt rendelkezésükre szabad erő, miután a Királyi Repülőhadtest (Royal Flying Corps) csaknem összes repülőgépét és pilótáját Franciaországba küldték. Így a brit partok védelme a Királyi Haditengerészet Légi Szolgálatára (Royal Naval Air Service – RNAS) lett bízva szeptember 3-tól. A partok védelmére őrjáratokat indítottak, de hamar belátták, hogy ezek révén nem tudnának hatékonyan védekezni több okból kifolyólag sem. Csekély volt ugyanis az esélye annak, hogy a kevés számú repülőgép közül valamelyik is látótávolságon belülre kerülhetne egy léghajóhoz, mikor az eléri az angol partokat, ráadásul időközben a németek már éjszaka is bevetették őket. Emellett a léghajók leküzdése is gondot okozott volna, mivel nem tudták hogyan ártalmatlanítsák őket, még ha rájuk is találnak. A léghajók jóval magasabban tudtak repülni, mint a korabeli repülőgépek, ezért el sem tudták volna érni őket.
Végül arra jutottak, hogy az egyetlen hatásos védekezési mód az, ha megelőző támadást hajtanak végre a léghajók hangárai ellen, megsemmisítve bennük a légi járműveket még a földön.Kutta 2006
A brit tervek bélyegkép|300px|A nordholzi Hertha (később Nobel) fordítható duplahangár – a támadás célpontja A feladatra az RNAS eastchurchi 3. repülőszázadát jelölték ki. Elsőként a Rajna-menti léghajóbázisokat (Köln és Düsseldorf) támadták az Antwerpen mellől felszálló repülőgépek szeptember-október folyamán. Düsseldorfban sikerült megsemmisíteniük egy léghajót, amin felbuzdulva Belfortba helyezték át az egységet, hogy onnan kiindulva novemberben Friedrichshafen ellen indítsanak támadást, ahol egy repülőgép elvesztése mellett szintén jelentősebb károkat tudtak okozni.
Ezen légikikötők pontos helyzetét a britek ismerték, de tudomásuk volt arról is, hogy Cuxhaven közelébe is telepítettek a németek egy bázist, ahonnan szintén támadhatták volna a szigetországot. Ez a bázis azonban nem volt elérhető az antant szárazföldi területeiről, így új megoldás után kellett nézniük.
A célra három repülőgép-anyahajót (Engadine, Riviera, Empress) terveztek Helgoland szigetének közelébe kiküldeni, ahol a hidroplánjaikat vízre tehették és azok innen indulva felderíthették és megsemmisíthették a hangárokban lévő léghajókat. Biztosításukra Reginald Tyrwhitt sorhajókapitány Harwichban állomásozó cirkálóinak és rombolóinak egy csoportját jelölték ki. A német hadikikötők elé tengeralattjárókat terveztek kiküldenii felderítési céllal. A britek számoltak a német flotta reakciójával és remélték, hogy a kifutó egységeiket a tengeralattjáróikkal vagy a biztosító kötelék segítségével megsemmisíthetik. A haditerv a Plan Y kódnevet kapta.Cuxhaven-Seiten.de - Weihnachtsangriff 1914
A kötelék október 24-én futott ki az akció végrehajtására, de azt a kedvezőtlen időjárás miatt egy nappal elhalasztották. Eközben azonban lefújták a hadműveletet, mert a parancsnokság úgy döntött, hogy abba be kell vonni nagyobb csatahajókat is, melyek a Harwich Force-t pár mérföld távolságból biztosítva beavatkozhatnak a küzdelembe, amennyiben a tengeralattjárózáron nagyobb német kötelék is átjutna. A hadművelet végrehajtásával próbálkoztak október végén és novemberben két ízben is. A második próbálkozásra november 24-én került sor, melynek fő célja már a Hochseeflotte kicsalogatása és a lesben álló Grand Fleet általi megsemmisítése volt, de a repülőgépek bevetése elmaradt, mivel a német rádióforgalom lehallgatásából megtudták, hogy egy cirkálókból és rombolókból álló német kötelék a repülőgépek indításának kijelölt helyéhez közel haladt el.
Végül 1914. december 2-án a hadművelet végrehajtásának időpontját december 25-ben rögzítették. David Beatty altengernagy csatacirkálói december 21-én hajóztak ki Rosythból, a 11 brit tengeralattjáró pedig december 23-24-én hagyta el Harwichot, a három anyahajó december 24-én 05:00-kor (GMT) követte őket ugyaninnen kiindulva. Szintén Harwichból indultak útnak indultak több részletben a közelbiztosításukat ellátó könnyű egységek is. A hadműveletben részt vett több más brit egység, köztük az 1. csatahajóraj (1st Battle Squadron) és a 6. cirkálóraj (6th Cruiser Squadron) is. Összesen több mint 100 hadihajó indult útnak a Harwich Force könnyű egységeinek biztosítására. A német kikötők elé Roger Keyes sorhajókapitány vezetésével 11 tengeralattjárót küldtek ki.Kutta 1997
A német hadvezetés kémek jelentése révén értesült a brit haditengerészeti erők készülődéséről, de mivel számos hasonló riasztást kaptak már korábban is, a flottához küldött értesítésben csak a figyelem fokozására hívták fel a figyelmet. Az összevont blokádhajók nagy számából arra következtettek, hogy a britek a folyóikat készülnek eltorlaszolni velük, de valójában azokat Scapa Flow védelméhez tervezték felhasználni.
A hidroplánok indítása bélyegkép|300px|Hidroplánok alkalmazása hajókról bélyegkép|300px|Short Admiralty Type 81 hidroplán December 25-én 07:00-korA szövegben az események a közép-európai időben szerepelnek. A brit idő (GMT) ettől egy órával különbözik. (06:00 GMT) az anyahajók elérték az indításhoz kijelölt helyüket Cuxhaventől 40 mérfölddel északnyugatra, Helgolandtól 15 mérföldre és itt megállva 30 perc alatt vízre tették a hidroplánokat. John Jellicoe tengernagy a Grand Fleettel eközben Helgolandtól 100 mérföldre északra várta a német flotta kifutását.
Mindegyik anyahajó egy három gépből álló rajt vitt magával. Az Engadine rajának parancsnoka C. L'E. Malone volt, egyben a rajtaütés vezetője is volt. A Rivieráé E. D. M. Robertson százados, az Empressé Frederick Bowhill százados volt. Mindegyik repülőgép kétszemélyes volt, de csak az Empress három gépén foglaltak helyet szerelők. Miután a célzást és a bombavetést is a pilóta végezte a részvételük valójában nem volt indokolt a bevetésen. Egy negyedik gépen foglaltak helyet még ketten, ugyanis Kilner gépébe megfigyelőként beült Erskine Childers, az ismert hajós és a Riddle of the Sands című regény szerzője, aki a háború előtt behajózta a térséget és segített a pilóták navigációs felkészítésében.
Az indulásra 07:54-kor adtak jelet, de mind a kilenc repülőgépnek nehézséget okozott a motorok beindítása a fagypont körüli hőmérsékletben és emiatt végül csak hét tudott elemelkedni: három Short Improved Type 74, két Short Type 81 és két Short Type 135. A gépek megjelölésében szerepelt a "Folders" szó is, ami a kihajtható szárnyaikra utalt. E megoldás révén könnyebb volt szállítani őket. 08:00-ig csak a két Short Admiralty Type 74 gép tudott felszállni, majd később több részletben másik öt repülőgép is el tudott emelkedni a vízről. A két üzemképtelen gépet (egy-egy Type 81 ill. Improved Type 74) visszaemelték a fedélzetre.
A repülőgépek elindítása illetve visszaemelése után a brit kötelék elhagyta a helyszínt, még épp időben ahhoz, hogy az őket észlelő U 6 támadási kísérletét meghiúsítsák. Az őrjáratozó tengeralattjáró 08:30-kor észlelte a parttól 20 tengeri mérföldre (37 km) lévő Harwich Force egységeit és rádión jelentette őket. Ez 90 perccel azután történt, hogy a brit kötelék elfoglalta a repülőgépek indítására kijelölt pozícióját, ami jelentős időnek tekinthető ahhoz képest, hogy a német tengeralattjárók és járőrhajók fokozták járőrtevékenységüket és az Elba torkolatánál horgonyzó német hajók készültségbe voltak helyezve.
A Mecklenburg csatahajó még a brit akció kezdete előtt 06:30-kor (05:30 GMT) tévedésből tüzet nyitott a ködből előbukkanó egyik német halászhajóra és a sortüzei visszhangzottak az Elba egész torkolatában. Az ágyúdörgést halló hadihajókon riadókészültséget rendeltek el. Mikor kiderült, hogy baráti hajóról van szó és 07:00-ig nem mutatkozott ellenség, a készültség szintjét csökkentették. Az anyahajók pont ekkor álltak meg a repülőgépeik vízre tételéhez.
A támadás A hidroplánok közül elsőként Francis Hewlett gépe bukkant elő az Elba torkolata feletti ködből 08:45-kor (07:45 GMT), hogy tájékozódjon a pozíciójáról. A rombolók és egy közelben álló csatahajó készenlétben lévő tüzérei hamar célba vették és tüzet nyitottak rá, ami miatt gyorsan vissza kellett térnie a ködfelhőbe. A többi brit pilóta is eltévedt a rossz időjárási körülmények miatt és tájékozódási kísérleteiket a német légvédelem tüze folyamatosan zavarta.
A repülőgépek két órán át próbáltak rátalálni a ködben a léghajók hangárjaira, de nem jártak sikerrel. Ellenben csaknem mindegyik gép látott levegőbe emelkedett léghajót, volt amelyik mind a kettőt is. Ez azt jelentette, hogy fő céljukat, a hangárokban való megsemmisítésüket már nem érhették el. Végül mivel már az üzemanyaguk fogytán volt, a pilóták egy ködmentes részt kerestek és az ott fellelhető célpontokat támadták. Hewlett 09:20-kor észrevett egy rombolót és támadást intézett ellene. Robert P. Ross egy alámerülő tengeralattjárót vélt felfedezni és azt vette támadás alá. Douglas A. Oliver egy hidroplánbázist támadt Langeoog szigetén. Charles H. K. Edmonds pedig a Stralsund és Graudenz könnyűcirkálókat. Vivian Gaskell Blackburn alhadnagy két bombát egy légvédelmi üteg állását célba véve, a harmadikat Wilhelmshaven városára dobta le. Ez utóbbi támadás bombáinak becsapódását a német jelentések nem említik.