Csombor Teréz (Alattyán, 1956. május 17. – Kecskemét, 2025. február 14.) Aase-díjas magyar színésznő, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja.
Életútja
Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett 1974-ben. Egerbe, a tanárképző főiskolára jelentkezett, kevés pont híján ugyan, de nem vették fel. 1975-től a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1981-ben diplomázott a Színművészeti Főiskola operett-musical szakán. Ezután a győri Kisfaludy Színházban játszott 1987-ig, majd két évig nem volt szerződése. 1989-ben került a kecskeméti Katona József Színházhoz. Az évezredforduló után néhány évig a ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskolában tanított. 2006 óta ismét Kecskeméten játszott. Főként operettprimadonna és szubrett szerepekben láthatta a közönség, de prózai darabokban is sikeres volt. Férje Orth Mihály, fia Orth Péter. Mindketten színészek.
2025. február 14-én hirtelen hunyt el. 2025. március 24-én búcsúztatták a Kecskeméti Katona József Színházban, majd március 31-én szülőfalujában, Alattyánban temették el.
Fontosabb színházi szerepei
Filmek, tv Vasárnapi szülők (1980) Szókimondó asszonyság (színházi előadás tv-felvétele, 1987) Márió, a varázsló (2008) Igazából apa (2010) #Sohavégetnemérős (2016) Kojot (2017) Oltári csajok (2017) Tóth János (2018) A tanár (2018) Korhatáros szerelem (2018) Drága örökösök (2019–2020) Az unoka (2022) Átjáróház (2022) Drága örökösök – A visszatérés (2023–2024) Majdnem menyasszony (2024) Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (színházi előadás tv-felvétele)
Díjai és kitüntetései Váradi-díj Arany Rózsa Díj Miniszteri dicséret Az évad színésznője (több alkalommal) MASZK-díj (2016) Katona József-díj (2017) Aase-díj (2018) Magyar Ezüst Érdemkereszt (2021)https://magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/GPlcf3o0otAZ201DdTmI6116a0bed33fd/dokumentumok/c06449165f923116c3b9a9d1be13e266529abd6e/letoltes Bács-Kiskun Megyei príma-díj (2018) A város kedvence (2015-2016) Patkós Irma Díj PRO CULTURA –( 2018) Színikritikusok Díja (Legjobb női mellékszereplő) – (2016) A Kecskeméti Katona József Színház örökös tagja (2024)
Jegyzetek
Források Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 Kecskeméti Katona József Színház
További információk
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Aase-díjasok Kategória:A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetettjei