A Magyar Mozgókép Díj a legjobb női mellékszereplőnek (korábban Magyar Filmdíj) elismerés a 2014-ben alapított Magyar Filmdíjak egyike, amelyet a Magyar Filmakadémia (MFA) tagjainak szavazata alapján ítélnek oda egy-egy év magyar filmtermésében mellékszereplőként legjobb alakítást nyújtó színésznőnek.

A díjra történő jelölés nem automatikus; arra azon művek alkotói jöhetnek számításba, amelyeket beneveztek a Magyar Mozgókép Fesztiválra. Nevezni az előző év január 1. és december 31. között moziforgalmazásba került vagy kerülő (forgalmazói szándéknyilatkozattal rendelkező), illetve televíziós csatorna műsorára tűzött, vagy nemzetközi filmfesztiválon versenyben vagy versenyen kívül szerepelt művet lehet.

Miután a Filmakadémia színész szekciójának tagjai január 1-je és 31-e között megnézték a benevezett műveket, titkos szavazással kiválasztják saját szakmájuk öt jelöltjét, akik felkerülnek a jelöltek listájára.

A listát február 1-jén hozzák nyilvánosságra. A jelölt alkotásokat a Magyar Filmhét műsorára tűzik.

A második körben az Akadémia tagjai e szűkített listáról választják ki egy újabb titkos szavazás során a díjra érdemesnek tartott művészt.

Az ünnepélyes díjátadóra Budapesten, a Magyar Filmhetet lezáró gálán kerül sor minden év március elején.

Díjak és jelölések A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. 2021 óta az alkotói teljesítményeket a műfajokat összevonva értékelik. Év(Gála)Díjazottak és jelöltekMegjegyzés Csak játékfilm kategória 2016(1.) Csákányi Eszter – Utóélet Gubík Ági – Liza, a rókatündér Jordán Adél – Isteni műszak Molnár Piroska – Liza, a rókatündér Petrik Andrea – Hajnali láz 2017(2.) Ónodi Eszter – Halj már meg! Payer Alma Virág – Halj már meg! Sztarenki Dóra – A martfűi rém Trokán Nóra – Kút Udvaros Dorottya – Kút 2018(3.) Tenki Réka – Testről és lélekről Békés Itala – Testről és lélekről Kováts Adél – Budapest Noir Nagy Mari – 1945 Trokán Anna – Szeretföld 2019(4.) Monori Lili – Rossz versek Bánsági Ildikó – Az Úr hangja Börcsök Enikő – A hentes, a kurva és a félszemű Döbrösi Laura – Örök tél Láng Annamária – Egy nap 2020(5.) Nem osztották ki. Összevont kategória 2021 Nem osztották ki. 2022 2023Tóth Ildikó – Blokád Szandtner Anna – Larry Tankó Erika – Magasságok és mélységek Balsai Móni – Hat hét Kerekes Vica – Hétköznapi kudarcokhttps://filmtett.ro/hirek/ok-a-magyar-mozgokep-dijak-2023-as-jeloltjeihttps://www.balatonica.hu/article/Megvannak-a-Magyar-Mozgokep-Fesztival-nyertesei 2024Mészáros Blanka – Semmelweis Spilák Klára – Majdnem menyasszony Szamosi Zsófia – Tündérkert – Kísértések kora Bordán Lili – Hadik Csobot Adél – Cicaverzum https://index.hu/kultur/2024/05/13/magyar-mozgokep-fesztival-magyar-mozgokep-dij-jeloltek-veszprem-europa-kulturalis-fovarosa/https://mozgokepfesztival.hu/hir/ok-a-magyar-mozgokep-dijak-idei-jeloltjeihttps://magyar.film.hu/filmhu/hir/a-semmelweis-lett-a-legjobb-film-koltai-a-legjobb-rendezo-a-mozgo-n.html 2025Tankó Erika – Egy százalék indián Zsurzs Kati – Véletlenül írtam egy könyvet Molnár Piroska – Ványa bácsi – Buborékkeringő Eszenyi Enikő – Boldog emberek Gál Réka Ágota – S.E.R.E.G. https://mozgokepfesztival.hu/hir/kozel-100-filmmel-sok-premierrel-es-sztarral-unnepli-a-magyar-filmet-a-moz-go-magyar-mozgokep-fesztivalhttps://mti.hu/hirek/2025/06/21/hogyan-tudnek-elni-nelkuled-kapta-legjobb-jatekfilmnek-jaro-dijat-mozgo-magyar

Jegyzetek

Források

További információk A Magyar Filmakadémia hivatalos honlapja A Magyar Filmhét honlapja

Kapcsolódó szócikkek Magyar filmművészet Magyar Filmdíj Magyar Filmhét

Kategória:Magyar Filmdíj