A jellegbitorlás (angolul passing off) olyan jogsértő cselekmény, amelyet a magyar jogban a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) 6. §-a fogalmaz meg:
Ezt a rendelkezést kiegészíti a Tpvt. 6/A. §-a, amelyet a 2013. évi CCI. törvény 2014. július 1-jei hatállyal vezetett be:
A jellegbitorlás tilalma részben a termék jellegzetes külsejének jogi eszközökkel való védelmét szolgálja. Ugyanakkor a polgári jogi névjogi szabályokkal rokonságban áll a versenyjogi jellegbitorlás normájának az a része, amely olyan névmegjelölés használatát tiltja, amelyről a versenytársat szokták felismerni.http://www.gvh.hu/data/cms1029137/Versenytukor_2014_1.pdf
A generálklauzula A törvény II. Fejezete a tisztességtelen verseny tilalmát fogalmazza meg. Ebbe a körbe tartozik a törvény 2. §-a, amely szerint: "Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a megrendelők, vevők, igénybevevők és felhasználók (a továbbiakban együtt: üzletfelek), illetve a versenytársak törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően - folytatni."Tpvt. 2. §
Ez a jogelv konkrét jogviták esetében is a siker reményével felhívható.
Jellegbitorlás és iparjogvédelem A jellegbitorlás tilalma akkor is fennáll, ha az áru jellegzetes külseje, csomagolása, megjelölése, elnevezése nem áll iparjogvédelmi oltalom alatt. (Vagyis védjegyként, formatervezési mintaként nincs lajstromozva). Ebben az értelemben a jellegbitorlás tényállása elsődlegesen egy kisegítő lehetőség.A védjegytörvény magyarázata 641. old.
A jellegbitorlás megállapításához bizonyítandó együttes feltételek
i) a bitorolt termék a versenytárs termékének megjelenését megelőzően a belföldi piacon ténylegesen jelen volt, és már széles körben ismert volt a fogyasztók körében; ii) a bitorolt termék külső megjelenésében vannak jellegzetes, kizárólag az adott termék gyártója, forgalmazója által használt egyedi jegyek; iii) a fogyasztók az említett egyedi, jellegzetes külső jegyeket a bitorolt termék gyártójához, forgalmazójához kötik (asszociáció követelménye); és iv) az említett egyedi, jellegzetes külső jegyeket tekintve a bitorolt termék a fogyasztók számára az összetéveszthetőségig hasonló a versenytárs bitorló termékéhez.http://www.innoteka.hu/cikk/a_jellegzetes_termekkulso_vedelme_versenyjogi_eszkozokkel.1156.html
Jellegbitorlás az Egyesült Királyságban: a passing off
Az Egyesült Királyság jogának értelmében a jellegbitorlásra vonatkozó jog (law of passing off) értelmében, amely oltalmat biztosít a nem lajstromozott védjegy vagy a kereskedelmi forgalomban használt bármely más megjelölés számára, e megjelölés alapján az arra jogosult megtilthatja valamely későbbi védjegy használatát, ha a common law jellegbitorlási keresetének (action for passing off) három feltétele teljesül, nevezetesen az eljárás felperese áruinak hírneve (goodwill), az áruk és szolgáltatások megtévesztő módon történő bemutatása, miáltal ezen, a védjeggyel felkínált áruk arra vezethették az érintett vásárlóközönséget, hogy azok kereskedelmi származását a jogosultnak tulajdonítsa (misrepresentation), valamint a jogosultat mindebből esetlegesen érő kereskedelmi kár.http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:62007TJ0114&from=HU
Források 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról
Jegyzetek
További információk innoteka.hu
Kategória:Versenyjog