Lynn Stalmaster (Omaha, Nebraska, 1927. november 17. – Los Angeles, Kalifornia, 2021. február 12.) amerikai szereposztó rendező (casting director), akinek filmjei meghatározzák a hatvanas és hetvenes évek amerikai filmvilágát, az általa kiválasztott színészek pedig mára klasszikusnak számító karaktereket játszanak. 2003-ban megkapta a casting rendezőket tömörítő Casting Society of America (CSA) Hoyt Bowers-életműdíját, 2016-ban pedig első szereposztó rendezőként kapott Oscar-életműdíjat. A CSA által adományozott, nem castingnek járó életműdíjat Lynn Stalmasterről nevezték el.
Pályafutása 1951-ben a Samuel Fuller rendezte Acélsisak és Nicholas Ray Repülő Vadmacskák című háborús filmjében kapott kisebb szerepet. Egy évvel később asszisztensként kezdett el dolgozni a sikeres Gross-Krasne televíziós produkciós irodánál. Bár a Big Town című tévésorozatban is játszott, de egyre jobban bedolgozta magát a casting-osztályba. Bár nem volt korábbi gyakorlata, de főnökeinek feltűnt tehetsége és megkapta a lehetőséget, hogy öt tévésorozat szereplőit kiválassza.
1955-ben elsőként megalapította saját casting-vállalkozását, ahol először tévésorozatokhoz kezdett el szereplőket válogatni, majd jöttek a játékfilmek, de gyakran fel sem tüntették a nevét. Neve nem jelenik meg az Ítélet Nürnbergben, a West Side Story, A nagy szökés, vagy a Diploma előtt című filmeknél. Ebben az időben a színészek nem voltak hosszabb ideig szerződésekkel a stúdióikhoz láncolva, így szabadon válogathattak a szerepekből, Stalmaster pedig meglovagolta ezt a lehetőséget. Sőt, kevésbé ismert színházban dolgozó színészeket is alkalmazni kezdett.
Ő válogatta ki a Gunsmoke és Have Gun – Will Travel című nagy sikerű westernsorozatok összes szereplőjét, ami korábban elképzelhetetlen volt. 1954-ben felkerese Robert Wise filmrendező, aki készülő Élni akarok! című börtöndrámájához keresett színészeket és tetszett neki, ahogy Stalmaster sok új, a megszokottól eltérő színészt válogatott össze a Gunsmoke című westernsorozathoz. Az általa javasolt Susan Hayward pedig megkapta az Oscar-díjat legjobb női főszereplő kategóriában. 1968-ban ő volt az első casting rendező, akinek neve külön jelent meg egy film bevezetőjében, Norman Jewison A Thomas Crown-affér (1968) című krimijében.http://www.indiewire.com/2016/11/honary-oscar-lynn-stalmaster-casting-directors-1201744901/https://www.youtube.com/watch?v=PcMrH0NieN4
Felfedezettjei közt van Jeff Bridges, Beau Bridges, Laura Dern, Christopher Reeve, Richard Dreyfuss, LeVar Burton, Jon Voight, és John Travolta.https://www.youtube.com/watch?v=VSCecMpXYlg A mai értelemben vett casting rendezői munkakört ő és az ugyancsak úttörő munkát végző Marion Dougherty találták ki.http://screenertv.com/television/casting-by-john-travolta-john-lithgow-thank-beloved-lynn-stalmaster/http://www.backstage.com/news/advice-legendary-casting-director-lynn-stalmaster/
Magánélete Lynn Stalmaster apja bíró volt Nebraska Legfelsőbb Bíróságán. Gyermekkorában költöztek a kaliforniai Beverly Hills-be, hogy súlyos asztmáját kezeljék, itt végezte el iskoláit is, többek közt a híres Beverly Hills-i Gimnáziumot, ahol elkezdte érdekelni a színjátszás és a rádiójáték. A koreai háborúban besorozták, de csak rövid ideig szolgált, 1952-ben pedig a UCLA egyetemen színművészet szakon szerzett egyetemi diplomát.http://www.oscars.org/governors-awards/2016/lynn-stalmaster Testvére Hal Stalmaster színész.
Legismertebb filmjei Gunsmoke (sorozat, 1955–1975) Élni akarok! (1958) The Untouchables (sorozat, 1959–1963) Aki szelet vet (1960) A gyerekek órája (Végzetes rágalom) (1961) Ketten a hintán (1962) Combat! (sorozat, 1962–1967) Irma, te édes (1963) A világ legszebb története – A Biblia (1965) Jönnek az oroszok! Jönnek az oroszok! (1966) Sógorom, a zúgügyvéd (1966) Forró éjszakában (1967) Micsoda buli (1967) A Thomas Crown-affér (1968) Ha kedd van, akkor ez Belgium (1969) A lovakat lelövik, ugye? (1969) Hegedűs a háztetőn (1971) Harold és Maude (1971) Gyilkos túra (1972) Eljő a jeges (1973) Duddy Kravitz céljai (1974) A galamb (tévéfilm, 1974) Hazatérés (1978) Konvoj (1978) Óvakodj a törpétől (1978) Superman (1978) Isten hozta, Mr... (1979) A rózsa (1979) Dutyi dili (1980) Rambo – Első vér (1982) Aranyoskám (1982) Az igazak (1983) A tövismadarak (1983) A folyó (1984) Apa és leánya (tévéfilm, 1984) Space (minisorozat, 1985) A könnyed élet (1986) Vaklárma (1989) Kék ég (1994) Az évszázad bűnesete (tévéfilm, 1996) Háború a Földön (2000)
Jegyzetek
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai művészek Kategória:Oscar-életműdíjjal kitüntetett személyek