Betty Marion White Ludden (Oak Park, Illinois, 1922. január 17. – Los Angeles, 2021. december 31.) ötszörös Primetime Emmy-díjas és Grammy-díjas amerikai színésznő, komika, aki az 1930-as évek végén kezdte páratlanul hosszú színészi pályáját. A magyar közönség elsősorban az Öreglányok című amerikai szitkom Rose Nylundjaként ismerte meg, de számos nagy sikerű hollywoodi produkcióban játszott, például a Már megint Te? című vígjátékban.
Életpályája Fiatalkora Betty Marion White az Illionois állambeli Oak Parkban született 1922. január 17-én. Több interjúban is azt állította, hogy „Betty” néven anyakönyveztették, és keresztneve nem az „Elizabeth” beceneve. Édesanyja Christine Tess Cachikis (1899-1985) háztartásbeli volt, édesapja, Horace Logan White (1899-1963) pedig magas tisztséget töltött be egy lámpagyárban.
Apai nagyapja dán, anyai nagyapja görög volt, de ereiben angol és walesi vér is csörgedezik. Mindkét nagyanyja kanadai származású volt. A White család előbb a Kalifornia állambeli Alhambrába, majd később, a gazdasági világválság alatt Los Angelesbe költözött. White apja egy kis plusz pénzért rádiókat szerelt össze és árult, mivel azonban a válság idején az embereknek nem volt számottevő jövedelmük, gyakran kutyákat is elfogadott a rádiókért cserébe.
Kamaszként Betty White minden álma az volt, hogy vadőr lehessen, azonban ez idő tájt nők nem vállalhattak ilyen tisztséget. White érdeklődése előbb az írás felé fordult, majd amikor ő játszotta a főszerepet a középiskolai végzősök bálján rendezett színdarabban, rájött, mennyire érdekli a színészkedés, és elhatározta, hogy színésznő lesz.
Színészi pályája Karrierje elején, az 1940-es években White-ot több stúdió is visszautasította, mondván: nem elég fotogén. Így a figyelme a rádiózás felé fordult, ahol nem számított a külseje. A feladata gyakran annyiban merült ki, hogy reklámszövegeket olvasott fel, vagy háttérzajhoz kölcsönözte a hangját. White karrierje a második világháború kitörésével azonban abbamaradt, amikor beállt önkéntesnek.
Pályája innentől kezdve felfelé ívelt. Hét Emmy-díjat is neki ítéltek, 1983-ban pedig ő lett az első nő, aki megkapta a Daytime Emmy-t, egy olyan díjat, amely kizárólag a napközben futó műsorokra specializálódik. 2013-ban, 91 éves korában ő lett a valaha volt legidősebb jelölt. Emellett Betty White nevéhez fűződik még egy rekord: nincs más előadóművész, akinek első és legutóbbi díja között 61 év telt volna el.
A magyar közönség elsősorban az Öreglányok c. sorozatból ismeri, ahol a bohókás, de jóindulatú Rose Nylundként szórakoztatta lakótársait gyerekkori történeteivel. Szerepelt emellett olyan híres hollywoodi filmekben mint az Enyveskezű Mikulás (2003), a Több a sokknál (2003), és a Már megint Te (2010). Legutóbb a Nyugdíjas bajkeverők (2012) c. reality showban szerepelt, ahol idős emberek tréfálnak meg fiatalokat.
Halála 2021. december 31-én White álmában hunyt el, Los Angeles Brentwood városrészében lévő otthonában. 99 éves volt. Karácsony napján agyvérzést kapott. White csillagát a hollywoodi Hírességek sétányán, néhány órával a halálhír bejelentése után virágokkal és megemlékezésekkel árasztották el.
Magánélet Betty White háromszor is férjhez ment. 1945-ben egy amerikai pilótához, Dick Barkerhez, a házasság azonban nem volt hosszú éltű. Két évvel később egy Lane Allen nevű hollywoodi ügynökkel kötötte össze az életét, de 1949-ben ez a házasság is zátonyra futott.
1963-ban White hozzáment Allen Ludden televíziós műsorvezetőhöz, akivel akkor ismerkedett meg, amikor két évvel korábban meghívott sztárvendégként szerepelt a férfi egyik műsorában. Mielőtt elfogadta volna Ludden ajánlatát, Betty kétszer is kikosarazta. Bár gyermekük nem született, a férfi első házassága lévén Betty mégis három gyermek mostohaanyja lett. Ludden 1981. június 9-én gyomorrákban elhunyt. Betty többé nem ment férjhez.
White nagy állatbarát volt.
Kiváló kapcsolatot ápolt a szintén színésznő Mary Tyler Moore-ral (1936-2017), valamint az Öreglányok c. sorozat Blanche-ével, Rue McClanahan-nel (1934-2010) még a sorozat vége után több mint tíz évvel is rendszeresen beszélt velük.
Kiemelkedő munkájáért több alkalommal is kitüntetésben részesült.
Filmjei
Time to kill (1945) Hollywood on television (1949-1953) The Daring Miss Jones (1951) The Betty White Show (1952-1954) Life with Elizabeth (1952-1955) Date with the Angels (1957-1958) Advise and Consent (1962) Another World (1964) Mary Tyler Moore (1973-1977) The Betty White Show (1977-1978) Szerelemhajó (1980-1985) Stephanie (1981) Mama's Family (1983-1986) Egy kórház magánélete (1985) Ki a főnök? (1985) Öreglányok (1985-1992) Empty Nest (1989-1992) Esély az életre (1991) The Golden Palace (1992-1993) Halálbiztos diagnózis (1994) Maybe This Time (1995-1996) Vidéki vakáció (1996) Szeleburdi Susan (1996) Vízözön (1998) Dennis, a komisz ismét pimasz (1998) A szentfazék (1998) Doktorok (1998) A szörny (1999) Herkules (1999) Velem vagy nélküled (1999) Nőrület (1999-2001) Texas királyai (1999-2002) Elefántmese (2000) Tom Sawyer kalandjai (2000) A Thornberry család (2000) A Simpson család (2000-2007) Kutyafalka (2001) Tanárok kedvence (2002) Igen, drágám! (2002) Azok a 70-es évek show (2002-2003) Több a sokknál (2003) Én vagyok Batman! (2003) Billy és Mandy kalandjai a kaszással (2003) Enyveskezű Mikulás (2003) Ügyvédek (2004) Életem értelmei (2004) Már megint Malcolm (2004) Rém rendetlen család (2004-2005) Higglytown Heroes (2004-2007) Annie Csúcsa (2005) A harmadik kívánság (2005) Jogi játszmák (2005-2008) Family Guy (2006) Gazdagok és szépek (2006-2009) Ki ez a lány? (2007) Ponyo a tengerparti sziklán (2008) A nevem Earl (2009) Szeress és táncolj! (2009) Nász-ajánlat (2009) A stúdió (2009) Glenn Martin DDS (2009-2010) A semmi közepén (2010) Már megint Te?! (2010) Balfékek (2010) Pound Puppies: Kutyakölyköt minden kiskölyöknek! (2010-2013) Vérmes négyes (2010-2015) Különleges Valentin nap (2011) Ügyféllista (2012) Mennyei tippek (2013) Mickey egér (2013) Dr. Csont (2015-2017) Fireside Chat with Esther (2015-2018) SpongyaBob Kockanadrág (2016) Egymás nyakán (2016) Toy Story 4. (2019) Kópé (2019)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Screen Actors Guild-díjasok Kategória:Illinois-iak