Diós Kati magyar táncművész, modell, sztármanöken, oktató.

Élete Az 1960-as évek végén, 16 évesen a KISZ Központi Művészegyüttes tánckaránál kezdett táncolni, majd ötéves szerződést kötött a Furla elnevezésű belgrádi együttessel. Az Amerikai Egyesült Államokban szinte minden nagyvárosban fellépett férjével együtt, szólótáncosként.

Öt évig minden nyáron az Isztriai-félszigeten az Opanak együttessel táncolt.

28 évesen modellkedésbe fogott, a néhány évesre tervezett karrier azonban tíz évet tartott a kifutókon: Új-Zélandtól Izlandig, Tokiótól Los Angelesig bejárta a világot. Fotómodellként számos fotó jelent meg róla, a magazinok címlapjain, az Ez a Divat, Ország-világ és egyéb kiadványokban.

38 évesen vált meg a kifutótól, ekkor elindított egy modelltanfolyamot, létrehozta saját modelliskoláját, majd megszületett a Nők Iskolája.

Húszéves táncos- és modellmúlttal rendelkezik, tapasztalatai adták a Nők Iskolája megalapításának az ötletét. A volt modell által vezetett tanfolyamon a résztvevők korcsoportokra bontva tanulhatták el a nőiesség fortélyait. A Nők Lapja égisze alatt működő tanfolyam előadója, vezetője volt. Diós Katit ma már az iskola megálmodójának, vezetőjének említik.

Házasságából két gyermeke született, Gergő és Kata.

Fotósai voltak Többek közt: Módos Gábor és Lengyel Miklós és Novotta Ferenc fotóművészek. Kapcsolódó szócikkek Csató Mari Források nlcafe.hu Diós Kati fotóiból szekelyhon.ro/magazin felsofokon.hu divany.hu hrportal.hu Arcvonások: Diós Kati modell, a nők iskolájának vezetője - MR1-Kossuth Rádió rtvs.sk/radio retroezadivatlap.blogspot.hu Reform_1989_Arcanum Diós Kati manökeniskola Manökenek civilben Arcanum Képes Újság, 1980. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

Kategória:Magyar modellek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar táncművészek Kategória:Az 1950-es években született személyek