Ben Woodburn (Chester, 1999. október 15.–) walesi utánpótlás válogatott labdarúgó, a Preston North End játékosa. Ő lett a Liverpool történetében a harmadik legfiatalabbként bemutatkozó játékos, valamint a klub történetének legfiatalabb gólszerzője, amikor második tétmérkőzésén gólt ért el 2016 novemberében.
Tinédzserként az új Gareth Baleként tartották számon, hatalmas tehetségként volt ismert, az utóbbi néhány esztendőben azonban részben a kevés játéklehetőség, részben a sok sérülés miatt már nem így vélekednek róla. Rendkívül dinamikus, intelligens játékos, támadás közben igen hasznos, a Liverpool utánpótlásában igazi vezéregyéniség, a csapat köré épül. Gyors, jól cselez és számos poszton képes remekül játszani.
Woodburn bár Angliában született, utánpótlás kora óta Wales színeit képviseli, az U17-es válogatottnak csapatkapitánya is volt. Bár mindkét ország felnőtt válogatottjában jogosult pályára lépni, korábban Wales mellett tett hűségesküt.
Pályafutása Kezdeti évei 1999. október 15-én született, Cheshire megyének közigazgatási központjában, Chesterben. Tattenhallban nevelkedett, fiatalon krikettezett is a labdarúgás mellett. Miután felkerült a Liverpool akadémiájára, a klub meggyőzte Woodburn szüleit, hogy a közeli Rainhillbben telepedjenek le a kisebb távolság miatt, míg addig az iskolai előrehaladásának érdekében fizették Woodburn minden napos utazásait Tattenhallbe. Tizenöt éves volt amikor már a Liverpool U16-os és U18-as utánpótláscsapataiban is pályára léphetett, valamint az úgynevezett "Futures Group"-nak - ami egy tehetséggondozó program- köszönhetően heti egyszer részt vehetett a felnőtt csapat edzőjének, Pep Lijndersnek a foglalkozásán. Liverpool 2016–2017 Miután végigjárta a ranglétrát, Jürgen Klopp felhívta az első csapatba a 2016-17 szezon előtti felkészülési időszakra. A Tranmere Rovers FC elleni mérkőzesen a 46.percben csereként állt be, csapata 1–0-ra győzött, míg a Fleetwood Town FC elleni 5-0-s győzelem alkalmával gólpasszt adott Roberto Firminónak. 2016. november 8-án írta alá első profi szerződését.
Tétmérkőzésen november 26-án debütált, a Sunderland elleni 2-0-s bajnoki győzelem alkalmával a 92. percben állt be Georginio Wijnaldum helyére. Ezzel 17 évesen és 42 naposan minden idők harmadik legfiatalabb debütánsa lett a Liverpool történetében és Jack Robinson után a második legfiatalabb a Premier League-ben. Három nappal később, a Ligakupa negyeddöntőjében a Leeds United ellen 17 évesen és 45 naposan a klub legfiatalabb góllövőjévé vált, 98 nappal megdöntve Michael Owen rekordját. Ezt követően a Sky Sports és a The Guardian is az egyik legígéretesebb fiatalnak nevezte. 2017. január 8-án a Plymouth Argyle FC elleni FA-kupa mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget.
Sheffield United 2018 nyarán a másodosztályú Sheffield Unitedhez került kölcsönbe. A Sheffieldnél nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, igaz, ez többek közt sérült bokájának volt köszönhető. Mindössze nyolc mérkőzésen szerepelt a Sheffield United színeiben, majd a Liverpool visszahívta őt. Az U23-as csapatban ezután szinte minden mérkőzésen pályára léphetett, és újra jó formába lendült. Jürgen Klopp a felnőttek Bajnokok Ligája-keretébe is nevezte őt, és tagja volt annak a csapatnak, amely megnyerte a 2018-19-es BL-t. A felnőtteknél nem kapott lehetőséget ebben a szezonban.
Oxford United 2019 július 30-tól egész szezonra szóló kölcsönszerződést kötött az angol harmadosztályban szereplő Oxford Uniteddel. 2019 októberében megsérült a bokája, és kénytelen volt visszautazni Liverpoolba a kezelések és a rehabilitáció miatt. Decemberben újra megsérült, most a másik lábával, és még több kihagyás várt rá.
Válogatott Anyai nagyapja révén Wales válogatottjában való szereplésre is jogosult, csakúgy mint születése révén az angol válogatottságra is. 2014 augusztusában behívták az angolok U16-os válogatottjába, azonban ő úgy döntött, hogy Wales színeit szeretné képviselni.
2017. szeptember 2-án debütált a walesi felnőtt válogatottban egy vb-selejtező mérkőzésen Ausztria ellen, és gólt is szerzett. Ezzel ő lett a második legfiatalabb walesi gólszerző a nemzeti csapatban, az első Gareth Bale.
Sikerei, díjai Liverpool Legfiatalabb góllövő: 17 évesen és 45 naposan
Statisztika KlubSzezonLeagueFA KupaLeague KupaNemzetköziEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólLiverpool2016–2017Premier League403011——81Karrier összesen403011000081
Jegyzetek
Források
Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Walesi labdarúgók Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Sheffield United labdarúgói Kategória:Az Oxford United labdarúgói Kategória:A Blackpool labdarúgói Kategória:A Hearts labdarúgói Kategória:A Preston North End labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:Élő személyek