A Sztrogof Mihály Jules Verne 1876-ban megjelent kalandregénye. 1876. január 1. és 1876. december 15. között folytatásban jelent meg a Magasin d’éducation et de récréation 12. évfolyam 265–288. számaiban, Michel Strogoff címmel. Könyvként az első rész 1876. augusztus 14-én, a második 1876. november 6-án, majd egyben, illusztráltan ugyanebben az évben, november 13-án a Különleges utazások sorozat részeként. A könyv végébe a Dráma Mexikóban Verne novellát illesztette a kiadó Pierre-Jules Hetzel.A Verne regények általában fél vagy egy éven át jelentek meg egy havi két alkalommal megjelenő folyóiratban. Minden félévből egy kötet lett Hetzel kiadásában. Ha a regény túl rövid volt, akkor egy Verne-novellát tettek a végére.
A 80 nap alatt a Föld körül regény mellett a Sztrogof Mihály volt az anyagilag legtöbbet hozó Verne-regény, köszönhetően az eladásokon túl annak, hogy gyorsan színházba került és ott sikersorozatot ért el.
A könyv létrejötte Verne műveiben az oroszok ábrázolásán mindvégig érződik a francia külpolitika hatása és a kiadó, Hetzel üzleti szemléletű akarata. Nemo kapitány (1870) eredetileg lengyel származású lett volna, aki bosszút áll az oroszokon, mert megölték feleségét és apját.Tegyük fel ismét, hogy követjük a könyv első gondolatát: egy lengyel úr, akinek a lányait megerőszakolták, az asszonyát halálra korbácsolták, az apját pedig leszúrták; egy lengyel, akinek a barátai mind elpusztultak, nemzetisége az orosz zsarnokságának köszönhetően eltűnik Európából. Ha egy ilyen embernek nincs joga elsüllyeszteni orosz fregattokat, bárhol is találja őket, akkor a bosszú csak üres szó. – érvelt Verne Hetzelnek írt levelében.
Ahogy javul az orosz és francia kapcsolat,Számos írás szerint a közeledés hatása késztette Vernét és Hetzelt a Sztrogof Mihály megírására. Ám a regény 1876-ban jelent meg, a közeledésre csak jóval később került sor, 1891-ben kezdődtek meg a tárgyalások, és 1894-ben kötött egyezményt Franciaország és az Orosz Birodalom. A regény megjelenése után, 1881-ben újítja meg III. Sándor orosz cár az elődje, II. Sándor orosz cár által 1873-ban kötött „három császár egyezményét” amelyet az Orosz Birodalom, Osztrák–Magyar Monarchia és Német Császárság egymás iránti katonai semlegességét biztosította. úgy válnak Verne orosz szereplői egyre pozitívabbakká. A Három orosz és három angol kalandjai (1872) regényben jóindulatúnak nem mondható semlegességgel ír róluk. Később mindent elnéz nekik, nemzete leendő szövetségeseinek, még a zsarnokságot is, amely ellen más regényhősei küzdenek. Ebben a regényben az önfeláldozó férfi diadalmaskodik a milliók egy miatt elutasítása felett. A Hector Servadac (1877) őrnagya és Bombarnac Klaudius (1892) grófja minden fenntartás nélkül rokonszenves, a César Cascabel (1890) száműzött grófja is kegyelmet kap.
Az eredetileg Le Courrier du Tsar (A cár futára – regényt gyakran ezzel az alcímmel jelentetik meg) címet viselő regény Orloff hercegnekНиколай Алексеевич Орлов (Moszkva1827. április 27, a Gergely-naptár szerint 1827. május 9 – Fontainebleau 1885. március 29.) orosz diplomata és katonai író volt. Oroszország Franciaországba akkreditált rendkívüli követ 1871. december 14. - 1878. április 16 között. köszönheti végleges címét. Az őt 1875. november 23-án otthonában felkereső Vernének és Hetzelnek tanácsolta, hogy változtassa a ma közismertre.
Hetzel élt a lehetőséggel, hogy ő volt a Párizsban élő orosz író, Ivan Szergejevics Turgenyev kiadója, akit ebben az időben gyakran keresett fel saját készülő könyve, a Maroussia (1878)A Маруся Marko Vovtchok orosz-ukrán író 1871-ben megjelent novellája. Franciaországban a novellát Pierre-Jules Hetzel francia kiadó regénnyé alakították át, amely 1878-ban jelent meg Hetzel álneve, P.-J. Stahl alatt. A regény a kis Maroussia történetét meséli el a XVII. században, amikor Ukrajna megpróbált megszabadulni a lengyel és az orosz befolyás alól. A Francia Akadémia a regényt 1879-ben Montyon-díjjal jutalmazta. kapcsán. Hetzel megmutatta a regény kéziratát Turgenyevnek, aki számos megjegyzést és helyesbítést tett. Verne is érdeklődve várta Turgenyev válaszát: „Nagyon sok érték van a jegyzetekben. Mindent rendbe teszek, miután megkapom Turgenyev észrevételeit." – írta Hetzelnek. Turgenyev különösen a tatár invázió leírásában javasolt módosításokat, amit Jules Verne később felülvizsgált. Hetzel azonban nem volt ezzel megelégedve, és azt követelte Vernétől, hogy módosítson minden részletet, amely Oroszország pillanatnyi állapotára utalhat. Verne részben megfogadta kiadója kérését. Hetzelnek is igaza lett, a Sztrogof Mihály csak húsz év késéssel jutott el az orosz olvasókhoz eltérően az író más műveitől, amelyek megjelenésüket követően egy-két éven belül elérhetők lettek oroszul.
Továbbra is vitatottak Verne kelet-szibériai, meglehetősen pontos ismereteinek forrásai. Az egyik népszerű vélelem összeköti a regényírót Pjotr Alekszejevics Kropotkinnal, akinek hatása több Verne-műben – Nemo kapitány, A Jonathan hajótöröttei – felfedezhető, de Kropotkin csak a Sztrogof Mihály megjelenése után érkezett Franciaországba.
Egy másik, valószínűbb forrás Mihail SzidorovМихаил Константинович Сидоров (Arhangelszk 1823. március 16. – Aachen 1887. július 12.) orosz közéleti személyiség, üzletember, kereskedő, emberbarát, aranybányász, író, az észak orosz felfedezője, zoológus. szibériai üzletember lehetett. Szidorov az 1873-as bécsi világkiállításon bemutatta természeti erőforrás-gyűjteményét, beleértve az Uhta környékéről származó olaj- és olajpala mintákat, valamint az uhtai olajkutak fényképeit. Valóságos kőolajlelőhelyek léteznek a Bajkál-tó régiójában, amelyeket először 1902-ben fedeztek fel a Barguzin-öbölben és a Szelenga folyó deltájában, de meg sem közelítik a Verne által ábrázolt kereskedelmi méretek léptékét.
Verne a regényéről R. H. Sherard interjúja (1894) Ezután feltettem M. Verne-nek egy kérdést, amely indiszkrét, de szükségesnek tűnt.
-Úgy tudom, hogy a csodálatos könyveiből kapott jövedelme kevesebb, mint egy rendes újságíróé. Úgy tudom, hogy Jules Verne átlagosan soha nem keresett ötezer dollárnál többet évente.
– Inkább nem mondanék semmit erről. Igaz, hogy első könyveimet, beleértve a legsikeresebb könyveimet, értékük tizedén adtam el; de 1875 után, vagyis a „Sztrogof Mihály” után a javadalmazásom megváltozott, és méltányos részesedést kaptam regényeim profitjából. De nem panaszkodom. Sokkal jobb, ha a kiadóm is pénzt keres. Természetesen sajnálom, hogy nem kerestem jobban a műveimmel. A „Világ körül” csak Franciaországban tízmillió frankot, a „Sztrogof Mihály” pedig hétmillió frankot hozott, amelyekből jóval kevesebbet kaptam. De nem vagyok és soha nem voltam pénzéhes ember. Író és művész, az ideál elérése érdekében élő, egy ötlettől lázba jövő, a munka iránt múlhatatlanul lelkesedő. És amikor munkám elkészült, félreteszem és annyira elfelejtek mindent, hogy amikor leülök olvasni, felveszem Jules Verne egyik regényét és örömmel olvasom. Saját összegzése életéről és munkájáról - alcímmel.
Tartalom Sztrogof Mihálynak, a cár futárjának azért kell egy levelet elvinnie Moszkvából Irkutszkba, a cár öccsének, mert az Urálon túli területeket megszállták lázadó tatár törzsek és elvágták a két várost összekötő távíró vezetéket. Első könyv 400px|jobbra|Első rész térképe A tatárok Feofár kán vezetésével megtámadták az Orosz Birodalom Urálon túli területeit, elvágták a városokat összekötő távító-drótokat. A cár öccse Irkutszkban rekedt. A cár ezért futárral küld levelet az öccséhez. A futár Sztrogof Mihály kapitány. Sztrogof megfogadja a cárnak, hogy mindenáron teljesíti küldetését, még édesanyjával, Marfával sem találkozik útközben, pedig útja átvisz annak lakhelyén, Omszkon. 5523 kilométeres út vár rá Moszkvától. A biztonság kedvéért Korpanof Miklós álnéven utazik, mint haza tartó irkutszki kereskedő. Ellátják egy postai állomások lovainak felhasználására feljogosító okmánnyal (podorozsna). Két fontos kiegészítés is volt az okmányban, az egyik szerint akár több személyt is vihetett magával, illetve mentesült az esetleges utazáskorlátozó intézkedések alól.
A küldetés július 16-án kezdődik, Moszkvából Nyizsnyij Novgorodba vonattal utazik. A vonaton felfigyel egy fiatal lányra, aki Rigából utazik Irkutszkba, de Korpanofnak nem sikerül összeismerkednie a lánnyal. Szintén a vonaton utazik az angol Daily Telegraph tudósítója, Harry Blount és a francia Alcide Jolivet, aki párizsi unokahúgát, Madeleine-t tájékoztatja az orosz történésekről. (A regényből nem derül ki, hogy ki Jolivet valódi megbízója.)
Nyizsnyij Novgorodban Korpanof a Kaukázus hajó indulására vár, amely tovább viszi majd Permig. A várakozás közben a várost járja, ahol kihallgatja egy cigány család különös beszélgetését és a vonaton megismert lányról álmodozik. A hajó indulása előtt hirdetik ki a cár parancsát: az oroszok nem utazhatnak tovább, a nem oroszoknak meg kötelező elhagyni a birodalom területét. Korpanof a hatóságnál felmutatja podarozsnáját, amelyet elfogadnak. A hatóságtól kifelé meglátja a rigai lányt, akit kézen fogva magával visz, mint a "húgát". Nadia gyorsan megérti, hogy a "bátyjával" tovább utazhat, így felszállnak a hajóra. Amelyen ott utazik a két tudósító is és a városban kihallgatott cigányok.
A hajó a Volgán át Kazany érintésével a Kámán hajózik fel Permig, ahol a többi utassal együtt Korpanof és Nadja, a két tudósító és a cigányok is kiszállnak. Nadja a Kaukázuson elmondja, hogy édesanyja halála után a két éve Szibériába száműzött apjához, az ismert rigai orvoshoz, Vaszilij Fedorhoz igyekszik. Korpanof nem árulja el, miért utazik Irkutszkba.
Permben Korpanof egy tarantasztTarantasz: rugózatlan, fedett utazókocsi vásárol, amin Nadjával továbbutaznak. A postaállomásokon nem csak lovakat, de jemcsiket (kocsis) is cserélnek, így jól haladnak. Az Urálon való átkelés közben hatalmas vihar csap le rájuk, a jemcsik feladná, de Korpanof ereje segítségükre van az akadályok leküzdésében. A hágón, a viharban megmentik a szintén Jekatyerinburgba tartó Harry Blountot és Alcide Jolivet-t, akik telegájaNégykerekű szekér, oroszul: tyelega (Телега) darabokra tört. De nem ők az egyetlen siető utasok.
Jekatyerinburgból két új tarantaszon együtt utazik a három férfi és Nadja tovább Tyumenyen és Novoszejmszken (Novaja Zaimka) át Isimibe. Az utolsó kilométereken leelőzik azt a postakocsit, amely már az Ural óta előttük jár, így az övék a friss lovak a postaállomáson. A postakocsi is beér az állomásra, és utasa követeli az összes friss lovat, ami már Korpanof tarantasza elé fogtak be. Az idegen összemérné erejét Korpanoffal, aki nem áll ki ellene és nem fedi fel kilétét a podarozsna felmutatásával. Az idegen az ostora nyelével megüti, átkötteti a lovakat és távozik. Nadja minden határon túl megértő "bátyjával", a két tudósító viszont megvetéssel figyeli az ellenállás nélkül elviselt megalázódást.
Egynapos késéssel indul tovább Korpanof és Nadja, Tyukalinszkon áthaladva elérik az Irtis partját. A kompos átkelést kezdetben csak a folyó sodra nehezíti, hamarosan tatárokkal teli csónakok veszik űzőbe a lassan irányíthatatlanná váló kompot. Végül a cár futára megsérülve a vízbe veti magát, Nadját elfogják a tatárok. Sztrogofnak sikerül partot érnie, egy paraszt menti meg és ápolja házában. Amint járni képes, Sztrogof a tíz kilométerre levő Omszkba indul. A városba érve halad el mellette Ogaref Iván, a cár dezertált és a tatárokhoz átállt ezredese csapatával. Sztrogofnak sikerül lovat szerezni a tatárok által elfoglalt városrész postáján, ott várakozik.
Váratlanul előtte terem édesanyja, aki felismerve fiát, örömkiáltásokban tör ki. Sztrogof nehéz szívvel megtagadja anyját mondván, ő nem Mihály, Marfa Sztrogof fia, hanem Korpanof Miklós. Az anyja elájul, Sztrogof elmenekül a városból. A jelenet hírére Ogaref a helyszínre siet és kivallatja Marfat, majd elhurcolja. Ogaref tudja, hogy a cár futárt küldött Irkutszkba fontos üzenettel, egyik legfőbb célja a futár elfogása, a levél megkaparintása.