E szócikkben a Csillagkapu („SG-1”), a Csillagkapu: Atlantisz és a Stargate Universe című sorozatok kitalált bolygói sorolhatóak fel.

Tejútrendszer

Bolygó CSKP jelölés Csillagkapu cím Lakói Megjegyzés Abydos P8X-873 Abydosiak Az első emberek által meglátogatott bolygó. Ez a bolygó valaha Rá uralma alatt volt, amíg Jack O’Neill és társai fel nem szabadították.

Azon 14 bolygónak az egyike, melyek kapuit egyszerre tárcsázták a P4X-639-ről, időhurkot okozva ott. Adara II Asgard Itt található Heimdall laboratóriuma. Adora ismeretlen A közepesen fejlett Adorán élt Vala egyik barátja, Arlos, aki Goa'uld technológiákat tanulmányozott. Elmondása alapján együtt fürödtek az Aragatan nevű forrásoknál, illetve meztelenül feküdtek a bolygó holdjainak fényében. AemonusP2X-555 ismeretlen Alaris ismeretlen Alaris a P4X-639 bolygó közelében található, emiatt az időhurok terében is benne volt. A CSK-12 3 nappal korábban tért vissza alarisi küldetéséről. Erre a bolygóra ütötte a golflabdát Jack és Teal'c az indítócsarnokból a Csillagkapun át, amikor megunták az időhurok miatti események monoton ismétlődését. Altair P3X-989Androidok Harlan otthona. A Bádogember című részben lehet látni és említik a Kettős kockázatban. Alfa bázis 1. P3X-9843. P4X-650 1. 2. 1-2. Tauri, Tok'ra, Jaffa 3.Tauri A megnevezése egy korábban lakatlan bolygónak (ma katonai bázis) arra az esetre fenntartva ha a Föld (vagy más Tau'ri irányította világ) evakuálásra szorul. Az első Alfa bázis koordinátái megegyeznek az alternatív valóságban szereplő Béta bázis koordinátáival. Amon ShekGoa'uld, JaffaKhonsu otthona. A csillagkapu egy tópart közelében van, tőle nem messze helyezkedik el Khonsu piramisa. A tó és a piramis közti területet erdő fedi. AmraAmraiak Anúbisz bolygója Goa'uld, JaffaAnúbisz otthona. A bolygó jellegzetessége az a különleges ovális szoborsor, amiben körbe-körbe energia áramlik. Ardena A túlélő Talthusiak új otthona. Argos P3X-8596 Argosiak Az Argosiak otthona. Arkhan király bolygója Arkhan király népe Aschenek bolygója P4C-970 Aschen Avnil P3X-513 P3X-513 lakóiErdős bolygó, sok barlanggal. Az ittélők nagy része barlangban élt, illetve fura agyagjelmezeket hordott az erős UV-sugárzás miatt. Jonas Hansen, a CSK-9 vezetője, kihasználta az itteniek vallását és istenüknek hitette velük magát. Egész nap a kőfejtőben dolgoztatta ezen bolygó népét, hogy tiszteletére megépítsenek egy templomot, mely elkészülése után megígérte a P3X-513 népének, hogy naranccsá festi az égboltot, így megvédve a lakosságot a veszélyes sugaraktól. A CSK-1 hamar meggyőzte az ittenieket arról, hogy Hansen nem isten, majd Teal'c és Carter segítségével naranccsá festették az égboltot egy Goa'uld készülékpár segítségével.BedrosiaP2x-416 Béta bázis P3X-984 A Föld evakuálási helye az alternatív idővonalban, melyet Daniel látogatott meg. A Béta bázis koordinátái ugyanazok, mint a valóságbeli Alfa bázisé három epizóddal később. Cimmeria P3X-974 Egyike az Asgardok által védett bolygóknak. Chulak A Jaffák otthona. Dakara Egy Ős szuperfegyver helye. Az új Jaffa Nemzet otthona. Delmak Delmak volt Sokar, később Apophis otthona.Energialények (hold)M4C-862A holdat apró, fénylő és repülni képes, energia alapú lények lakják. Fekete lyuk P3W-451 Egy kettőscsillag körül keringő bolygó, az élet hamarosan kipusztul, mert a CSK-10 érkezése miatt a csillagok fekete lyukká estek össze. Az Egy végtelennek tűnő pillanat című részben lehetett látni és kulcsfontosságú az Exodusban. Föld Nincs A Tau'ri népének otthona és a Csillagkapu Parancsnokság helyeHankaA bolygó lakosságát a goauldok teljesen kiirtották egyetlen kislány, Cassandra kivételével, akit vegyi fegyverként alkalmaztak.OrbanOrbaniakAz orbaniak gyerekeiket agyukba ültetett mini gépek segítségével fejlesztik. A fiatalokat ismeretszerzésre használják, a megszerzett tudásukat később eltávolítják.Mutáns bogarak bolygójaBP6-3Q1A világot óriási, repülő rovarok népesítik be, akik csípésükkel képesek átalakítani áldozatuk DNS szerkezetét.Rovarszerű lények bolygójaP3X-118A bolygót olyan rovarszerű lények lakják, akik képesek egy gép segítségével lemásolni az embereket, így készítve elő egy lehetséges inváziót,.SodanP9G-844SodanokTollanaP4X-377A bolygó lakói a fejlett technológiával rendelkező tollanok.TegalusRand Protektorátus/Kaledóniai FöderációTegalus két rivális országnak, a Rand Protektorátusnak és a Kaledóniai Föderációnak adott otthont, amelyek hidegháborús állapotban voltak, mígnem a vallási fanatizmus fokozta a feszültséget. Az Ori által végül meglátogatott Tegalus volt az első ismert helyszín egy Ori műholdfegyver számára, amely elpusztította a Prometheus földi űrhajót .

Bolygóklistája Kategória:Csillagkapu