Edinburgh (; ) Skócia fővárosa és második legnépesebb városa.
A Dél-skót-felföld keleti partján található, a Forth folyó deltatorkolatának déli részén. Edinburgh kikötője Leith. A vulkanikus eredetű területen elterülő várost 626-ban alapította Northumbriai Edvin, és a 15. században lett Skócia fővárosa. A híres Edinburgh-i Egyetemnek köszönhetően a felvilágosodás korának egyik központjává vált. A történelem során számos esetben volt csaták színtere; kifosztották, egy része tűzvészben megsemmisült, de lakói kiemelt figyelmet fordítanak történelmi hagyatékuk megőrzésére, környezetük ápolására olyannyira, hogy 1995-ben az Óvárost és az Újvárost az UNESCO a Világörökség részévé választotta. A különleges természeti adottságú, kedvező fekvésű, történelmi nevezetességekben és látnivalókban bővelkedő város gazdasága főleg a turizmusra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatóiparra épül. A nagyszámú bank és az infrastrukturális háttér kiépítése lendületet adott a nemzetközi konferencia- és üzleti turizmusnak is.
Edinburgh élénk kulturális életének gerincét a szinte egész évben folyamatosan zajló fesztiválok adják, melyek közül kiemelkedik a minden év augusztusában megrendezett Edinburgh-i Fesztivál és az ehhez szervesen kapcsolódó The Fringe, ami a világ legnagyobb nemzetközi művészeti fesztiválja. A fesztiváleseményeken kívül a kulturális létesítmények sokasága kínálja programjait. Az UNESCO 2004-ben, a világon elsőként, Edinburgh-nak adományozta a City of Literature (Az Irodalom Városa) díjat.
Fekvése, geológiai jellemzői
Edinburgh Kelet-Skóciában, a Forth folyó kiszélesedő torkolatának (Firth of Forth) déli partján található. Távolsága Glasgow-tól 43 kilométer keleti, Aberdeentől 129 kilométer délnyugati irányban.
A város, melynek területe 262,28 négyzetkilométer, részben vulkanikus eredetű, völgyekkel szabdalt hegyvidéki területen helyezkedik el. A városon belül megtalálható azonban a parti síkság is, a délkeleti, lothiani területen. Itt az alapkőzet egy nagyméretű geoszinklinálisban, azaz üledékgyűjtő medencében jött létre, és kőszén tartalmú üledékes kőzetekből áll. Ezt a vulkanikus tevékenység töredezetté tette. A mélyben rekedt magma néhol csak megemelte az alapkőzetet, némely területen pedig felszínre is tört lávaömlés formájában. Az előbbire példák a karbon időszakban (mintegy 340 millió évvel ezelőtt) kialakult telepteléres párkányok, mint például a Salisbury Crags, valamint a vulkáni dugók, mint amilyen az Arthur’s Seat (Artúr széke), amely egy meglapuló oroszlánra hasonlít. Mind a csúcsán, mind az északi és délnyugati lábánál tavak alakultak ki, melyeket ma parkok ölelnek körül. A felszínre törő lávafolyás a devon időszakban (mintegy 400 millió éve) alakította ki a Pentland-hegységet, amely a várost déli oldalról határolja. Ennek legmagasabb pontja az 567 méteres East Cairn Hill. A város domborzatát a legutóbbi jégkorszak gleccserei alakították tovább.
Gyakran említik úgy Edinburgh-t, mint hét dombra épült várost. Geológiai értelemben azonban ezek nem dombok, hanem egymás mellett fekvő, eltérő magasságú területek, és ez adja a városnak ezt a jelleget.
A parti síkságot számos kisebb folyó szabdalja, többségében délnyugat–északkeleti irányban, mint például a Leith folyó egy 40 kilométeres szakasza.
Éghajlata
Edinburgh éghajlata mérsékelt, óceáni. A város hőmérsékletét és a napsütéses órák számát elsősorban a tengertől való távolság, a tengerszint feletti magasság, valamint a terület topográfiája határozza meg. A nehézipar hanyatlásával csökkent a légszennyezettség, ami elsősorban a téli hónapokban növelte a napsütéses órák számát. Az eddigi legmagasabb hőmérsékletet, 31,4 Celsius-fokot, 1975. augusztus 4-én, a város repülőterén mérték. Kelet-Skócia az Egyesült Királyság legszelesebb része, köszönhetően az atlanti-óceáni alacsony légnyomás hatásának.
Nevének eredete thumb|200px|Ezen az 1582-ből származó térképen a várost „Edenburg”-ként tüntetik fel.
Edinburgh történetének korai időszakaszát elég nagy bizonytalanság övezi. A város neve, vélhetően, a kelta Dun Eidyn elnevezésből ered.Gardens of the 'Gododdin' Craig Cessford Garden History, Vol. 22, No. 1 (Summer, 1994), pp. 114-115 doi:10.2307/1587005 A területen a 7. század legelején a votadinik éltek, az ő erődítményük volt Dun Eadain, vagyis „erőd a hegy lejtőjén”. 626-ban Northumbriai Edvin foglalta el a területet, újjáépítette az erődöt, megalapította a várost, és átkeresztelte Edwin's Burgh-ra. Az Edinburgh nevet az Angliába emigráló germánok adták a városnak.
II. Malcolm 1018-ban legyőzte a northumbriaiakat, és Edinburgh-t skót városként erősítette meg. Ugyanakkor még a későbbiekben is használták az Edenburg, Edenburgh elnevezést is.
A várost Auld Reekie-ként (Öreg füstös) is szokták emlegetni a helyiek. Ez az elnevezés még abból az időből ered, amikor a fűtés szénnel vagy fával történt, és a sok kéményből, többek között a desztilláló üzemekből is felszálló füst mindenfelé terjengett a városban.
Vannak, akik „Észak Athénjának” nevezik Edinburgh-t, hasonló domborzata és fekvése miatt, bár ez az összehasonlítás inkább csak Dél-Európában ismert, északon kevésbé. Ezzel a névvel a 18. századi skót felvilágosodás korára is szoktak utalni. Az összehasonlításra további alapot szolgáltatnak Edinburgh olyan neoklasszikus építményei, mint William Henry Playfair épületei és az Edinburgh-i Nemzeti Emlékmű.
Sir Walter Scott a várost Észak Császárnőjének nevezte, de játékosan „Embro”-nak vagy „Embra”-nak is hívják.
Története
Kezdetek
Az első emberek 5000 éve érkeztek meg erre a vidékre. Kezdetben kőeszközöket használó vadászok voltak, később, mintegy 3000 évvel ezelőtt megjelent a mezőgazdaság, és nem sokkal ezt követően a kontinensről ide érkező telepesek magukkal hozták a kézművességet, a fémmegmunkálás technikáját is. Ezután megérkeztek a kelták, akik a kontinentális Európa felől fokozatosan benépesítették az egész brit szigetvilágot. A kelták érkezésével a különböző népek között háborúskodások kezdődtek. 78-ban a rómaiak legyőzték a kelta Calgacust, 79-ben pedig Agricola vezetésével érték el az Esk folyót. A római jelenlét utáni korszak története betelepülésekkel, elvándorlásokkal és az ókori angolok, britonok, vikingek és skótok közötti harcokkal jellemezhető . 840–850 között I. Kenneth pikt király meghódította a Northumbriához tartozó Lothiant, így az edinburgh-i várhegyet is. 1018-ban II. Malcolm skót király a határt délre tolta újabb területek megszerzésével, ami által Edinburgh-t határerőddé tette.
A Skót Királyság harcai
bélyegkép|150px|Róbert, a Bruce bélyegkép|150px|Stuart Mária bélyegkép|150px|I.(VI.) Jakab Anglia normann invázióját követően, III. Malcolm skót király (1058–1093) idejében, a Skót Királyság több, Hódító Vilmos elől menekülő üldözöttet befogadott, köztük a Magyarországról származó Skóciai Szent Margitot, aki, miután a király 1069-ben feleségül vette, az edinburgh-i várhegyen élt.
1128-ban I. Dávid skót király (1124–1153) megalapította a Holyrood-apátságot (Szentkereszt-apátság). Később az itt szolgáló Ágoston-rendi kanonokok engedélyt kaptak új városrész építésére, mely róluk kapta a nevét (Canongate – kanonokkapu).
Mivel Anglia meg akarta szerezni a hatalmat Skócia felett, ezért I. Dávid utóda, I. Vilmos (1165–1214) szövetséget kötött a franciákkal (ez az ún. ősi szövetség) és megtámadta Angliát (1174). Vereséget szenvedett, és fogságba esett. Kényszerhelyzetében elismerte Anglia felsőségét, azonban később lehetőséget kapott Oroszlánszívű Richárdtól a függetlenség visszavásárlására. A trónon őt követő II. Sándor (1214–1249) és III. Sándor (1249–1286) uralkodásának idején a két ország viszonyát, átmenetileg, nyugalom jellemezte. III. Sándor halálával férfiágon kihalt a Canmore-ház, ezért I. Eduárd angol király a saját fiával akarta összeházasítani III. Sándor unokáját, a norvég Margitot, biztosítván az angolok számára a skót koronát. Tervét nem vihette véghez, mivel 1290-ben I. Margit skót királynő Norvégiából hazafelé tartva meghalt. Mivel általa végleg kihalt a Canmore-ház, ezzel újabb trónviszály vette kezdetét.
A trónra legesélyesebb két jelölt John Balliol és Robert, a Bruce volt, akik közül a döntést magára vállaló I. Eduárd a gyenge Balliol (1291–1296) oldalára állt, hogy azután leigázhassa Skóciát. William Wallace (1297, Stirling hídi csata), majd Robert is ellenállt az angoloknak, aki 1314-ben, a bannockburni csatában vereséget mért rájuk. 1329-ben Bruce, aki ekkor már I. Róbert (1306–1329) néven uralkodott, kiállíttatta az első oklevelet Edinburgh-nak, melyben megerősítette a város kiváltságait és kikötői jogokat biztosított Leith felett.
1334-ben, III. Eduárd angol király tört be az országba, majd elfoglalta Edinburgh-t és Skócia déli részét. I. Róbert utóda, az ifjú II. Dávid skót király (1329–1371) Franciaországba menekült és ott nevelkedett, ezalatt Skóciában régens uralkodott. 1341-ben, a százéves háború alatt, II. Dávid visszatért, azonban az újabb harcok során angol fogságba került. 1357-ben tért vissza Edinburgh-ba, ahol 1367-ben elkezdte a vár Dávid-tornyának építését. A trónon őt követő II. Róbert (1371–1390) volt az első Stuart-házi király, akit III. Róbert (1390–1406) váltott a trónon. 1400-ban IV. Henrik angol király megostromolta a várat, azonban az utánpótlás elmaradása miatt kénytelen volt visszavonulni, a skót királyt és fiát azonban sikerült elfognia.
Ezt követően I. Jakab (1406–1437) tízévesen lett király, de az angolok elrabolták, és csak 1424-ben térhetett vissza Skóciába. Rövid időre viszonylagos nyugalom köszöntött a városra, azonban Jakabot 1437-ben megölték. Fia, II. Jakab (1437–1460) 1450-ben, egy későbbi angol támadástól tartva engedélyt adott a város körüli fal megépítésére, majd III. Jakab király (1460–1488) formálisan elismerte Edinburgh-t, mint Skócia fővárosát, 1460-ban védelmi céllal kialakíttatta a vár alatti Nor' Lochot (Északi-tó). III. Jakab szintén gyilkosság áldozata lett.
IV. Jakab (1488–1513) 1498-ban megkezdte a királyi palota építését, 1507-ben pedig oklevélben engedélyezte az első skóciai nyomda felállítását Walter Chapmannek és Andrew Myllarnak. A kulturális felvirágzás 1513-ban, a floddeni csatával ért véget, melyben a skótok megsemmisítő vereséget szenvedtek az angoloktól, és a király is elesett. Az 1450-ben épített, Edinburgh körüli falat ekkor kibővítették és megerősítették, ez lett a Floddeni-fal. A sok ostrom következményeképp a városiak ezután jó ideig nem építkeztek a falakon kívülre, így a belvárosban igen magas, nemritkán 11 emeletes házakat is építettek.
1542-ben Skócia uralkodója a mindössze párnapos Stuart Mária (1542–1567) lett. 1544-ben Hertford grófja, VIII. Henrik parancsára, felégettette a várost a királyi palotával, az apátsággal, valamint a craigmillari és a roslini várral egyetemben. Az anyakirálynő francia segítséget kért, és lányát, Stuart Máriát Franciaországba küldte. A franciák katolicizmusa és a katolikus egyházi méltóságok gazdagsága ellenérzést szült a skót lakosság körében, melynek nyomán útjára indult a skót reformáció. Ennek központjává Edinburgh vált, és diadalát 1559-ben érte el, amikor John Knox a Szent Egyed-katedrális lelkésze lett. 1560-ban, az edinburgh-i békében, a franciák lemondtak Skóciáról, elismerték önállóságát és a protestáns vallásgyakorlást, és az idegen megszálló csapatok (francia, angol) elhagyták az országot.