bélyegkép|263px|A MH 32. Budapest Őr- és Díszezred katonái az Egyesült Államok elnökét fogadják a Sándor-palota előtt, 2006. június 22-én (a háttérben huszárok láthatóak) bélyegkép|263px|Magyar honvédtiszt 1869-ben bélyegkép|263px|A 2007-es kecskeméti repülőnap alkalmából különleges festést kapott Mi–24-es harci helikopter bélyegkép|263px|A magyar köztársasági elnök mindenkori zászlaja bélyegkép|263px|A Magyar Honvédség transzparense a Szépművészeti Múzeum bejáratánál, 2010. augusztus 20-án bélyegkép|263px|A hadrendből kivont AM–21 Százhalombatta folyami aknamentesítő hajó Budapesten. Hasonló, jugoszláv gyártmányú Neštin osztályú aknamentesítők ma is használatban vannak.
A Magyar Honvédség (rövidítve MH) polgári irányítás alatt álló, függelmi rendszerben működő és centrálisan vezetett fegyveres állami szervezet, békében az önkéntességen, megelőző védelmi helyzetben és rendkívüli állapotban az általános hadkötelezettségen alapuló haderő. Egyes szervei jogszabályokban meghatározott katonai igazgatási feladatokat is ellátnak.
A Magyar Honvédség fő feladata az ország szuverenitásának és területi épségének védelme, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) értelmében a Szervezet kollektív védelmének erősítése. További feladatai közé tartozik, hogy hozzájáruljon az egyéb – a partnerségi, szerződéses viszonyok között – közösen vállalt szövetséges küldetésekhez, béketámogató és humanitárius akciókhoz, súlyos ipari és természeti katasztrófák következményeinek elhárításához, a szövetséges katonai és polgári rendvédelmi erők magasabb szintű kiképzéséhez akár a NATO és az Európai Unió szervezeti határain kívül is. A szövetségek közös védelmének érdekében kész a szükséges katonai erő és egyéb támogatások rendelkezésre bocsátására a vállalt kötelezettségeknek megfelelően. Kész a biztonságpolitikai alapelveknek megfelelő két- és többoldalú katonai együttműködés révén erősíteni a regionális biztonságot és stabilitást. Ezen feladatokat rendszerint a honvédelemben közreműködő más polgári szervekkel együttműködve hajtja végre.
A Honvédséget békében az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Kormány és a honvédelmi miniszter irányítja. Rendkívüli állapot idején a Honvédség legfelsőbb irányító szerve a Honvédelmi Tanács. A Magyar Honvédség vezetése a mindenkori Honvédség Vezérkar főnöke (MH HVKF) joga és kötelessége. Gyakorolja jogszabályban rögzített hatáskörét, valamint végrehajtja az irányítására jogosultak utasításait. A Magyar Honvédség szakmai vezetését a Honvéd Vezérkar (HVK) és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) látta el 2019 elejéig.
A Magyar Honvédség Parancsnoksága, mint új katonai szervezet a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar különválásával, valamint ezzel egy időben a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság összeolvadásával, azok jogutód szervezeteként 2019. január 1-jei hatállyal alakult meg. Ezzel egy időben megalakultak a haderőnemi szemlélőségek: szárazföldi, légierő, logisztikai, különleges műveleti, kibervédelmi. A Magyar Honvédség Parancsnoksága haderőnemi szemlélők irányítási feladataikat szolgálati- és szakterületükön, szakmai- és szolgálati elöljárói jogkört gyakorolva látják el. A Magyar Honvédség Parancsnoksága haderőnemi szemlélőségek nem önálló szervezeti egységei a haderőnemi irodák. Fő feladatuk a Magyar Honvédség Parancsnoksága haderőnemi szemlélők szakmai elöljárói döntéstámogatása, valamint közreműködés a Magyar Honvédség Parancsnoksága csoportfőnökségei szakmai tevékenységének összehangolásában.
2023. január 1-jével visszaállították a korábbi megszüntetett szervezeti egységeket kibővítve újabb magasabbegységekkel. Újra a Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Honvédség vezetője és újjáalakították a haderőnemi szemlélőségekből a MH Szárazföldi Parancsnokságot, illetve a MH Légierő Parancsnokságot, és felállították a MH Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokságot, mint új szervezeti egységet.
1992-től minden év május 21-e a Magyar Honvédelem Napja, mely napon Buda várának 1849-es visszavételéről emlékeznek meg. A várnegyed déli részén található Dísz téren emelték 1893-ban a Honvéd-szobrot a budai hősök emlékére. A szobor egy zászlót tartó, harcba rohanó fiatal katonát ábrázol, a talapzaton található felírás: „1849. május 21. Szabad hazáért!”.
Története
A modern magyar hadsereg megalakulása a gyakorlatban 1848. május végére tehető, amikor Batthyány Lajos miniszterelnök utasítására felszereltek tíz reguláris gyalogzászlóaljat, névlegesen a Nemzeti Őrsereg részeként – valójában ezt a seregtestet a hivatalos iratokban is „honvédségként” emlegették. A magyar állam ellen irányuló külföldi agresszió fenyegetése és belső nemzetiségi fegyveres mozgalmak veszélye miatt Kossuth Lajos kérésére 1848. július 11-én, Pesten az országgyűlés képviselői 200 ezer újoncot és 42 millió magyar forint azonnali hatályú hadihitelt szavaztak meg – hivatalosan is létrehozva ezzel a nemzet reguláris véderejét, a Honvédséget. Az erélyes intézkedések nyomán Magyarországnak 1848 legvégén már 110 ezer főnyi serege állt hadrendben, amely végigharcolta a szabadságharcot. Az 1849. évi orosz cári invázió következtében az ország közel 20 évig tartó osztrák katonai megszállás alá került, ez idő alatt nemzeti rendelkezésű hadserege nem volt.
Az önálló magyar hadsereg ismételt felállítására 1868-ban, az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulása után került sor. 1869-ben megkezdődött az első honvédcsapatok felállítása. A századforduló nem képez éles választóvonalat a honvédség fejlődésében, de az 1900-as évek első évtizedében az általános európai fegyverkezés hatására mélyreható és gyors haderő-fejlesztési program indult be az Osztrák–Magyar Monarchiában. A haderő első vonalát a császári és királyi közös hadsereg és haditengerészet, második vonalát a királyi magyar honvédség, illetve K. u. K. Landwehr alkotta. Az európai nagyhatalmak felgyorsult ütemű fegyverkezését szem előtt tartva a hadvezetés a közös hadsereg tüzérségét óhajtotta fejleszteni, ami létszámnöveléssel járt együtt. Az első világháborúban Magyarország több százezres emberáldozatot szenvedett el, főleg az orosz fronton és az olaszországi Isonzónál. A volt Magyar Királyság területét a köztársasági kormánynak nem sikerült egyben tartania, mert a szomszédos országok igényt tartottak a szlovák, román és délszláv nemzetiségek által lakott területekre (nemzetállami mozgalmak), és az antant támogatásával katonai intervenció indult meg az ország feldarabolására. Az ország jelentős része francia, román és szerb ellenőrzés alá került. Ez a Károlyi Mihály-kormány bukásához vezetett, és 1919. március 21-én az ország még magyar kézen maradt részében a kommunisták ragadták magukhoz puccsal a hatalmat.
A Magyar Tanácsköztársaság létrejöttekor a külpolitikai helyzet még súlyosabb volt, mint a polgári kormányzat idején. Az események alakulását jelentősen befolyásolta a Vix-jegyzék, melyet 1919. március 20-án adtak át. Az ország vezetői úgy vélték, hogy 3-4 hónap alatt lehetséges egy körülbelül 200 ezer fős hadsereg létrehozása. 1919. március 25-én jelent meg a Vörös Hadsereg fölállításáról szóló rendelet. Április 16-án megindult a román, majd április 27-én a cseh csapatok támadása. A kezdeti katonai sikerek után azonban a Clemenceau-jegyzék hatására – ami kimondta, amennyiben a Vörös Hadsereg kivonul a Felvidékről, akkor cserébe a románok kiürítik a megszállt Tiszántúlt, és Magyarországot meghívják a béketárgyalásokra – a Vörös Hadsereg kivonult a Felvidékről, de a román csapatok nem távoztak, valamint Magyarországot nem hívták meg a béketárgyalásokra. A Vörös Hadsereg szétesett, amely a román csapatok elleni szolnoki ellentámadás sikertelenségével zárult.
Az 1920. június 4-én Trianonban aláírt békeszerződés katonai rendelkezései alapvetően biztosították a kisantant államok teljes katonai fölényét. Olyan hadsereg fenntartását engedélyezték Magyarországnak, mely nemcsak támadó hadműveletekre alkalmatlan, de az ország minimális védelmét sem képes ellátni. A Tanácsköztársaság kormányának lemondásával megszűnt hadsereggel párhuzamosan szerveződött a Nemzeti Hadsereg, melynek parancsnoka a Károlyi Gyula vezette szegedi kormány honvédelmi minisztere, Horthy Miklós lett. Létrehozására június 6-án Szegeden hirdette ki rendeletét, a fővezérség pedig augusztus 9-én felállt (a szervezet elnevezése 1922. január 4-én Magyar Királyi Honvédségre változott). Magyarország a területi revízió politikáját támogató két országgal, először a fasiszta Olaszországgal, majd később (1933 után) a legfontosabb gazdasági partner náci Németországgal kereste az együttműködést. A tengelyhatalmak szövetségeseként 1941-ben Magyarország belépett a második világháborúba, melynek casus bellije Kassa augusztus 26-ai bombázása lett. A gyengén felszerelt magyar csapatok hatalmas emberáldozatot hoztak a keleti fronton, majd 1943 januárjában a Magyar 2. hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett a Don folyó partján.
Később 1944–45 folyamán, az előretörő szovjet Vörös Hadsereg ellen a Honvédség főleg az ország területének védelmében vett részt, de 1944 nyarán az 1. Magyar Hadsereg például a Kárpát-medence keleti, északkeleti előterében, Galíciában is vívott főleg páncéloscsatákat. Az ország védelmét a kiépített védelmi vonalakkal kívánták biztosítani, így az Árpád-vonallal, Szent László-állással, illetve Hunyadi-állással. Az ország 1944. március 19-én német megszállás alá került, ez év tavaszától angolszász hadászati bombatámadások színterévé lépett elő. Lévén az ország közlekedési szempontból immár kiemelkedő szerepet töltött be a német háborús célok elérése érdekében, az ország légvédelmét megerősítették, a magyar repülőcsapatok műszaki felszereltségét jelentősen növelték. A szeptembertől szárazföldi hadszíntérré váló országban a három honvéd hadseregen kívül jelentős számú német csapatok is tevékenykedtek. Az országba betörő szovjet és román csapatok az év végére elérték a fővárost, melyet végül sikerrel kerítettek be, majd az újév februárjában bevettek. A főváros felmentésére tett minden magyar–német kísérlet kudarccal végződött. A Királyi Honvédség és a német haderő csapatait az egyesített szovjet–román erők március végére kiszorították az országból a nyugati határon át Ausztriába. 1945. április végére gyakorlatilag a magyar haderő megszűnt létezni. A szovjet csapatok által elfoglalt területeken még a harcok alatt megkezdődött a németellenes csapatok szervezése. 1945 elején már aktív, kis létszámú „partizánhaderő” alakult, melyeket be is vetettek. Később a háború alatt hadifogságba esett magyar katonákat a Honvédelmi Minisztérium Igazoló Bizottsága volt hivatott átvilágítani és igazolni, vagy elítélni. A Bizottság már decemberben ítéleteket hirdetett. Az átvilágított, igazolttá nyilvánított tisztekből, tábornokokból létrehozták az újdonsült Magyar Honvédség törzsi, tiszti állományát. A honvédség ismét fejlődésnek indult, 1946-ban már aktív haderőnek számított. A tisztképzés 1947 decemberében indult, az immár Honvéd Hadiakadémián.
1947. február 10-én Párizsban aláírták a magyar békeszerződést, amelynek a hadseregre vonatkozó előírásai értelmében Magyarországnak jogában állt 70 ezer fős hadsereget szerveznie. 1948 végén megkezdődött a hadsereg gyorsított fejlesztési tervének kidolgozása. 1951őszéig nyolc lövész- és egy páncéloshadosztály, hadseregközvetlen tüzérség, szerény légierő és légvédelmi tüzérség felállítására került sor. Még e nagyságrendileg nem túl jelentős haderő is rendkívüli megterhelést igényelt az országtól, 1950-ben például az állami költségvetés 25%-át. 1951. június 1-jén a Magyar Honvédség elnevezést Magyar Néphadseregre változtatták, az év végétől megkezdődött az állomány szovjet mintájú egyenruházattal való ellátása és a Jugoszlávia ellen esetlegesen indítandó invázióra alkalmas növelt létszámú haderő fejlesztése.