Kovács László (Budapest, 1939. július 3. –) szocialista politikus, volt külügyminiszter, az MSZP volt elnöke, az Európai Bizottság volt adó- és vámügyi biztosa, 2010 júliusa és 2012 márciusa között pedig az MSZP alelnöke volt.
Tanulmányai 1957-ben érettségizett a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban, majd 1963-ban felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem esti tagozatára, külkereskedelmi szakra, ahol 1968-ban diplomázott. 1976 és 1980 között az MSZMP Politikai Főiskoláján tanult és végzett.
Rendszerváltás előtti pályafutása 1957 és 1959 között a Medicor Gyárban, majd 1962 és 1966 között a Kőbányai Gyógyszerárugyárban vegyésztechnikusként dolgozott. 1963-ban lépett be az MSZMP-be. 1966-ban átkerült a KISZ Központi Bizottságának nemzetközi osztályához, amelynek 1971 és 1975 között vezetője volt. Közben 1969 és 1971 között Prágában a Nemzetközi Diákszövetség titkára volt. 1975-től 1976-ig az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának konzultánsa, 1976 és 1983 között annak alosztályvezetője, 1986-ig osztályvezetője volt. 1986. május 1-jén a Lázár-kormány külügyminiszter-helyettese lett, mely tisztségét a Grósz-kormányban is megtartotta, a Németh-kormányban pedig külügyminisztériumi államtitkár, vagyis Horn Gyula külügyminiszter első helyettese lett. Rövid ideig tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának.
Rendszerváltás utáni pályafutása 1989-ben a Magyar Szocialista Párt alapító tagja lett. 1990-ben beválasztották az elnökségbe, majd 1994-ben párt egyik ügyvivője lett. Az 1990-es országgyűlési választáson pártja országos listájáról szerzett mandátumot. 1993 és 1994 között a külügyi bizottság elnöke. 1994-ben az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei területi listájáról jutott be az Országgyűlésbe. Horn Gyula akkori miniszterelnök behívta a kormányába külügyminiszternek. Első külügyminisztersége alatt ilyen minőségében 1994 és 1995 között az EBESZ soros elnöke és alatta zárták le a csatlakozási tárgyalásokat a NATO-hoz. Az 1998-as országgyűlési választás után újra országgyűlési mandátumhoz jutott (Győr-Moson-Sopron megyei területi lista). Az MSZP-frakció vezetője lett és a párt elnökévé választották. Frakcióvezetői posztjáról 2000-ben lemondott. 2002-ben pártja budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök újra külügyminiszterré nevezte ki. Külügyminisztersége alatt csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. 2004-ben rövid ideig az első Gyurcsány-kormány külügyminisztere is volt, de tisztségéről lemondott. 1990-től 2004-ig megszakítás nélkül országgyűlési képviselő volt, amikor is mandátumáról várható uniós biztosi kinevezése miatt lemondott.
2004-ben először a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság energiaügyi biztosának jelölték, de az európai polgári pártok tiltakozása és felmerült energiapolitikai gyengeségei miatt később az adó- és vámügyi biztosi posztot kapta meg. Ekkor a pártelnöki posztról is lemondott. A ciklus vége alkalmából a biztosok tevékenységét értékelő írás jelent meg a The Economist hetilapban, melynek szerzője szerint a gyengébb teljesítményűek közé sorolt Kovács nem hagyott nyomot maga után Brüsszelben.
Mivel az európai bizottsági megbízatása 2009-ben lejárt, visszatért a hazai belpolitikába, majd a 2010-es országgyűlési választáson az MSZP országos listájáról nyert mandátumot.
2010 júliusában ismét elindult az MSZP tisztújító kongresszusán, ahol alelnökké választották. 2012-ig volt az MSZP alelnöke.
Személyéhez fűződő viták 2004 áprilisában a MÚOSZ-szal közösen hazugsággal vádolta meg és etikátlannak nevezte az Indexet, amiért egy újságírójuk külön meghívás nélkül („inkognitóban”) részt vett az MSZP egy kampánytréningjén, és cikket írt róla. Az Index visszautasította a vádakat azzal, hogy a cikk minden állítását alá tudják támasztani.Hazudik az Index (Uj Péter), Kovács és a MÚOSZ szerint etikátlan az inkognitó
Családja Külön él fiatal feleségétől és kisfiától: öregek otthonába került Kovács László – Kiemelt ellátásban részesül a volt külügyminiszter – Blikk, 2021. március 31.Kovács László felesége kéri, tartsák tiszteletben a magánélethez fűződő jogaikat – Magyar Hang, 2021. március 31.
Kitüntetései Munka Érdemrend arany fokozata A Magyar Népköztársaság Csillagrendje A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2003) Húszéves a Köztársaság díj (2009)Húszéves a Köztársaság-díj Göncznek, Fergének, Kornainak és másoknak - Népszabadság Online
Jegyzetek
Források MTI Ki Kicsoda 2009 (Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008) 621. oldal. ISSN 1787-288X Szarvas István: Kovács László: az elnökséget csapatként vezetni tudó politikust kerestünk; Hetedhéthatár 2018.06.20.
További információk Kovács László EU adóügyi biztos honlapja Kovács László országgyűlési adatlapja Kovács László jótündérre vár – Index, 2008. május 24.
Kategória:Magyar diplomaták Kategória:MSZMP-tagok Kategória:MSZP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (MSZP) Kategória:Országgyűlési képviselők (1990–1994) Kategória:Országgyűlési képviselők (1994–1998) Kategória:Országgyűlési képviselők (1998–2002) Kategória:Országgyűlési képviselők (2002–2006) Kategória:Országgyűlési képviselők (2010–2014) Kategória:Magyarország külügyminiszterei Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Élő személyek Kategória:Az Európai Bizottság magyar tagjai Kategória:A Húszéves a Köztársaság díj kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei Kategória:Az első Gyurcsány-kormány tagjai