A Negyedik Francia Köztársaság Franciaország köztársasági államrendszere volt, amely 1946. október 27. és 1958. október 4. között állt fenn. Az ország felszabadulása nyomán jött létre a náci Németország megszállása alól a második világháborúban. Azok a franciák hozták létre, akik a megszállás ellen harcoltak előbb az országon kívül élükön Charles de Gaulle tábornokkal, azokkal együttműködve, akik az országon belül álltak ellen a megszállóknak.
Annak következtében, ahogyan a Negyedik Köztársaság alkotmányát gondolták ki, ezt a államrendszert a kormányok instabilitása jellemezte, de mégis megvalósította a kilábalást a háború és a megszállás okozta katasztrofális helyzetből, majd elindította az országot a gazdasági fellendülés pályáján. Véget vetett neki az, hogy az instabilitáson kívül nem tudott kikerülni abból a válságból, melyet az idejében Franciaországhoz tartozó Algériában okozott az ottani függetlenségpárti arabok harca az Algériát feladni nem akaró franciák ellen. A válság megoldását Charles de Gaulle kezdte el, miután elérte az alkotmány megváltoztatását és ezzel az Ötödik Köztársaságnak nevezett államrendszer intézményesítését.
A Negyedik Köztársaság létrejötte A politikai átmenet Franciaország felszabadítása idején és a háború végéig az országban bizonyos mértékben forradalmi légkör volt, olyan értelemben, hogy a közvélemény nagy többsége mély változásokat remélt a társadalomban. Nem akart sem olyan rendszert, amilyen a megszállókkal kollaboráló Vichy-kormányé volt, sem olyat, mint a megszállásért felelős Harmadik Köztársaságé. A megszállás idejében 1943. május 27-én létrejött az Ellenállás Nemzeti Tanácsa (CNR) a nyolc legnagyobb ellenállási mozgalom, a háború előtt is létezett Általános Munka-konföderáció (CGT) és Francia Demokratikus Munka-konföderáció (CFDT) szakszervezetek, valamint a háború előtti hat főbb politikai párt képviselőiből, a kommunistáktól a konzervatív és katolikus jobboldalig. A CNR-nek már volt egy olyan programja, mely előrevetített egy új köztársasági, demokratikus rendszert és kiterjedt szerepű államot, amely szocialista típusú reformokat is hivatott volt végrehajtani.Durand 2003, 155–158. o.
Ugyancsak a háború idejében 1941. szeptember 24-én Londonban létrehozták de Gaulle, a Szabad Franciaország mozgalom és a külső ellenállás megalkotójának elnökségével a Francia Nemzeti Bizottságot (CNF), amely száműzetésben működő kormány szerepét töltötte be.Sirinelli 2017, 203. o. 1943. június 3-án a CNF-et a Francia Nemzeti Felszabadító Bizottsággal (CFLN) helyettesítették, melybe bevontak képviselőket a belső ellenállásból és a főbb politikai irányzatokhoz tartozó háború előtti parlament tagjai közül is. 1943 szeptemberében a CFLN egy Ideiglenes Konzultatív Gyűlést (ACP) is összehívott. 84 tagja volt: 21 volt parlamenti tag (5 szocialista, 5 radikális, 3 kommunista, valamint 8 jobboldali és jobbközép politikus) azok közül, akik nem fogadták el a Vichy-rezsimet, valamint a felszabadított területek és a belső ellenállási mozgalmak képviselői.Sirinelli 2017, 210. o. 1944 májusában a CFLN a Francia Köztársaság Ideiglenes Kormányának (GPRF) nyilvánította ki magát. Ez volt hivatott kormányozni a felszabadulás után.Sirinelli 2017, 219. o.
Ahogy felszabadultak a helységek, politikai átmenet is történt bennük. A felszabadulás előtt meghatározott terv szerint a helységekben a Helyi Felszabadítási Bizottságoknak (CLL) kellett átvenniük ideiglenesen a hatalmat, megyei szinten pedig a Megyei Felszabadítási Bizottságoknak (CDL). Ezeket a belső ellenállás tagjai alkották.Sirinelli 2017, 224. o.
1944. szeptember 9-én Párizsban új nemzeti egységkormány jött létre de Gaulle vezetésével. Részt vettek benne a pártok képviselői, 4 szocialista, 3 radikális, 2 kommunista és egy jobboldali, valamint a belső és a külső ellenállás 9 tagja. Úgy helyi, mint központi szinten ellenállók vették át a hatalmat, de a két szint között ellentétek merültek fel. Egyrészt egyes CLL-ek fenntartásokkal fogadták a kormány által kinevezett köztársasági biztosok és prefektusok beleszólását a helyi ügyekbe. Másrészt a CDL-ek nehezen tudták maguk alá rendelni az elméletileg a hivatalos rendőrséggel együtt a rend fenntartásával, a feketepiac elleni harccal és a kollaboránsok letartóztatásával foglalkozó 1944 márciusában létrejött polgári (hazafiasnak is nevezett) milíciákat.Durand 2003, 159. o.Sirinelli 2017, 218–219. és 225. o.
Versengés volt a belső és a külső ellenállók között is. Az előbbiek felrótták az utóbbiaknak, hogy túl sok hatalmat hasítottak ki maguknak a központi hatalomból. Egyes szerzők, köztük de Gaulle is emlékirataiban egyrészt a kommunisták, másrészt az összes többiek közötti konfrontációként mutatták ezt be. Szerintük az előbbiek magukhoz akarták volna ragadni az egész hatalmat, az utóbbiak pedig megakadályozták volna őket ebben. Ezzel ellentétben Yves Durand történész azt állítja, hogy a 21. században általánosan elfogadott az, hogy a kommunistáknak nem volt ilyen szándékuk, hanem csak részt akartak venni a hatalomban annak alapján, hogy jelentős szerepük volt a belső ellenállásban. Durand szerint valójában két koncepció szembenállásáról volt szó az új demokratikus és köztársasági rendről. De Gaulle és közeli környezete úgy vélte, hogy ezt fentről lefelé kell felállítani, előbb Párizsban azokkal, akik eleve hozzá csatlakoztak, és akiket ő szemelt ki kormányzásra. Ebben a nézetben ezt követően a központi hatalomnak az egész állami apparátust alá kellett rendelnie. Az egyszerű ellenállók többsége nem értett egyet ezzel. Véleményüket nem csak a kommunisták, hanem a CNR is és nagyon sok olyan CDL és CLL is kifejezte, melyeket nem uraltak kommunisták. Ők úgy gondolták, mint a forradalmárok az 1789-essel kezdődő francia forradalmak idején, hogy a hatalomnak a népből kell kiindulnia.Durand 2003, 159–160. o.
Egy 1944. szeptember 24-i rendelettel felszámolták a belső ellenállás Belső Francia Erőit (FFI). 1944. október 28-án elrendelték a polgári milíciák felszámolását is. Úgy a kommunisták, mint a CNR és a CDL-ek helytelenítették ezt az intézkedést, de a Francia Kommunista Párt (KFP) vezetősége is elfogadta hivatalosan, bár a milíciákat kommunisták uralták. Ezzel ő is beilleszkedett a köztársasági és demokratikus állam helyreállításába, megpróbálva feléleszteni a háború előtti Népfrontot a nemzetgazdaság újjáépítése érdekében.Durand 2003, 161–162. o.Sirinelli 2017, 228. o.Rémond 2003, 344. o.
A nemzetközi erőviszonyok is befolyásolták a francia állam helyreállítását. Az amerikai és brit fegyveres erők jelenléte is mérsékelte a forradalmi törekvéseket. Ugyanakkor az, hogy az USA és az Egyesült Királyság szövetségesei voltak a Szovjetuniónak természetessé tette azt, hogy Franciaország is szövetséget kössön vele 1944. december 10-én. Mint de Gaulle már a Szabad Franciaország létrejöttekor, az ország összes új vezetője ki akarta kerülni az USÁ-nak való alárendeltséget. Mégis Franciaországot viszonylagos alsóbbrendűségben tartották, például nem hívták meg a jaltai konferenciára. Ennek ellenére bevonták a háború utáni világrend megteremtésébe hozzájárulása miatt a Németország feletti győzelemhez. Odaítélték neki a négy megszállási övezet egyikét, és az 1945. áprilisában elkezdődött san-franciscoi konferencián el lett határozva, hogy Franciaország az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjainak egyike lesz, tehát vétójoggal fog rendelkezni.Durand 2003, 165–167. o.
A gazdaság helyreállítása bélyegkép|1947-es élelmiszerjegy A gazdasági helyzet katasztrofális volt a rombolások és a megszállók rablása következtében. 1944-ben az ipari termelés az 1938-belinek az 50%-ára, a mezőgazdasági pedig a 60%-ára csökkent. Az árak négyszer magasabbak voltak, miközben a fizetések csak 2,7-szer, és az élelmiszerekre vonatkozó jegyrendszer 1949-ig maradt fenn.Sirinelli 2017, 221. o. Franciaország kapott ugyan valamennyi segítséget az USÁ-tól, de sokkal a szükségletek alatt, a háború folytatásának prioritásai miatt.Durand 2003, 168. o.
A munkások elégedetlenségét elkerülendő a kormány átlagosan 50%-kal megemelte a fizetéseket, de ez és a mindenféle áruk hiánya magas inflációt okozott, amely 1945-re 40%-os lett. Pierre Mendès France gazdaságügyi miniszter megszorításokat javasolt, az árak és a fizetések befagyasztását, de de Gaulle nem egyezett bele, és a miniszter lemondott. Franciaország hosszú távú inflációs spirálba került.Sirinelli 2017, 228–229. o.
A CNR a volt ellenállás kívánalmai szerint készített programot a gazdaság helyreállítására államosítások, tervezés és a társadalmi viszonyok megváltoztatása alapján. A szocialisták, a kommunisták és a kereszténydemokraták jól fogadták a programot, a Radikális Párt| tagjai és a jobboldaliak fenntartásokkal. De Gaulle beiktatta ezeket a célokat az ideiglenes kormány programjába abból kiindulva, hogy csak az állami beavatkozás biztosíthatta egy szétrombolt gazdaság helyreállítását.Sirinelli 2017, 229. o.Ferro 2018, 405. o.
Még a háború befejezése előtt és 1945 folyamán államosították előbb a Nord és a Pas-de-Calais megyék szénbányáit, a vaskohászat egy részét, a Renault-műveket és egy repülőgép-motorokat gyártó céget, az utóbbi kettőt azért, mert tulajdonosaik kollaboráltak a németekkel. Következett a bankok egy része, köztük a Banque de France, a biztosítók egy része, az egész energiaforrás-termelés (szén, villamos energia, gáz), a szállítási szektor, a rádió, az Agence Havas hírügynökség, mely az Agence France-Presse (AFP) lett. Az állam felügyelete alatt működő vegyes vállalatokat is létrehoztak, mint amilyen az Air France volt.Zéraffa-Dray 1992, 152. o.Sirinelli 2017, 230–231. o.
Újító intézkedés volt a gazdaságban a tervezés, de nem tervgazdálkodás, mint a Szovjetunióban. Erre az ideiglenes kormány 1946. január 3-i rendeletével létrehozta a Tervezési Tanácsot, mely ezen a területen volt hivatott javaslatokat tenni a kormánynak. Az első tervet négy évre dolgozták ki úgy, hogy akármikor javítani lehessen rajta. Általános célja a gazdasági prioritások rangsorolása volt. Elsősorban a lakosság és az ipar ellátását, valamint az amerikai segítség szétosztását célozta. Másodsorban célja volt a magánvállalatok helyreállítása, a piacgazdaság működésének jobbítása és koordinálása az új nemzetközi konjunktúrával. A terv irányelvei kötelezőek voltak az állami szektor és ösztönzőek a magán szektor részére. Ez utóbbi szerződéseket köthetett az állammal.Sirinelli 2017, 232–233. o. Hogy alkalmazni tudják a tervet, pénzügyi megállapodást írtak alá az amerikaiakkal. Ezek eltöröltek több mint két milliárd dollárt abból az adósságból, ami a háború alatti kölcsönből származott, és 720 milliót kellett belőle visszafizetni. 650 milliót kölcsönöztek az USÁ-ból való vásárlásokra és ezen kívül még 300 milliót.Ferro 2018, 415. o.
Szociális reformok Azonnal Párizsba való költözése után az ideiglenes kormány visszaállította a szakszervezetek jogainak, szerepkörének és javainak 1939-es állapotát. Ezek erejét a hat milliónyira jutott létszámuk tükrözi. Egyedül a kommunisták befolyása alá jutott CGT-nek öt millió tagja volt. Új szakszervezetek is megjelentek, mint a vállalatokban vezető funkciójú alkalmazottak szakszervezete és a mezőgazdasági szakszervezetek föderációja. Ugyanakkor az ellenállásban részt vett vállalkozók is kezdeményezték a Francia Vállalkozok Nemzeti Tanácsának létrehozását.Sirinelli 2017, 236–237. o.Rémond 2003, 350. o.