Nádassy József, Nádasy (Kolozsvár, 1874. szeptember 3. – Makó, 1925. augusztus 5.Halálesete bejegyezve a makói állami halotti akv. 372/1925. folyószám alatt.) magyar színész, színigazgató.

Életútja Szülei: Nádas József és Felix Róza voltak. Színészakadémiát végzett, s 1893. március 28-án lépett színpadra Tiszay Dezső társulatánál Kassán. 1898-ban Pécsett a társulat titkára, egy év után művezető, majd 1901 októberében igazgató lett. 1905–1912 között Sopronban és Makón működött. 1911-ben megpályázta a szabadkai színházat, ahol 1912-ben megkezdte működését és megszakítás nélkül játszott 1918-ig. Az első világháború éveiben súlyos helyzetbe került a szabadkai színház és 1915-ben, egy téli éjszakán le is égett az intézmény. Nádassyt ekkor érte a legnagyobb kár, ruhatárának, színpadi felszerelésének nagy része a lángok martaléka lett. Már-már az volt a helyzet, hogy hosszú időre megszűnik a szabadkai színházi élet, Nádassy azonban addig kilincselt, amíg a város vezetősége belátva a színház kulturális jelentőségét, új hajlékot teremtett a színjátéknak, kicsiny teremben, szegényes színpadon folytak le ezután az előadások, oly nehézségek között, amelyekkel csak Nádassy mert dacolni. 1918-ban Szabadkán megszűnt a magyar színészet. Nádassy is búcsút mondott ennek a városnak, visszatért első állomására, Pécsre, ahol új társulatot szervezett. Két évig küzdött még Pécsett, de belefáradva az eredménytelen harcba, végképp megvált a színháztól. Makón telepedett le, ahol gazdálkodott. Hosszú éveken át tagja volt a Színészegyesület tanácsának. 1925. január 1-jén nyugalomba vonult. Neje Takács Jolán, színésznő (1872, Pécs – 1919. jan. 2, Szabadka). 1895. október 14-én Debrecenben kötöttek házasságot.

Fontosabb szerepei Frici (Szigeti J.: A vén bakancsos és fia, a huszár) Vun Chi (Jones: Gésák)

Jegyzetek

Források Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, .

További információk Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Pécs lexikon. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., 2010. Veszprém megyei színházművészeti lexikon. Szerk. Poór Ferenc. Veszprémi Petőfi Színház, Veszprém, 2008.

Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Kolozsváriak Kategória:1874-ben született személyek Kategória:1925-ben elhunyt személyek