Barkóczi László (Berettyóújfalu, 1919. május 20. – 2017. március 26.) régész.
Élete 1941-től dolgozott Alföldi András professzor mellett. 1942-től, miután elvégezte az egyetemet – a professzor tanársegédjeként és egyúttal a Magyar Nemzeti Múzeum díjtalan gyakornokaként is tevékenykedett. 1944-ben doktorált, egyetemi doktori disszertációjának témája Brigetio volt.
Katonai szolgálatát 1944-ben kezdte meg. Fogságba került és csak 1946-ban térhetett haza Strasbourg francia hadifogolytáborából. Ugyanazon évben felvette a munkát a Magyar Nemzeti Múzeumban. Kezdetben a római limes kutatására koncentrált. 1955-ben szerzett kandidátusi fokozatot a Magyar Tudományos Akadémián.
1960–1962 között a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának vezetőjeként dolgozott. 1963-ban Gerevich László meghívta, hogy vegyen részt az MTA Régészeti Kutatócsoportja – 1968-tól MTA Régészeti Intézete, ma MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet – munkájában, a római osztály vezetőjeként. 1970-től a „Római Birodalom perifériájának kutatása” témacsoport vezetője. 1979-ben az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettesévé nevezték ki. A felkínált igazgatóságot nem vállalva 1982-ben nyugdíjba vonult.
Az epigráfiai kutatásai kapcsán fontos volt a Kr.u. 3–4. századi pannoniai névanyag elemzése.
Tevékenyen részt vállalt a Régészeti Bizottság Római Kori Albizottságának, valamint az MTA Ásatási Bizottságának munkájában. Tagja volt Magyar Múzeum és az Archaeologiai Értesítő szerkesztőbizottságának, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak, az Ókortudományi Társaságnak, az Österreichische Gesellschaft für Archäologie-nak és a Deutsches Archäologisches Institut-nak. A Magyar Régész Szövetség tiszteletbeli tagjának választotta.
Ásatásai 1939–1942 között Radnóti Aladárral Szőnyben és Porolissumban (Mojgrád, Románia), 1949–1950 között Dunapentelén (Intercisa), majd az adonyi római katonai tábor területén ásatott. 1951-ben kora császárkori tumulusokat tárt fel Pusztaszabolcsnál. A terepi munkához és a publikációhoz a meghívására egy kolléganője, Bónis Éva is csatlakozott. Még ebben az évben kezdte meg ásatásait Fenékpusztán (Valcum), de tovább folytatta a brigetiói feltáró munkát is.
1964-ben Núbiában, az asszuáni-gát megépítésekor víz alá kerülő Abdallah Nirqi városának megelőző ásatását vezette, az egyiptomi-magyar együttműködés keretében. 1967-ben részt vett Tuniszban egy másik nemzetközi ásatáson is.
Elismerései 1976 Munkaérdemrend Ezüst fokozata 1982 Munkaérdemrend Arany fokozata 1980 a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Rómer-érme 1990 Tasnády-Marik Klára Alapítvány Pro Arte Vitraria kitüntetése 2007 Schönvisner István-díj 2008 A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje 2009 Komárom városa "Pro Urbe" díja
Művei
Szerkesztője és társszerzője volt a RIU (Die römischen Inschriften Ungarns) három kötetének.
Brigetio. Budapest, 1951 Die römischen Inschriften Ungarns (RIU). 4. Lieferung, Brigetio (Fortsetzung) und die Limesstrecke am Donauknie. Die römischen Inschriften Ungarns (3) Soproni Sándorral. . Akadémiai Kiadó - Rudolf Habelt Verlag, Budapest - Bonn, 1981 Pannonische Glasfunde in Ungarn, Budapest, 1988
Jegyzetek
Kategória:Magyar régészek Kategória:Berettyóújfaluiak Kategória:1919-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar muzeológusok