Láng Boldizsár, Lángh (Miskolc, 1822. november 15. – Élesd, 1890. február 7.) színész, színigazgató, rendező.

Életútja

Tizennyolc éves korában lépett a színipályára apja, Láng Lajos társulatában. Ugyanitt játszott édesanyja is, Csepreghy Anna. A szabadságharcban mint honvédtiszt vett részt, 1849-ben az Országos Honvédelmi Bizottmány futára volt. 1849-ben színtársulatot alakított Debrecenben, mellyel bejárta az egész országot. 1857—58-ban Kolozsváron volt színigazgató. Tanult ember volt és ügyes zenész. Rendkívül lelkes igazgató volt, sok érdekes szakcikket írt s a Színészegyesület szervezése körül jelentékeny érdemei vannak. De a szerencse nem kedvezett neki, vagyonát elvesztette és 1888-ban visszavonult a színigazgatástól. Élete utolsó éveiben adótiszt volt Élesden. Felesége Prielle Emília volt.

Munkája »Rapperswyli-emlék«, francia négyes, lengyel dalokkal.

Nagyszabású cikke a »Hon« 1865. okt. 15-iki számában, a színigazgatói szervezkedésről.

"Jászberény, októberben. 1865.

Tisztelt pályatársak!

Tudva van, hogy az utóbbi években a vidéki színigazgatók száma az évek mostohaságához képest nem hogy kevesedett, sőt sokasbodott, mi azon körülményből indokolható, miszerint a közelmúltban az igazgatói engedélyt derűre borúra osztogató hivatalnokok az igazgatói hatályt vagy engedélyt a szabad iparjoggal összetévesztve ugyan azonosították, képes képteleneket boldogítva a jog megadással.

Hogy a vidéki színészet keletkezte óta oly erős megpróbáltatásnak kitéve nem volt mint ezen lefolyt szomorú években, az kétségbe vonatlanul igaz,és tekintettel ezen kitartásra, mellyel életjelének ennyi küzdelmek között oly fényes bizonyságát adta, úgy hiszem mindnyájunk óhaját fejezem ki, hogy elvégre a vidéki színészet rendeztessék, hogy az irodalom e vándor testvére, a magyar színészet gyakorlati képezdéje, és ezzel kapcsolatba a vidéki nyugdíj előtérbe lépvén, üldött páriaként ne fussa egyre vándor útját.

Ez okból alkalmasabb időt az összejövetelre nem választhatnánk, mint a megnyílandó országgyűlés napját, addig még elég időnk van, hogy tapasztalatainkat ezen árva vidéki színészet köréből, és életbeléptetendő nyugdíj ügyében toll alá rendezzük, Pesten egybegyűlvén, azt körvonalazhatjuk,a szükségelteket egy tömbbé alakítva formulázhatjuk, és közmegegyezéssel az ország jelenlevő megannyi lelkes képviselői közül küldöttségileg egy bizalmi férfiút felkérendünk, ki az országgyűlési ügyek menete szerint, midőn bizonyára több hazai intézetek és ügyek rendezésére fog figyelem fordíttatni, orvoslást igénylő kérelmünket a ház elé terjessze.

Tehát midőn tisztelt pályatársaim erélyét a vidéki színészet rendezése és az ezzel kapcsolatban levő vidéki nyugdíj ügyében munkálódni és a hirdetett időre Pesten személyesen megjelenni felkérném, vagyok pályatársok.

Lángh Boldizsár"

Angyal Bandi történetét átdolgozta népszínművé.

Fontosabb szerepei

Hajlósi (Nagy I.: Tisztújítás) Mazeppa (Słowacki–Drake) Ephesusi Dromio (Shakespeare: Tévedések vígjátéka) Sugár Laci (Szigeti J.: A vén bakancsos és fia, a huszár) Peti (Eötvös J.–Szigeti J.: Viola) Szapolyai (Jókai M.: Dózsa György); Liliomfi (Szigligeti E.)

Jegyzetek

Források Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994 Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete,

Kategória:1822-ben született személyek Kategória:1890-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Színigazgatók Kategória:Miskolciak Kategória:Élesdiek