Conwy vára (korábbi nevén Conway) egyike a legimpozánsabb középkori erődítményeknek az Egyesült Királyság területén. A névadó folyó torkolatának nyugati partján fekszik Észak-Walesben. I. Eduárd angol király építtette miután 1283–1289 közötti hadjáratában meghódította a vidéket. A következő évszázadok során fontos szerepet játszott az angol-walesi háborúkban: 1294–95-ben ellenállt Madog ap Llywelyn ostromának, majd 1399-ben rövid ideig II. Richárd itt talált menedékre, 1401-ben pedig rövid ideig Owain Glyndŵr walesi csapatai foglalták el. Az angol polgárháború kitörése után I. Károlyhoz hű csapatok ellenőrizték, de végül 1646-ban a parlament-pártiak elfoglalták. A várat ezt követően leszerelték. A romos épületkomplexum iránti érdeklődés a 18–19. században lendült fel, számos festő és író örökítette meg. A 20. század második felében jelentős régészeti és újjáépítési munkálatokat végeztek, így napjainkban Wales egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága. A két udvarra osztott, nyolc zömök bástya által védett vár érdekessége, hogy itt láthatók Nagy-Britannia első kőből épült lőréses gyilokjárói, valamint itt maradtak fenn a legépebb középkori királyi lakosztályok. 1986 óta a vár három másik várral együtt (Caernarfon, Beaumaris és Harlech) a világörökség része I. Eduárd király várai és városfalai Gwynedd grófságban gyűjtőnéven.
Fekvése A vár, valamint Conwy falakkal körülvett óvárosa a Conwy folyó torkolatának nyugati partján fekszik Észak-Walesben. A vár egy sziklaszirten épült, míg a város a folyó partján terül el. A vár fala mellett áll Nagy-Britannia legkisebb háza.
Története A vár építése előtt Bár a vár építése konkrét eseményhez és dátumhoz kötődik – a Llywelyn ap Gruffudd walesi herceget 1283-ban legyőző I. Eduárd angol király kérésére épült, az előzmények sokkal bonyolultabbak, és maga a terület már korábban is fontos szerepet játszott ezek alakulásában. A gwyneddi hercegek és az angol királyok konfliktusa János illetve III. Henrik uralkodásának idejére vezethető vissza. Llywelyn ap Iorwerth befolyással volt Wales legnagyobb része felett, s noha házassága révén – János törvénytelen lányát, Johannát vette feleségül – az angol király rokona is volt, viszonyuk mégis rossz volt, és nyílt háborúba torkollott. Sem Jánosnak, sem utódjának, III. Henriknek nem sikerült megtörnie a gwyneddi hercegek hatalmát. Llywelyn főhadiszállása a 11. századi normann vár, Deganwy volt, amely a Conwy folyó keleti partjának szikláin magasodott (ennek maradványai ma is láthatók).
1240-ben, Llywelyn halála után III. Henrik megpróbálta mihamarabb kiaknázni a herceg fiai között felizzott örökösödési vitát. Dafydd ap Llywelyn elfogatta és Criccieth várába záratta idősebb, ám törvénytelen kapcsolatból származó testvérét, Gruffydd ap Llywelyn Fawrt, ezzel próbálva megerősíteni hatalmát. 1241-ben, egy gyors észak-walesi betörés során, III. Henrik Gruffydd pártjára állt. Dafydd seregeinek legyőzése után a békéért cserébe az angol király Gruffyddot magával vitte Londonba és a Towerbe záratta, ahol később, 1244-ben egy sikertelen szökési kísérlet során szörnyet halt. Az angol támadások hírére Dafydd megparancsolta Deganwy várának lerombolását, megakadályozva a stratégiailag fontos erődítmény angol kézre való jutását. 1245-ben III. Henrik ismét Wales ellen vonult, és döntő vereséget mért Dafydd seregeire. Röviddel a béke megkötése után, 1246-ban Dafydd elhunyt. Halála után III. Henrik újjáépíttette Deganwy várát, amely így Wales legerősebb királyi erődjévé vált. A vár alatt egy kisváros is létrejött, mintegy megelőlegezve mindazt, ami a későbbiekben a Conwy folyó szemközti oldalán történik majd.
Llywelyn ab Iorwerth unokájának, Llywelyn ap Gruffuddnak hatalomra kerülésével a walesiek szerencséje megfordult, és 1263-ban sikerült kiéheztetniük a vár őrségét, így elfoglalták az angol király legjelentősebb walesi központját. Négy évvel később III. Henrik elismerte Llywelynt Wales hercegeként. 1272-ben, I. Eduárd trónra kerülésével az angol-walesi viszály újabb fordulópontjához érkezett. A walesi herceg megtagadta a nyilvános hódolatot az angol király előtt, ami az 1276-77-es háború kirobbanásához vezetett, amely ugyan angol győzelemmel végződött, végső soron nem törte meg a herceg hatalmát. A békéért cserébe az angolok megkapták többek között a Conwy folyótól keletre fekvő területeket, amelyeken a leggyorsabb idő alatt felhúzták Builth, Aberystwyth, Rhuddlan és Flint várait.
Az 1282-83-as háború bélyegkép|I. Eduárd angol király Eduárd második walesi hadjárata már sokkal sikeresebb volt. Kirobbanását az angolok által bevezetett kemény törvények okozták, amelyek ellen a helyi lakosság rövid idő alatt fellázadt. A háború kirobbanásának pillanata tulajdonképpen Hawarden angol őrségének meggyilkolása volt, Llywelyn öccsének Dafydd ap Gruffudd parancsára. Llywelyn válaszút előtt állt: vagy behódol az angol koronának, vagy pedig öccsét és népét támogatja. Ez utóbbi mellett döntve kirobbantott egy egész Walesre kiterjedő felkelést. Az angol király válasza – okulva az 1277-es eseményekből – sokkal határozottabb és erőteljesebb volt. Ugyan 1282 őszéig az angol előrenyomulás lassú volt, viszont Llywelyn halála után, a builth-i csatában az angolok erőre kaptak, és 1283 tavaszán elfoglalták Aberconwy ciszterci apátságát (a mai város területén állt), majd rövid időn belül Dolwyddelan várát, így ellenőrzésük alá vonták az egész Conwy folyó völgyét.
Eduárd csapatai ellenőrzésük alá vonták a folyó nyugati partját is, ahol kialakították főhadiszállásukat a Snowdonia területéről betörő walesiekkel szemben. A korabeli források tanúsága szerint Eduárd már ekkor eldöntötte egy új vár, valamint egy város építését. Ugyancsak a korabeli források utalnak rá, hogy az elnevezést illetően a király az első perctől fogva a Conwy nevet támogatta, a felégetett Aberconwy apátság után. A király rövid ideig itt tartózkodott, és elrendelte az apátság minél előbbi újjáépítését a seregeinek kiszolgálása céljából. Ezzel párhuzamosan megindult az új vár építése is. Az apátság egy évvel később már készen állt, s itt fogadta az angol király a behódoló walesieket, akik felajánlották neki a walesi hercegek legértékesebb relikviáját, a Croes Naid-et, a Szent Kereszt egy darabját. 1283. június 22-én a király emberei elfogták Dafydd herceget, akit Londonba hurcoltak, és a Towerben kivégeztek. 1284-ben az újonnan megszerzett észak-walesi területeket három grófságra osztották: Anglesey, Merioneth és Caernarfon. A király helytartója ez utóbbi várában székelt, bár a korabeli dokumentumok szerint a király Aberconwyt tervezte újonnan szerzett területeinek központjául.
A vár építésének története a korabeli viszonyokhoz képest jól dokumentált, bár bizonyos időszakokból hiányoznak feljegyzések. Ezekből tudjuk, hogy az építkezést Sir John de Bonvillars, Harlech várának későbbi kapitánya felügyelte, illetve a főépítő James of St George volt, aki a király összes észak-walesi várának építtetője is volt egyben. Ugyancsak tudni, hogy az építkezésen rengeteg külföldi mesterember dolgozott, elsősorban Eduárd rokonai által ellenőrzött területekről, így Savoyából, Itáliából és Svájcból. A király a savoyai származású William de Cicont tette meg 1284-ben a vár első kapitányának. A vár építésén jeles korabeli angol mesteremberek is dolgoztak. Az épület rendkívül gyors tempóban épült, 1284-re már álltak a falak és az őrtornyok, és 1286-ban már a befejező munkálatoknál tartottak. A befejezés 1286-87-re tehető, bár ebből az időszakból nem maradtak fenn dokumentumok. I. Eduárd mindössze egyszer tartózkodott a várban, 1294. decembere és 1295. január vége között, miközben megpróbálta leverni Madog ap Llywelyn felkelését. 1295. február 2-án Conwy várában fogadta a király Robert Winchelseyt az újonnan kinevezett canterburyi érseket. A következő királyi látogatója 1301. április-májusában volt II. Eduárd személyében, aki itt fogadta hódolóit Wales hercegeként szülővárosa, Caernarfon helyett, amelynek vára még befejezetlenül állt.
A 14. században bélyegkép|A nagy csarnok romjai II. Eduárd uralkodása idején a várat, a többi észak-walesihez hasonlóan elhanyagolták, és a rossz karbantartás miatt előjöttek az építkezés hibái is, többek között a gyenge tetőszerkezet. Ugyanakkor a fegyvertár nagy része is tönkrement, például csak minden harmadik számszeríj volt használható állapotban. Egy 1330-as évekből származó feljegyzés szerint egyetlen észak-walesi vár sem állt készen a király és udvartartása fogadására. Egy 1376-ban készült felmérés szerint a vár tartalékainak jelentős része romlott állapotban volt, a fegyverek nagy része használhatatlan volt, sőt jelentős mennyiségű lopás is történt illetve a belső építmények nagy része is romos állapotban volt. Eduárd walesi herceg (a fekete herceg) idején megpróbálták használható állapotba hozni. A herceg kamarása, Sir John of Weston 1346–1347-ben rendelte el a felújítást, elsősorban a nagy csarnok és külső udvar rendbehozatalát. A korabeli dokumentumok szerint Chesterből hozattak homokkövet a munkálatokhoz. Valószínű azonban, hogy a helyreállítási munkálatok a vár többi részére is kiterjedtek, mivel az épület más részén is láthatók ebből az időszakból származó építészeti elemek. A 14. század végéről nagyon kevés dokumentum maradt fenn, s valószínűleg az 1390-es években a várat ismét elhanyagolták, hiszen a korabeli bejegyzések szinte kizárólag csak javítanivalókról szólnak. Ennek ellenére 1399-ben II. Richárd és udvara ide menekült Henry Bolingbroke, Lancaster hercege elől. Jean Creton krónikás feljegyzései szerint az angol királyt egykori támogatója, Northumberland earl-je árulta el. A királyt elfogták és Conwyból Pontefract várába vitték, ahol egyes források szerint halálra éheztették, mások szerint pedig 1400. február 3-án egy csapat fegyveres tört rá és gyilkolta meg.
Az 1400-as felkelés A politikai helyzet II. Richárd halála után is kiélezett volt. 1400 szeptemberében Owain Glyndŵrt kinevezték walesi hercegnek, ami határvitákat eredményezett Angliával szemben. A walesiek angol uralom elleni sérelmei gyorsan a felszínre törtek, és lázadás tört ki, egy önálló Walesi Hercegség létrehozása érdekében. Noha az angol király seregei mindössze öt nap alatt leverték a felkelőket, sokaknak közülük megbocsátottak, a felkelést teljesen nem sikerült felszámolniuk. 1401. április 1-jén Glyndŵr unokatestvérei, Gwilym és Rhys ap Tudur rajtaütésszerűen elfoglalták Conwy várát egy helyi ács árulásának köszönhetően. A várat három hónapig tartották, végül szabad elvonulás fejében visszaadták az angoloknak. Mindeközben a walesiek kifosztották Conwy városát, akinek lakosai V. Henrik angol királyhoz fordultak kárpótlásért. A vár további sorsáról a rózsák háborúja idejéből származik feljegyzés, amikor ismét felújították és megerősítették.
A Tudorok és a Stuartok idején bélyegkép|Conwy vára 1742-ben A vár történetéről a következő évszázadokból kevés feljegyzés maradt fenn. Az 1520-as és 30-as években VIII. Henrik parancsára felújították és megerősítették falait. Ebben az időszakban elsősorban fegyverraktárként és börtönként használták, de a király parancsára a lakosztályokat is újradekorálták, ami arra utal, hogy a király valamilyen adminisztratív szerepet szánt a várnak, valószínűleg a walesi hercegek székhelyének szánta, vagy törvénytelen fiának, Richmond hercegének, de talán valószínűbb, hogy a walesi és határvidéki tanács székhelyének, amely itt gyűlésezett 1541-ben.