A világvallások két nagy csoportja: a nyugati (ábrahámi) vallások (kereszténység, iszlám, judaizmus, bahái) keleti vallások (hinduizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus stb.) Az ugyanabba a csoportba tartozó vallások általánosságban hasonló válaszokat adnak a vallásokat érintő kérdésekkel kapcsolatban, az erkölcsi tanítások lényege pedig szinte mindegyikben megegyezik.

Hinduk és buddhisták, konfuciánusok és taoisták egyaránt hisznek egy olyan természeti és erkölcsi világtörvényben, amely a kezdet és vég nélküli kozmikus folyamatot irányítja, míg a kereszténység, az iszlám és a zsidóság a személyes Istenben hisz, aki a világot a semmiből teremtette, és azt gondviselésszerű irányításával vezeti a végső cél felé.

A három nagy keleti vallás (hinduizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus) megegyezik abban, hogy etikáját a világ immanens (azaz belsejében rejlő, természetéből következő) erkölcsi rendjére alapozza. Nincs különösebb jelentősége annak, hogy az erkölcsi törvény hordozójaként, illetve végrehajtó szerveként feltételeznek-e egy személyes vagy személytelen isteni lényt, vagy sem, hiszen ezeknél az erkölcsi cselekvést, valamint az ebből következő sorsot meghatározó irányelv tulajdonképpen mindig a kozmoszban benne rejlő dharma vagy tao.

Egészen másfajta a szerkezete az ábrahámi vallásoknak, a kereszténységnek, az iszlámnak és a judaizmusnak. Ez a három vallási forma abszolút teocentrikus. A világ személyes kormányzójának létezésében való hit nincs a hívők tetszésére bízva, hanem a valláshoz tartozás elengedhetetlen előfeltétele. Ezekben a vallásokban a mulandó földi élet rövid időszaka alatt tanúsított magatartása határozza meg az örök üdvösség vagy az örök kárhozat változtathatatlan, maradandó állapotát, amely a végítélet után következik.

Minden vallási gyülekezet a saját vallását tartja az egyedül igaznak vagy legalábbis az abszolút igazság legmagasabb rendű és legadekvátabb kifejezési formájának, minden más tanítást csekélyebb értékűnek — ha nem éppen teljességgel hamisnak — ítél. Egy adott tanítás igényeinek vizsgálatakor ezért rendkívül fontos tisztázni, mivel próbálja elsőbbségi jogát alátámasztani, és miért tulajdonít csekélyebb értéket minden más rendszernek.

A következőkben öt nagy világvallást oly módon tárgyalunk, hogy előbb saját hívőik véleményét ismertetjük, azután más hitformák követőinek bírálatát.

Hinduizmus

A hinduizmus a szabadság vallása, amely a lehető legtágabb teret engedi a hit és az imádat különböző formáinak. Nem kényszerít senkit arra, hogy dogmákat vagy az imádat egy bizonyos formáját elfogadja. Lehetőséget teremt mindenki számára, hogy önmagába nézzen, vizsgálódjon és elmélkedjen. Ennek eredményeképp a különböző vallásos hitek, az imádat vagy a szádhana különféle formái, a szertartások és hagyományok különböző fajtái mind megbecsült helyet foglalnak el benne, és az emberek egymással békében és harmóniában gyakorolják őket. A kereszténységgel ellentétben a hinduizmus nem jelenti ki, hogy a végső megszabadulás (vagy üdvösség) csak egy úton érhető el.Szvámi Sivánandaː Utak a boldogsághoz → Hinduizmus A hinduizmus tisztelettel adózik más vallások iránt. Bár az alaptételekben hajthatatlan (karma, lélekvándorlás), amit más vallásalapítók tanításában igaznak lát, azt bekebelezi.

Ez minden idők legrégibb élő világvallása. Híveinek véleménye szerint, az emberek örök, időtlen ősvallása. Ezt a következőképp indokolják: A hinduizmusnak nincs alapítója, hanem a világ kezdete óta létezik, pontosabban öröktől fogva, mivel a mi világunkat más világok előzték meg. Szent iratokon (a Védákon) alapszik, amelyek, más vallások hasonló irataival ellentétben, örök és emberfeletti eredetű. Olyan világ- és társadalmi rendet képvisel, amely a fokozatos megtisztulás elvén alapszik, és amely mint isteni intézmény megingathatatlan érvényre tarthat igényt. A bráhmanák kasztjában a legtökéletesebb vér szerinti, erkölcsi és rituális sajátságokkal rendelkező papi nemességet mondhatja a magáénak.

Ezekkel az állításokkal már a régi buddhisták is vitába szálltak. Azt igyekeztek kimutatni, hogy a Védák ellentmondásokat és erkölcsileg támadható részleteket tartalmaznak, emberektől származnak, és hogy a kasztrendszer, valamint az egész vallási-társadalmi rendszer a kulturális fejlődés során jött csak létre. A Szuttanipáta szerint600 skk. Buddha ezt mondta: „Az egyes állatfajták különbözők testi felépítésüket illetően, az embereknek mind egyforma testük és szerveik vannak. A kaszthoz való tartozás ezért emberi elképzeléseken alapszik. A bráhmanák sem mások, mint a többi ember, őket is anya hozta a világra, és ugyanolyan jó és rossz tulajdonságaik vannak, mint a többi embernek. Nem állíthatják magukról, hogy Brahmától származnak, és hozzá hasonlók, hiszen »Brahmá« jóságos, tiszta szívű, és nem ragaszkodik világi tulajdonhoz, a bráhmanák viszont pontosan ennek az ellentétei.” Végül pedig: „Honnan tudják tulajdonképpen a bráhmana urak, akik olyan büszkék származásukra, hogy anyjuk, nagyanyjuk és nőnemű elődeik hetedíziglen csak bráhmanákkal háltak és nem bráhmanákkal soha?”Maddzs. 93

Vallási szempontból a hinduk vallásuk különleges előnyének tartják, hogy különböző hitbeli elképzeléseket és ájtatossági formákat enged meg, és ily módon a legkülönbözőbb szellemi beállítottságú és intellektuális felfogóképességű emberek igényeit elégíti ki. Ez azt is lehetővé teszi számukra, hogy más vallások vallási értékeit megbecsüljék, azok szent embereit sajátjaikkal egyforma módon nagyra értékeljék, és isteni inkarnációkként tiszteljék. Radhakrisnan indiai filozófus így ír erről a Hindusztán szíve című művében:The heart of Hindustan 1932. 6 skk. „Amikor a földhözragadt materializmus eluralkodik az élet felett, fellép egy Ráma vagy Krisna, egy Buddha vagy Jézus, hogy az igazság szétrombolt harmóniáját helyreállítsa. Ezekben a férfiakban, akik megtörik az érzékek világának hatalmát, feltörik a szívbéli szeretet pecsétjét, és eltöltenek bennünket az igazság és törvény iránti szeretettel, Isten legnyomatékosabb koncentrációját kapjuk. Kinyilatkoztatják nekünk az utat, az igazságot és az életet. Ha a keresztény gondolkodók elismerik, hogy az emberek utat találhatnak Istenhez, és másként is megmenekülhetnek, mint Jézus közvetítésével, akkor a hinduk készségesen átveszik majd Jézus vallásának lényeges sajátosságai.

A protestáns világmisszió tambarami (Dél-India) egyik konferenciáján mondta egy indiai főbíró, hogy az ő ideálja az volna, ha a hinduizmuson belül Jézus híve lehetne, ha hinduként imádkozhatna Krisztushoz. Amikor egy alkalommal egy misszionárius azt jegyezte meg Gandhinak, hogy Jézus tanítványának tartja őt, Gandhi így válaszolt: „Az is vagyok, habár más értelemben, mint ahogyan azt Ön valószínűleg gondolja. Én ugyanis Buddhának, Krisnának és Mohamednek is tanítványa vagyok. Ők valamennyien ugyanazt akarják: igazságot, szeretetet és becsületességet.” „Meggyőződésem szerint azonban - folytatta erre a misszionárius - Krisztus a legfőbb igazságot hozta, mégpedig Isten kinyilatkoztatásaként.” „Ha erről én is meg volnék győződve - felelte erre Gandhi rendkívül barátságos mosollyal -, akkor nekem is meg kellene keresztelkednem.”Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás

Indiában igen gyakran találni gyakorlati példát arra, hogy hinduk keresztény vagy muszlim szenteket tisztelnek, anélkül, hogy a kereszténységre vagy az iszlámra való áttérésre gondolnának. Az ebben megnyilvánuló hitbeli készség, amely felülemelkedik a felekezetiségen, a legtöbb európai számára természetesen érthetetlen, és a keresztény missziók szigorúan elutasítják, mert ezzel Krisztus elveszítené egyedüli voltát, és a hinduk „mitológiai alakjai”-val azonos szintre kerülne.

A hindu spirituális vezetők és szentek (pl. Rámakrisna) hirdették, hogy a különböző világvallások istenei különböző aspektusai ugyanannak a Valóságnak, mely szavakkal kifejezhetetlen. Nézetük szerint minden nagy vallás ugyanahhoz a célhoz vezeti követőit, csak más utakon.Malik Tóth István: Az isteni hattyú A keresztények éppen a hinduizmusnak ezekben a szinkretikus tendenciáiban látják egyházaik terjeszkedésének fő akadályát.

Indiában a mindennapos élet elválaszthatatlan a vallástól. A keresztények Krisztust hirdetik, erre sok indus komolyan elkezdett azzal foglalkozni azzal, lehet-e Krisztust élni. Gandhi hivatalosan nem volt keresztény, de élete maga volt a kereszt. Krisztus erőszakmentes fegyvereivel küzdött, az igazság láthatatlan fegyvereivel. Az evangéliumokat rendszeresen olvasta és Krisztus volt az egyik legnagyobb tanítómestere. E. Stanley Jones misszionárius amikor megkérdezte őt, hogyan lehetne a kereszténységet Indiában otthonossá tenni, Gandhi így válaszolt: Először is azt tanácsolnám, hogy a keresztények kezdjenek mindnyájan úgy élni, ahogyan Jézus Krisztus élt. Másodszor, változtassák tettekké vallásukat, anélkül, hogy erőszakot tennének rajta. Harmadszor azt ajánlanám, hogy a hangsúlyt tegyék a felebaráti szeretetre, ami a kereszténységnek is középpontja és lelke. Negyedszer azt tanácsolnám, hogy több átérzéssel tanulmányozzák a nem keresztény vallásokat és kultúrákat, hogy megtalálják azt a jót, ami bennük van, hogy így több együttérzéssel közeledhessenek az emberekhez. Selva Raja Yesudian: Rádzsa jóga → A két út találkozik

A hindu rendszerek központi tétele a karmáról és a lélekvándorlásról szóló tanítás. A keresztények és muszlimok, valamint a kínai filozófusok azt hozzák fel ez ellen, hogy a jó és rossz cselekedetek automatikus megítélése nem létezik, ez csak isteni ítélettel történhet meg. Jogtalan, igazságtalan, ha egy lény olyasmiért bűnhődik, amit olyan állapotában követett el, amelyről nem is tud. Az újramegtestesülési elmélet pedagógiai értéke illuzórikussá válik azáltal, hogy az embernek nincsenek emlékei korábbi létezéséről, tehát annak tapasztalataiból egyáltalán nem okulhat.

A buddhizmus, habár szintén hirdeti az újjászületést, támadja az egyik testből a másikba vándorló lélek örökkévalóságába, halhatatlanságába vetett hitet. Szerinte nincsenek maradandó, változhatatlan szellem-monádok (átman), hanem csak a létezés tényezőinek a halálon túl is folyamatosan folytatódó kombinációi. A szellem-monádok szerinte csak fikciók, amelyeknek nem szabad semminemű reális létezést tulajdonítani. Nem ismeri el az örök ős szubsztancia létét sem, amelyből minden szellemi és anyagi keletkezett.

A legtöbb hinduista rendszer panenteizmusát sok keresztény és muszlim Isten lealacsonyításának tekinti, mivel Isten oly magasan áll az általa teremtett világ felett, hogy az utóbbit nem szabad az ő szubsztanciája átalakulásának vagy belőle származó emanációnak felfogni.

A buddhisták általában tagadják a valamennyi jelenség alapjául szolgáló, bennük működő és felettük uralkodó mindenható Isten létezését. Létezése, milyensége, akarata és cselekvése tekintetében önálló abszolút lény egyáltalán nem létezhet, mivel a világon nem található változatlan szubsztancia, hanem csak változó dharmák folyamata. Ha létezne Isten, aki a világot akarata szerint teremtette, akkor felelőssé lehetne tenni azért, hogy gyilkosok, csalók stb. élnek.Anguttara 3, 61, 3

A muszlimok a hindukat általában hitetlen bálványimádókként szokták emlegetni. Képkultuszuk, tehéntiszteletük, rituális és szociális tisztaságelképzeléseik és szokásaik egyaránt idegenek és ellenszenvesek számukra. Eredetileg pogányoknak tartották őket, akik ellentétben a zsidókkal, keresztényekkel és szábeusokkal, nem részesülnek az „Írás birtokosainak” előjogaiban. Ez azonban az idők folyamán részben módosult.Glasenapp: Az öt világvallás

A szúfí Mirzá Dzsandzsanan Mazhar (1701-1781) monoteistáknak tekintette a hindukat, akiknek Isten a teremtéskor angyalával, Brahmával elküldte a szent könyvet (a Védákat), Ráma és Krisna a hinduk őrzői és prófétái, angyalokat (dévákat) és szenteket ábrázoló képeik csak az elmélyedés tárgyaiul szolgálnak, nem azonosak azokkal a bálványokkal és bálványimádattal, amely ellen Mohamed Arábiában küzdött stb.