A Kuril-szigetek területi konfliktusa (oroszul: Спор о принадлежности Курильских островов [Szpor o prinadlezsnosztyi Kurilszkih osztrovov) más néven az északi tartományok konfliktusa (japánul: 北方領土問題, Hoppó Rjódo Mondai) Japán és Oroszország, valamint a Kuril-szigetek déli részén élő ajnuk közötti területi vita. A vitatott szigeteket, csakúgy, mint a Kuril-szigetlánc többi, e vitán kívüli szigetét, a második világháború végén szállta meg a szovjet hadsereg. A területek ma az oroszországi Szahalini terület Juzsno-kurilszki járáshoz tartoznak.
Japán azonban igényt tart a területre, és Északi Tartományok (北方領土, Hoppó Rjódó) vagy Dél Csisima (南千島, Minami Csisima) néven utal rájuk, és Hokkaidó prefektúra Nemuro alprefektúrájának részeként tartja számon.
A vita tárgyát képező szigetek:
Iturup (oroszul:Итуруп [Iturup])—Etorofu sziget (japánul: 択捉島 Etorofu-tó) Kunasir (oroszul: Кунашир [Kunasir])—Kunasiri sziget (japánul: 国後島 Kunashiri-tó) Sikotan (oroszul: Шикотан [Sikotan])—Sikotan sziget (japánul: 色丹島 Shikotan-tó) Habomai sziklák (oroszul: острова Хабомаи [osztrova Habomai])—Habomai szigetek (japánul: 歯舞諸島 Habomai-shotó)
A vitában szereplő területet a nemzetközi sajtó és közvélemény gyakran tévesen Kuril-szigeteknek nevezi, pedig csak azok egy kis részéről van szó. Sőt a japán jogi érvelés egyik fő eleme az, hogy a vitatott területek tulajdonképpen nem is tartoznak a Kuril-szigetekhez, hanem Japán „északi területei”.
Háttér
Az első egyezség Oroszország és Japán között az 1855-ös simodai megállapodás volt, mely megalapozta a két ország viszonyát. A szerződés második cikkében a következőt mondják ki: „A továbbiakban a két nemzetállam közötti határvonal az Etorofu és az Uruppu szigetek között helyezkedik el. Etorofu szigetének egésze Japánhoz fog tartozni, és a Kuril-szigetek, Uruppuval együtt orosz területeknek fognak minősülni.” Kunasiri, Sikotan és a Habomai-szigetek, melyek kivétel nélkül Etorofutól délre fekszenek, nem kerülnek egyértelműen említésre a megállapodásban, így abban az időben Japán részének tekintették, melynek semmi köze az említett konfliktushoz. A konferencián meghatározták azt is, hogy Szahalin/Karafuto továbbra is egységes lesz, és közösen birtokolt terület marad.Ito, Masami, "Russian-held isles: So near, so far", Japan Times, 18 January 2011, p. 3.
1875-ben a szentpétervári megállapodásban a két fél a következőben egyezett meg: Japán hivatalosan lemond Szahalin megszerzéséről, cserébe Oroszország átengedi a Kuril-szigetek egészét Japánnak.
Az 1904–1905 évi orosz–japán háború valóságos katonai katasztrófa volt Oroszország számára, olyannyira, hogy az ezt követő portsmouthi béketárgyaláson leszögezték, hogy a háború végén Szahalin déli része Japánhoz kerül.
Habár az az októberi forradalmat követően, az oroszországi polgárháború idején Japán megszállta Oroszország egyes távol-keleti részeit, később nem tudták ezen területeket megtartani, és az 1920-as évek közepére a japánok teljesen el is hagyták ezt a régiót.
Az 1939-es halhín-goli csatától, – mely véget vetett a szovjet–japán államhatár konfliktusoknak – egészen 1945. augusztus 8-áig – amikor is a Szovjetunió hadat üzent Japánnak (Mandzsúriai hadműveletek) – gyakorlatilag nem volt érdemleges ellenségeskedés a Szovjetunió és a Japán Birodalom között. A szovjet–japán megnemtámadási szerződést 1941. április 13-án írták alá Moszkvában, viszont ezt a Szovjetunió 1945-ben megszegte. 1945. augusztus 14-én Japán elfogadta a potsdami megállapodásban foglaltakat, ezzel elismerve feltétel nélküli kapitulálását. A szovjetek augusztus 18-án megkezdték a Kuril-szigetek megszállását, mellyel szeptember 3-ra végeztek is. A japán lakosokat 2 évvel később hazatelepítették.K. Takahara, Nemuro raid survivor longs for homeland. Japan Times, September 22, 2007. Accessed August 3, 2008
A modern konfliktus Második világháborús egyezmények A jelenlegi vita a második világháború és az azt követő béketárgyalások értelmezésekor alakult ki. Ide sorolható a jaltai konferencia, a potsdami nyilatkozat és a San Franciscó-i béke. A jaltai megállapodás, melyet az Egyesült Államok, Nagy Britannia és a Szovjetunió is aláírt, a következőt mondja ki:
A három szuperhatalom vezetői megállapodtak abban,hogy 2 vagy 3 hónappal azután,hogy Németország kapitulál, és a háború befejeződik Európában, a Szovjetunió belép a Japán elleni háborúba a Szövetségesek oldalán a következő feltételekkel: ... 2. Oroszország korábbi jogai, melyet Japán az 1904-es támadásával szegett meg, helyreállnak. ... Szahalin déli része és a környékbeli szigetek visszakerülnek a Szovjetunióhoz. 3. A Kuril-szigetek szovjet fennhatóság alá kerülnek.
Az Egyesült Államok és Japán azt állítja, hogy a jaltai megállapodásban foglaltak nem vonatkoznak az Északi Területekre, mivel azok nem tartoznak a Kuril-szigetekhez, való igaz, hogy hagyományosan az Egyesült Államokbeli geográfusok is többnyire ehhez a lánchoz sorolják a vitatott hovatartozású szigeteket. A Pacific Affairs című folyóirat egy 1998-as számában Bruce Elleman, Michael Nichols és Matthew Ouimet arról írnak, hogy az Egyesült Államok tulajdonképpen soha nem fogadta el a Kuril-szigetek egészének átruházását a Szovjetunióra, és Jalta után szimplán támogatta, hogy Moszkva és Tokió egy mindkét fél számára elfogadható megoldás megtalálásért tárgyaljanak, és természetesen az USA is támogatta volna a vita, hasonlóan békés lefolytatását a Kuril-szigetekkel kapcsolatban.Bruce A. Elleman, Michael R. Nichols and Matthew J. Ouimet, A Historical Reevaluation of America's Role in the Kuril Islands Dispute, Pacific Affairs, Vol. 71, No. 4 (Winter, 1998–1999), pp. 489–504 Hogy ezt bizonyítsák, a folyóirat ugyanezen száma (494. oldal) Harry S. Truman egy Sztálinhoz írt 1945. augusztus 27-i leveléből idéz: „Ön szemmel láthatóan félreértette az üzenetem [a Kuril-szigetekkel kapcsolatban] ... Nem a Szovjet Köztársaság valamely területéről beszéltem. A Kuril-szigetekről beszéltem, mely japán terület, és amely vitáit békés úton kell lefolytatni.” A Szovjetunió – és különösen Oroszország – visszautasította ezt az álláspontot.
A potsdami egyezmény a következőket állítja a japán területekkel kapcsolatban: „8. A kairói megállapodás feltételeit végre kell hajtani, és Japán szuverenitását Honsúra, Hokkaidóra, Kjúsúra és Sikokura, valamint néhány általunk meghatározott kisebb szigetre kell korlátozni.” Az Északi Területeket tartalmazó szigetek nem kerülnek említésre a listában, azonban az USA azt mondja, hogy az „általunk meghatározott kisebb szigetek” kifejezés egyértelműen ezen Északi Területekre utal.
Az 1943-as kairói megállapodás nem említi egyértelműen a Kuril-szigetek, viszont kimondja: „Japán el lesz zárva azon területektől, melyekre kapzsiság és erőszak nyomán tettek szert.”
Japán erre azt válaszolta, hogy a kairói és a potsdami megállapodás olyan szigetekről beszél, mely tulajdonképpen soha nem tartozott Oroszországhoz, és kizárólag 1855-től, a két ország diplomáciai kapcsolatának helyreállítása után kezdte el érdekelni a terület Oroszországot, így ezen szigeteket Japán nem „kapzsiság és erőszak nyomán” szerezte meg.
A jaltai konferencia
A jaltai konferencia Kuril-szigetekről szóló része. (Angol verzió)
A jaltai megállapodás egy különálló dokumentuma döntött a Távol-Kelet sorsáról. Franklin D. Roosevelt, amerikai elnök azt szerette volna,ha a Szovjetunió belép a csendes-óceáni háborúba a szövetségesek oldalán. Az egyik szovjet előfeltétel az volt, hogy Amerikának el kellett ismernie Mongólia függetlenségét Kínától (a Mongol Népköztársaság már az első és a második világháborúban is a Szovjetunió egyik bábállama volt), és a szovjet érdekeltséget a mandzsúriai vasúthálózat, és Port Arthur felé (anélkül, hogy Kínától engedélyt kértek volna), valamint hozzá kellett járulniuk, hogy Oroszország ismét ellenőrzése alá vonja Szahalint és a Kuril-szigeteket; ezek Kína beleegyezése nélkül is elfogadásra kerültek, hiszen az Egyesült Államok mihamarabb csökkenteni szerette volna veszteségeit, azzal, hogy véget vet a háborúnak. Sztálin beleegyezett, hogy Németország veresége után 3 hónappal belép a csendes-óceáni háborúba, mindemellett Sztálin biztosította Rooseveltet arról, hogy, ha a Szovjetunió részt vesz a Japán elleni harcban, a Koreai-félsziget érintetlen marad.
A San Franciscó-i békeszerződés Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti vita a Kuril-szigetek ügyében az 1951-es San Franciscó-i tárgyaláson kezdődött. Az esemény valójában egy hagyományos béketárgyalásnak indult Japán és a Szövetséges Erők között. Ekkorra már javában zajlott a hidegháború, és ennek következtében jelentősen megváltozott az USA viszonya a jaltai és a potsdami megállapodáshoz. Az Egyesült Államok álláspontja szerint a potsdami megállapodásban foglaltaknak elsőbbséget kellene élveznie, míg a jaltai egyezményhez nem szükséges szigorúan ragaszkodni.Text of Dulles Reply to the Soviet Charges Against Japanese Peace Treaty; THE PRESIDENT ARRIVING TO OPEN PEACE CONFERENCE, The New York Times, September 4, 1951; from page 3: „Charge: [...] Likewise, the Treaty States that southern Sakhalin and the Kurile Islands are to be detached from Japan but does not state, as previously promised by the United States, that these territories should be handed over to the Soviet Union. Reply: [...] As regards South Sakhalin and the Kurile Islands, the treaty carries out the provisions of the Potsdam surrender terms, the only agreement by which Japan and the Allied powers as a whole are bound. So long as other governments have rights under the Yalta Agreement which the Soviet Union has not fulfilled, there is at least question as to whether the Soviet Union can, „with clean hands”, demand the fulfillment of the parts of that agreement it likes”. A Szovjetunió vehemensen tiltakozott,Text of Gromyko's Statement on the Peace Treaty.The New York Times, September 9, 1951; From page 26: „The Soviet delegation has already drawn the attention of the conference to the inadmissibility of the situation under which the draft peace treaty with Japan fails to state that Japan should recognize the sovereignty of the Soviet Union over the southern part of Sakhalin and the Kurile Islands. The draft is in flagrant contradiction with the obligations assumed by the United States and Great Britain with regard to these territories under the Yalta Agreement.” és azt követelte, hogy az USA tartsa magát a Jaltán tett ígéretekhez, ha valóban szeretnék, hogy a szovjetek belépjenek a Japán elleni háborúba. A nézeteltérés egy különálló pontja az volt, hogy ugyan Japán lemondott Dél-Szahalin és a Kuril-szigetek ellenőrzési jogáról, azonban a szerződés nem mondja ki világosan, hogy Japán elismeri a Szovjetuniót ezen területek jogos tulajdonosának.Clark, Gregory, "Northern Territories dispute lives on self-righteous deadlock", Japan Times, 12 May 2009, p. 12.
A San Franciscó-i megállapodást 49 állam írta alá 1951. szeptember 8-án, ide tartozik többek Japán és az Egyesült Államok is. A 2c cikkely állítja: „Japán az 1905. szeptember 5-i portsmouthi béke következményeképpen lemond a Kuril-szigetekről, valamint Szahalin déli részéről.”
A State Department később világossá tette, hogy a Habomai-szigetek és Sikotan Hokkaidó részének tekinthetőek, így Japán jogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Nagy Britannia és az Egyesült Államok megegyezett abban, hogy azon nemzetek, melyek nem írták alá a San Franciscó-i szerződést, nem tartják jogosultnak a Szovjetuniót ezen területek birtoklására, ebből adódóan nem is ismerik el a Kuril-szigeteket, mint szovjet területet.