Gazsi Mariska (Nagyharsány, 1879. július 22. – Budapest, 1953. október 27.) színésznő.
Életútja Szülei Gazsi Sándor és Vajda Mária. A Bártfai–Solymossy–Fülöp-féle gyakorló színésziskolának volt a növendéke. Előbb vidéken játszott, majd a Népszínház énekesnaivája lett, ahol 1893. március 4-én lépett fel először a Délibábok című népszínműben, Erzsike szerepében. Nagy sikere volt a Két tacskó, a Piki gróf, Az ördög mátkája és A nagymama című darabokban. 1903-ban a Vígszínházhoz szerződött, ahol a társalgási szerepekben, majd a drámai szerepekben (a Takarodóban mint Klára) is nagy sikert aratott. 1921-ben a Renaissance Színháznál működött, innen azonban ugyanezen év június 7-én elment és újra visszaszerződött a Vígszínházhoz, amelynek 1931-ig volt tagja. Ezután 1936-ig csak szerepekre volt szerződése.
Magánélete Férje Porzsolt Kálmán író volt, akivel 1905. december 4-én kötött házasságot Budapesten.A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági akv. 495/1905. folyószáma alatt.
Fontosabb szerepei Boriska (Tóth Ede: A falu rossza) Blanche (Oscar Straus: Riquette) Márta (Csiky Gergely: A nagymama) Elza (Molnár Ferenc: Az ördög) Ági néni (Mikszáth Kálmán–Harsányi Zsolt: A Noszty fiú esete Tóth Marival) Sallicelné (Őnagysága őrangyala) Ramberg Hilda (Aranypatkó) Zsuzsika (Amit az erdő mesél) Szalánczy Izabella (Postás kisasszony) Olga (Alvó férj) Etel (Világbajnok)
Jegyzetek
Források
Magyar színművészeti lexikon
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek