Az 58. Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát (IMO 2017) Rio de Janeiróban, Brazíliában rendezték 2017. július 12-étől 23-áig. A verseny házigazdája az Instituto Nacional de Matemática Pura e Aplicada nevű brazil matematikai kutatóintézet volt. A magyar csapat két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett.

Résztvevők A versenyen 111 ország 615 versenyzője vett részt; közülük 62 volt lány.

A magyar csapat kiválasztása négy válogatóversenyen elért eredmény összesítése alapján történt. A válogatóversenyeken elért pontszámaik alapján a 2017-es nemzetközi matematikai diákolimpia (IMO) részvételi jogát Williams Kada, Baran Zsuzsanna, Gáspár Attila, Matolcsi Dávid, Kovács Benedek, Borbényi Márton szerezte meg. Williams és Baran harmadszor, Gáspár másodszor vehetett részt a versenyen. A magyar csapat vezetője Pelikán József, helyettes vezetője Dobos Sándor volt.

Verseny A verseny két fordulójára július 18-án, kedden és július 19-én, szerdán került sor. Mindkét versenynapon 3-3 feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek, amire mindkét napon négy és fél óra állt rendelkezésükre. A feladatokat a versenyzők anyanyelvükre fordítva kapták meg. Minden egyes feladat teljes és helyes megoldásáért 7 pont járt, így az elérhető legmagasabb pontszám 42 volt. Részmegoldásokért is lehetett pontokat kapni. A feladatok megoldásához hagyományosan nincs szükség a középiskolai matematikaanyagon túlmutató tárgyi tudásra, azonban nehézségükben messze túlmutatnak a matematika érettségi szintjén.

Eredmények Az egyes versenyzők az elért pontszámuk függvényében érmeket kaptak: aranyérmet az kapott, aki 25 vagy annál több pontot szerzett; a 19–24 pontot szerzett versenyzők ezüstérmet, a 16–18 pontot elért résztvevők pedig bronzérmet kaptak. (A ponthatárokat a dolgozatok kiértékelése után határozták meg úgy, hogy az arany-, ezüst- és bronzérmek aránya nagyjából 1:2:3 legyen, és hogy az összes versenyzőnek körülbelül a fele kapjon érmet.) A szervezők 48 arany-, 90 ezüst- és 153 bronzérmet osztottak ki. További 222 versenyző (azok, akik nem szereztek érmet, de teljes értékű megoldást adtak legalább egy feladatra) dicséretben részesült.

A legsikeresebb Dél-Korea csapata volt: mind a hat versenyző aranyérmet nyert, összpontszámuk 170 volt. A magyar csapat a 22. helyen végzett 115 ponttal, holtversenyben Románia és Lengyelország csapatával. Gáspár Attila és Borbényi Márton 25-25 ponttal aranyérmet szerzett, Williams Kada 22 ponttal ezüstérmet nyert, míg Baran Zsuzsanna 18 ponttal bronzérmes lett. Kovács Benedek, aki 13 pontot szerzett, dicséretet kapott.

A legnehezebbnek az első versenynap 3. feladata bizonyult. Erre a magyar versenyzők egyike sem kapott pontot, és a 615 versenyző közül csak ketten adtak rá teljes értékű megoldást.

Országok eredményei pont szerint Országonként elérhető maximális pontszám 252 pont volt. A 111 csapatból az első 25 helyezett eredményei: OrszágPont16px|Arany16px|Ezüst16px|BronzD 1. 170 6 0 0 0 2. 159 5 1 0 0 3. 155 4 1 1 0 4. 148 3 3 0 0 5. 142 2 3 1 0 6. 134 2 2 2 0 7. 131 2 1 2 1 7. 131 3 0 2 1 9. 130 1 4 1 0 9. 130 3 0 2 1 11. 128 1 3 2 0 12. 127 1 2 3 0 12. 127 1 4 1 0 14. 122 1 1 4 0 14. 122 1 2 2 1 14. 122 1 2 2 1 17. 120 0 3 3 0 18. 116 0 4 2 0 18. 116 2 1 1 2 18. 116 1 2 1 1 18. 116 0 4 2 0 22. 115 2 1 1 1 22. 115 1 0 5 0 22. 115 0 3 2 1 25. 113 1 2 1 1

A magyar csapat Az egyénileg elérhető maximális pontszám 42 volt. A magyar csapat tagjai:

NévÉvfolyamIskolaVárosPontszámDíjGáspár Attila 11. Földes Ferenc Gimnázium Miskolc 25 16px|AranyBorbényi Márton 12. Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár 25 16px|AranyWilliams Kada 12. Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Szeged 22 16px|Ezüst Baran Zsuzsanna 12. Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen 18 16px|Bronz Kovács Benedek 12. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Budapest 13 DicséretMatolcsi Dávid 10. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Budapest 12

Baran Zsuzsanna és Williams Kada harmadszor, Gáspár Attila másodszor vett részt a diákolimpián.

A csapat vezetője Pelikán József, helyettes vezetője Dobos Sándor volt.

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Nemzetközi Matematikai Diákolimpia Nemzetközi Matematikai Diákolimpiák listája A Nemzetközi Matematikai Diákolimpiák magyar versenyzői

További információk A verseny hivatalos honlapja A Nemzetközi Matematikai Diákolimpia hivatalos honlapja

Nemzetkozi Matematikai Diakolimpia Kategória:Nemzetközi Matematikai Diákolimpiák