A latinos című Egyetemes magyar encyclopaedia (ejtsd: enciklopédia) a 19. század második felében megjelent, 13 kötetes magyar nyelvű enciklopédia.

Története A 13, nagy alakú (20x27 cm) kötetben elkészült lexikon 1859 és 1876 között, a Szent István Társulat gondozásában Pesten (majd az egyesítés után Budapesten) jelent meg. A mű szerkesztői Török János (1807–1874), Pollák János (1824–1884), Laubhaimer Ferenc (1833–1888) voltak. A sorozat érdekessége, hogy nem oldal, hanem hasábszámozással jelent meg (1 oldalon 2 hasábos a szövegtükör), tehát az oldalszám a hasábszámok felével egyenlő. Terjedelme közel 9300 hasáb, azaz mintegy 4600–4700 oldal.

A Pallas nagy lexikona így számolt be róla: „a Szent István Társulat is bocsátott ki egy katolikus szellemű Egyetemes Magyar Encyclopaediát Török János akad. tag. később Pollák J[ános]. szerkesztésében, de más vallású íróknak is közreműködésével. Kezdetben nagyon kiterjeszkedett, p[éldául]. az 1858-ban megjelent első kötet 1060 hasábon csak az Ajuga szóig haladt, s teljesség tekintetében igen jónak ígérkezett, de később vontatva jelent meg és nagyon összeszorult, s utolsó XIII. kötete, csak 1876-ban zárta be a sort, magába foglalva a Só–Zwingli közé eső egész anyagot.”

A lexikon nem rendelkezik reprint kiadással, elektronikusan pedig regisztrálva, előfizetéssel tekinthető meg az Arcanum honlapján; illetve regisztráció nélkül a – XIII. kötet kivételével – a Münchener Digitalisierungs Zentrum Digitale Bibliothek honlapján (ld. alább a listában az egyes köteteket).

Kötetbeosztás Az első kötetnek létezett 2. kiadása is.https://axioart.com/tetel/egyetemes-magyar-encyclopaedia-szerk-torok-janos-1-13-ko

+KötetszámKötetcímKiadási évHasábszámElektronikus elérés I. kötet A–Ajuga 1859 1059 hasáb II. kötet Aka–Amerika 1860 1130 hasáb III. kötet Amerikai alkotmányok–Asa 1861 1103 hasáb IV. kötet Asaba–Azzolino, Á–Ázsiai társaságok 1862 1086 hasáb V. kötet B–Bekker 1866 528 hasáb V./a és V./b VI. kötet Bél–Cockerill 1868 800 hasáb VII. kötet Codrington–Ercylla y Zuniga 1869 799 hasáb VIII. kötet Érczhegység–Görög nyelv 1870 798 hasáb IX. kötet Görögország története–Joachim 1871 456 hasáb X. kötet Joakáz–Lysias 1872 358 hasáb XI. kötet Maár–Ozon 1873 414 hasáb XII. kötet Pachydermák–Smyrna 1874 334 hasáb XIII. kötet Só–Zwingli 1876 430 hasáb –

Jegyzetek

Források https://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/Lexikon_EgyetemesMagyarEnciklopedia/ https://opac.pim.hu/record/-/record/PIM1025234 http://lexikon.katolikus.hu/E/Egyetemes%20Magyar%20Encyklopaedia.html http://www.nevpont.hu/view/11184 https://axioart.com/tetel/egyetemes-magyar-encyclopaedia-szerk-torok-janos-1-13-ko https://antikva.hu/lexikon/egyetemes-magyar-encyclopaedia-i-v-kotet/torok-janos

Kapcsolódó szócikkek Enciklopédia Internetes enciklopédia Magyar lexikonok listája Magyar enciklopédiák és kézikönyvek listája

Kategória:Magyar lexikonok