Miklósy Judit (Budapest, 1950. szeptember 15. –) magyar színésznő.
Életpálya Híres színészdinasztia leszármazottja. Dédapja Miklósy Gyula, még vándorszínész volt, akinek mindhárom fia: Imre, Gábor és Aladár is színházi ember lett. Közülük Miklósy Aladár (Judit nagyapja) az óbudai Kisfaludy Színház igazgatója volt, és a színész gyerekek internátusának egyik létrehozója . Nagyanyja is színésznő: - Molnár Aranka népszerű szubrett volt. Édesapja Miklósy György, gyerekszínészként, kis frakkban lépett először színpadra, az óbudai színházban. Judit, színész gyerekekkel járt együtt óvodába is a Bimbó útra, köztük volt például: Egri Márta, Mányai Zsuzsa és Verebes István is. Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol osztályvezető tanára: Vámos László volt. Édesapja segítette a felkészülésben: az Antigonéból Iphigéniát, Molière: Kényeskedőkjéből egy részletet, és az Ahogy tetszik, Rosalinda monológját mondta el. Gyakorlaton a József Attila Színházban volt. Végzős színészként Pécsre szerződött. 1978-tól a Budapesti Gyermekszínház tagja volt. 1982-től a Nemzeti Színházban és kamaraszínházában a Várszínházban játszott. 1985 nyarán szerepelt a Szentendrei Teátrum Tisztújítás című előadásában is. 1989-től az Arany János Színház, 1997-től a Soproni Petőfi Színházban játszott. 2000-2003 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. Szabadfoglalkozású színművésznő. A Gór Nagy Mária Színitanoda tanára.
Fontosabb színházi szerepei Katona József: Bánk bán...Melinda Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok...Monika Stettler ápolónő William Shakespeare: Rómeó és Júlia...dajka Neil Simon: Ígéretek, ígéretek..Sylvia Friedrich Schiller: Stuart Mária...Stuart Mária Sárospataky István: Táncpestis...Vive Tennessee Williams: A vágy villamosa...Stella Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn...Mae Makszim Gorkij: Kispolgárok...Polja Federico García Lorca: Bernarda Alba háza...Martirió Heltai Jenő: Szépek szépe...Hamupipőke; Panci Illyés Gyula: Testvérek...Julinka Tamási Áron: Énekes madár...Kömény Ignácné Tudor Mușatescu: Titanic-keringő...Gena Carlo Goldoni: Két úr szolgája...Smeraldina Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója...Chloe Németh László: Galilei...Giuliette Nagy Ignác: Tisztújítás...Kinga Örkény István: Kulcskeresők...Erika Arthur Miller: A salemi boszorkányok...Mrs. Ann Putnam Aldo Nicolaj: Hamlet pikáns szószban...Cathy Pozsgai Zsolt: Égi szerelem... Klotild grófnő, Zoltán anyja Robert Bloch: Pszicho...Anya Hans Gmur: Tigris Lili...Evelyne Specht
Filmek, tv Trójai nők (1973) Don Juan és a kővendég (1978) A zebegényiek (1978) II. József császár (1982) Némafilm (1982) Róza néni elintézi (1982) Bevégezetlen ragozás Szédülés c . rész (1985) S.O.S. Szobafogság! (1987) Illatszertár (1987) Miniszter (1988) A kis cukrászda (1989) Zsarumeló (sorozat) A kínai páros c. rész (1990) Angyalbőrben (sorozat) Álca nélkül c. rész(1990) Az öt zsaru (sorozat) Gyerekcsínyek c. rész (1999)
Jegyzetek
Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. Magyar színházművészeti lexikon
További információk
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek