Lászlófy Pál István (Alsórákos, 1939. december 6.) erdélyi magyar matematika-fizika szakos tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja és első elnöke, közéleti személyiség.
Életpályája Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen kezdte, és az egyesített Babeș–Bolyai Tudományegyetemen fejezte be 1960-ban matematika-fizika szakon. 1960 és 1975 között a szentkeresztbányai szaklíceum fizikatanára, de tanított matematikát is. 1975 és 1984 között tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő volt Csíkszeredában. 1984-től nyugdíjazásáig a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium tanára, 1994 és 2000 között igazgatója volt. Az 1991-ben alakult Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapító tagja, első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja.
Közoktatással kapcsolatos írásai a helyi és az országos lapokban jelentek meg.
Kitüntetései Érdemes tanár (1978, 1993) Kós Károly-díj, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, 2017Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke kapta az EMNT Kós Károly Díját Pro Cultura Hungarica díj, 1996 Magyar Köztársaság Kisebbségekért díja, 2001 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 2010 A Magyar Köztársaság Elnökének érdemérme, 2011 Ezüstgyopár életműdíj, 2011 Nyugat-magyarországi Egyetem díszpolgára, 2011 Eszterházy Károly Főiskola díszpolgára, 2011 Szent István Egyetem címzetes docense, 2011 Bocskai István-díj,A Sapientia EMTE díjai Sapientia EMTE, 2018Az egyetem napja, 2018
Potápi Árpád János-díj, 2025Sapientia EMTE
Jegyzetek
Források
További információk Arcvonások – Lászlófy Pál István nyugalmazott csíkszeredai tanár – AUDIÓ Kuszálik Péter: Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017: Lászlófy Pál
Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:1939-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyar fizikatanárok Kategória:Magyar matematikatanárok