A Hanyatt-homlokNemzetközi, angol nyelvű címe: Helter-Skelter Révész György 1984-ben bemutatott magyar játékfilmje. Forgatókönyvét azonos című regényéből Vámos Miklós írta.
Szereplők
Deák Ferenc – Kern András Deákné, Nóri – Tarján Györgyi Deák anyja – Bánki Zsuzsa Deák apja – Mensáros László Deák nagyapja – Major Tamás Professzor – Őze Lajos Deák ügyvéd barátai: Nay – Helyey László és Bucsay – Vajda László Az irattáros „írónő” – Hernádi Judit Főszerkesztő – Horváth Gyula A kihallgatás vezetője – Harkányi Endre Tanár úr – Haumann Péter Benczus úr – Koncz Gábor Főspedes – Bencze Ferenc Államvédelmisek – Csurka László és Kránitz Lajos Jegyellenőr – Reviczky Gábor Tolsztoj – Horváth Sándor Taxis – Kovács Titusz
További szereplők: Bakó Márta, Hunyadkürti István, Kádár Flóra, Mányai Zsuzsa, Pásztor Erzsi, Ronyecz Mária, Vándor József, Verebély Iván
A történet
Deák Ferenc, a fiatal író életében nagy esemény, hogy megkapta a nemzetközi Ovidon-díjat. Ennek örömére kisebb összejövetelt rendez feleségével lakásukon, ám a parti közepén rendőrök állítanak be akik le is tartóztatják. Azzal vádolják, hogy átment a piroson. És azzal is gyanúsítják, hogy 1949-ben valakit megölt Sikondán.
Az író hiába védekezik azzal, hogy 1949-ben ő még meg sem született, a bűnért valakinek bűnhődnie kell. Lehet, hogy az apja volt. De kap pár órát, hogy szabadlábon megpróbálja tisztázni magát.
Deák először ügyvéd barátaival beszél, majd más segítséget is igénybe venne, de mindenki csak azon csodálkozik, hogy keveredhetett ilyen ügybe. Végül felesége tanácsára eltűnnek a lakásból. Csak a kocsijukat hagyják hátra megtévesztésül.
Az új lakásban meglepetésére régi, gyerekkori társbérlőjük, Benczus úr az albérlő.
Ezt követően Deák végképp szürreális, álomszerű kalandokba keveredik, míg végül verítékben fürödve ébred saját lakásában.
Megkönnyebbülten kel fel, ám lakása ajtaját kinyitva végtelen tenger tárul elé.
Források
Filmévkönyv 1983, a magyar film egy éve, Magyar Filmintézet, Budapest, 1984, ISSN 0230-2047 (Benne ismertetés és fotók a filmből) Lukácsy Sándor: Hanyatt-homlok – Történelmi handabanda , Filmvilág, 1984/01 06-07. oldal, online
Megjegyzések
Kategória:1984 filmjei Kategória:Magyar írók művei alapján készült filmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Révész György-filmek