A Copa del Rey 2016–17-es idénye volt a spanyol labdarúgókupa 115. kiírása. A kupadöntőjét 2017. május 27-én rendezték a Vicente Calderón Stadionban. A mérkőzés győztese jogot szerez a 2017–2018-as Európa-liga sorozatban való indulásra, illetve megmérkőzik a Real Madriddal a 2017-es spanyol szuperkupáért.

Háttér Az FC Barcelona korábban már 39 kupadöntőben játszott, és rekordot jelentő 28 alkalommal hódította el a Spanyol Királykupát, megelőzve ezzel győzelmek számában a nagy rivális Real Madridot. A katalán csapat egyben a kupa címvédőjeként lépett pályára a mérkőzésen, miután az előző évi döntőben 2-0 arányban legyőzte a Sevilla FC csapatát hosszabbítás után, szintén a Vicente Calderón Stadionban. Ez a Barcelona egymást követő negyedik kupadöntője, és egymást követő harmadik győzelmükért mérkőznek meg a Deportivo Alavésszel. Korábban történetük során már képesek voltak a triplázásra, csakúgy mint az Athletic Club. A rekordot ebben a tekintetben a Bilbao és a Real Madrid tartja négy egymást követő kupasikerrel.

A Deportivo Alavés első nagy kupadöntőjét vívja a 2001-es UEFA-kupa-döntő óta, ahol 5-4-es vereséget szenvedtek a Liverpooltól.

Sergi Roberto és Luis Suárez eltiltása miatt nem léphet pályára a döntőben, miután mindkettőjüket kiállították az Atlético Madrid elleni elődöntő második mérkőzésén.

Út a döntőig BarcelonaFordulóAlavésEllenfélÖsszesített eredményMérkőzésekEllenfélÖsszesített eredményMérkőzésekHércules8–11–1 idegenben; 7–0 otthonA legjobb 16 közé jutásértGimnàstic6–03–0 idegenben; 3–0 otthonAthletic Bilbao4–31–2 idegenben; 3–1 otthonNyolcaddöntőDeportivo La Coruña3–3 (idegenben lőtt több góllal)2–2 idegenben; 1–1 otthonReal Sociedad6–21–0 idegenben; 5–2 otthonNegyeddöntőAlcorcón2–02–0 idegenben; 0–0 otthonAtlético de Madrid3–22–1 idegenben; 1–1 otthonElődöntőCelta Vigo1–00–0 idegenben; 1–0 otthon

A mérkőzés Az esélyesebb katalán csapat a mérkőzés elejétől támadólag lépett fel, és Messi góljával megszerezte a vezetést az első fél óra elteltével. Nem sokkal később egyenlített az Alavés, Theo Hernández szabadrúgásból volt eredményes. A félidő vége előtt két gólt is szerzett a Barcelona, előbb Neymar, majd Paco Alcácer talált be, így kétgólos előnnyel mehetett az öltözőbe a címvédő. A második játékrész eseménytelenül telt, az eredmény már nem változott, a Barcelona sorozatban harmadszor nyerte meg a Spanyol Kupát. Összefoglaló

GK 13 Jasper CillessenRB 14 Javier Mascherano CB 3 Gerard PiquéCB 23 Samuel Umtiti LB 18 Jordi AlbaCM 4 Ivan Rakitić CM 5 Sergio BusquetsCM 8 Andrés Iniesta (c) RF 10 Lionel Messi CF 17 Paco AlcácerLF 11 NeymarCserék:GK 1 Marc-André ter StegenDF 19 Lucas DigneDF 22 Aleix Vidal DF 33 Marlon SantosMF 6 Denis SuárezMF 7 Arda TuranMF 21 André Gomes Vezetőedző: Luis Enrique GK 1 Fernando PachecoRWB 21 Kiko FemeníaCB 22 Carlos VigarayCB 2 Rodrigo Ely CB 24 Zouhair FeddalLWB 15 Theo Hernández RM 17 Édgar Méndez CM 6 Marcos LlorenteCM 19 Manu García LM 11 Ibai Gómez CF 20 Deyverson Cserék:GK 13 Adrián OrtoláDF 4 AlexisMF 8 Víctor Camarasa MF 10 Óscar Romero MF 16 Daniel TorresMF 18 Gaizka ToqueroFW 7 Rubén Sobrino Vezetőedző: Mauricio Pellegrino

Szabályok 90 perc a játékidő. 30 perces hosszabbítás következik, amennyiben döntetlen az állás. Tizenegyesek következnek, ha ekkor sincs döntés. Hét csere nevezhető, ebből három cserélhető be.

Jegyzetek

spanyol kupa döntő Kategória:Copa del Rey szezonok Kategória:Az FC Barcelona mérkőzései