Nagy István, Nagy Pista (Nagykároly, 1847. február 19. – Pécs, 1929. október 14.) színész, operaénekes (tenor).

Életútja

Apja polgári sorban élő csizmadiamester volt Nagykárolyban. Miután fia elvégezte a négy osztályt a piaristák gimnáziumában, apja magához vette és a maga mesterségére fogta. Felszabadulását követően bejárta az egész országot. Beállt honvédnek és vállalta, hogy egyhuzamban leszolgál tizenhat hónapot, ezzel megszabadult a gyakorlatok alól. Egészen a szakaszvezetőségig vitte. A katonaságnál jókedvvel dalolt mint a mezei madár. Őrnagya egyszer meghallotta Nagy Pista szakaszvezető úr nótáját, s arra biztatta, hogy tanuljon énekelni. Nagy Pista így leszerelése után 1870-ben beiratkozott az Országos Énekiskolába és 1872-ig maradt az intézmény növendéke, amikor is többek biztatására Miklósy Gyula színigazgató társulatánál színpadra lépett Debrecenben. Ezt megelőzően már a debreceni kántusnak is énekese volt.

1875-ben mint segédénekest szerződtette a Népszínház havi 75 forintra, részt vett a megnyitó előadáson. Alig négy esztendő múlva, 1879-ben már első tenoristája volt a Népszínháznak. A négy pályázó közül őrá esett a választás. Ekkor játszotta egyik legkedvesebb szerepét, Planquette Cornevillei harangokjában Grenicheux-t. Partnere Blaha Lujza volt, a zenekart maga a szerző vezényelte. Óriási sikert aratott. A sikerbe beleszólt magánélete keserűsége. Ez időben fiatal házas volt, felesége nem bírta a pesti levegőt. Az orvosok levegőváltozást ajánlanak felesége szembajára. Egy év után búcsút intett Pestnek és az ország első színpadának, valamint országos sikereinek és a felesége kedvéért vidékre szerződött. Miskolcra ment, Krecsányi Ignáchoz, első tenoristának, havi 50 forintra.

1880-ban került először Pécsre. Húsvét vasárnapján mutatkozott be a pécsi közönségnek a Sárga csikóban, hatalmas tetszést aratva. 1884. január 6-án Kolozsvárt is fellépett a Cornevillei harangok Grenicheux-szerepében. 1907-ben újfent Pécsre ment, majd itt 1909. szeptember 1-jén nyugalomba vonult. Pécsett tartotta meg ötvenéves jubileumát.

Nem csupán elsőrangú színészként tartották számon, emellett foglalkozott irodalommal is, verseket és prózát írt. Munkái a vidéki lapokban jelentek meg. Zeneszerzőként is működött, egy operája és számos dala tanúskodik erről, utóbbiak közül több meg is jelent a Bárd-cég kiadásában, néhány pedig Pécsett.

Felesége Urbanits Antónia, egy makói orvos leánya volt, akivel 1882. szeptember 27-én lépett frigyre Makón.Makó-belvárosi református egyházközség házassági anyakönyve, 117/1882. folyószám. (A vőlegény tanúja Jakab Lajos színigazgató volt.) Házasságukból tíz gyermek született, akik közül 1929-re már csak ketten éltek.

Temetésén Jónás Bandi pécsi cigányprímás búcsúztatta.

Könyve

A régi Pécs társadalmi és kultúrélete. Pécs, 1927

Jegyzetek

Források

Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, .

Péter József: Nagy Pista a Népszínház volt hőstenorja 82 éves korában örökre elszerződött Szinészek Lapja, 1929. november 1. / 48. évfolyam, 11. szám, 6-7. old.

További információk Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Bp., Teleki László Alapítvány, 1999

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Nagykárolyiak Kategória:1847-ben született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek