A Zidane: A 21st Century Portrait a Mogwai első filmzenei albuma, amelyet 2006. október 30-án adott ki a Wall of Sound az Egyesült Királyságban és a Play It Again Sam a világ többi részén.

A lemez az azonos című filmhez készült.

Történet 2005 végén a film rendezője, Douglas Gordon felkérte az együttest a filmzene elkészítésére. Miután láttak egy részt, amelyben a Mogwai Fear Satan daluk szólt a háttérben, beleegyeztek. Semmi iránymutatást nem kaptak, és idejük sem volt a dalok szerkezetének kialakítására, ezért több számon is érződik, hogy a zenekar improvizált. Az album a Mr Beast rockosabb elemeiből kezd el építkezni, majd a lemez végére a Come On Die Young lassú, experimentális stílusáig jut. Lassú, komor számok jellemzik, melyeket zongora, megfontolt gitárszóló és különféle háttérhangok kísérnek. A rejtett sáv dalának nincs címe. A Black Spider Big E néven a Rock Action, a 7:25 pedig a Come On Die Young albumon szerepelt először.

Számlista

Közreműködők Mogwai Stuart Braithwaite, John Cummings – gitár Dominic Aitchison – basszusgitár Martin Bulloch – dob Barry Burns – gitár, zongora, orgona

Gyártás Tony Doogan – producer

Fordítás

További információk

Az album a MusicBrainzen Az album a Discogson

Kategória:Mogwai-albumok Kategória:Filmzenei albumok