Bryan Cristante (San Vito al Tagliamento, 1995. március 3. –) olasz válogatott labdarúgó, az AS Roma középpályása.
Pályafutása A kezdetek Bryan Cristante San Vito al Tagliamentóban született, majd Casarsában nőtt fel és gyerekként itt is kezdett el futballozni. Pályafutását az amatőr Liventina Gorghense csapatában kezdte, mielőtt 2009-ben csatlakozott volna az AC Milan akadémiájához. AC Milan Négy évet töltött a piros-feketék korosztályos csapatainál, 2010-ben megnyerte a Campionato Giovanissimi Nazionali elnevezésű korosztályos tornát, az U17-es csapattal pedig egy évvel később a Campionato Allievi Nazionalit.
2011. december 6-án, 16 évesen és 278 naposan mutatkozott be a milánóiak felnőtt csapatában, mikor a Bajnokok Ligája csoportkörében Robinho cseréjeként állt be a cseh Viktoria Plzeň ellen 2-2-re végződő mérkőzésen. Ő lett az olasz csapat legfiatalabb játékosa, aki lehetőséget kapott a legrangosabb klubtornán, a Bajnokok Ligája történetében is a harmadik a vonatkozó rangsorban. 2013. március 4-én aláírta első, 2018 nyaráig szóló profi szerződését, a 2013-14-es idény előtt pedig csatlakozott a csapat felnőtt keretéhez. 2013. november 10-én debütált az olasz élvonalban Kaká cseréjeként a Chievo elleni 0-0-s bajnokin. Első gólját 2014. január 6-án lőtte az Atalantának. Benfica 2014. szeptember 1-jén ötéves szerződést írt alá a portugál Benficával, akik 4,84 millió eurót fizettek érte. December 12-én debütált új csapatában a Vitória FC ellen, majd 2015. január 14-én első gólját is megszerezte a ligakupa harmadik körében, amikor is az Aroucának talált be. Atalanta Cristante 2017 januárjában csatlakozott az Atalantához, amely először kölcsönbe, majd 2018 nyarán négymillió euróért végleg megszerezte a portugál klubtól. A 2017-2018-as szezonban 47 tétmérkőzésen tizenkét gólt szerzett és adott négy gólpasszt. AS Roma 2018. június 8-án kölcsönadták az AS Roma csapatának. Cristante öt évre szóló szerződést írt alá a Romához, amely egy évre vette kölcsön, majd a szerződésben foglaltak szerint különböző bónuszokkal együtt 2019 nyarán végleg megvásárolja. 2019. február 2-án véglegesítették a vásárlási opciót.
A válogatottban Cristante végig járta az olasz korosztályos válogatottakat. Apja révén kanadai útlevéllel is rendelkezik. Statisztika
Klub 2018. április 29-én frissítve
KlubSzezonBajnokságKupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépés GólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokMilan2011–1200001000102012–13000000—002013–14311000—41Összesen3110100051Benfica2014–15503030411512015–162000201050Összesen70305051201Palermo (kölcsön)2015–16 4000——40Pescara (kölcsön)2016–1716020——180Atalanta (kölcsön)2016–17123———1232017–183393083—4412 Karrier összesen7513901435110317
Sikerei, díjai
Klub Benfica Portugál bajnok: 2014–15, 2015–16 Portugál ligakupa-győztes: 2014–15, 2015–16
AS Roma UEFA Konferencia Liga: 2021–22
Válogatott Olaszország Európa-bajnokság: 2020
Egyéni Torneo di Viareggio – A torna játékosa: 2013
Jegyzetek
Források Soccerway ForaDeJogo Il Giorno
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Benfica labdarúgói Kategória:A Palermo labdarúgói Kategória:A Pescara labdarúgói Kategória:Az Atalanta BC labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Európa Konferencia Liga-győztes labdarúgók Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói