Sárosy Andor, névváltozat: Sárossy, Sárosi, született: Staufer András Ágoston operaénekes (bariton), színész.
Életútja Rákosi Szidi színiiskolájának növendéke volt. 1905-ben lett színész Pozsonyban, Andorffy Péternél. Sokáig volt a Király Színház tagja, ahol szép hangjával és férfias alakjával tűnt ki. Részt vett az első világháborúban, hosszú ideig volt orosz hadifogságban, ahol a hadifogolyszínházak erőssége volt. Hazatérése után sűrűn szerepelt a főváros operaelőadásaiban, nagy sikere volt a Városi Színházban és 1923–24-ben a Magyar Királyi Operában.
Jeles alakítóképességével a kabarészínpadoknak is erőssége tudott lenni és az 1920-as években koncertfellépésein kívül állandóan szerepelt a Terézkörúti Színpad előadásaiban, ahol sok jóízű humoros szereppel is kedvence lett a közönségnek. A második világháború után az 1950-es évek végéig kabaré- és operettszínészként játszott a Fővárosi Víg Színházban, a Vidám Színpadon és a Fővárosi Operettszínházban. Utolsó éveiben szegénységben és mellőzöttségben élt. Népszerű burleszk-figurája volt a magyar filmeknek.
Ismert szerepei
Georges Bizet: Carmen – Escamillo Erkel Ferenc: Bánk bán – Petur bán Fejér István: Egy marék boldogság – Decassini Fényes Szabolcs: Szombat délután – Házfelügyelő Charles Gounod: Faust – Valentin Ruggero Leoncavallo: Bajazzók – Tonio; Silvio Ruggero Leoncavallo: Zazà – Cascart Albert Lortzing: Cár és ács – I. Péter Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Alfio Jules Massenet: Manon – Lescaut Jurij Szergejevics Miljutyin: Szibériai rapszódia – Öreg paraszt Nádasi László: Peleskei nótárius – Policájfőnök Jacques Offenbach: Szép Heléna – Homérosz Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban – Pluto Giacomo Puccini: Tosca – Scarpia báró Bedřich Smetana: Az eladott menyasszony – A cirkuszigazgató Carl Maria von Weber: A bűvös vadász – Ottokar
Filmjei
Csak nővel ne! (1924) A cigány (1925) – Gyuri A szép Pongráczné krinolinja (1930) A kék bálvány (1931) – Big Tom Hyppolit, a lakáj (1931, magyar–német) – Bruchmeister Csókolj meg, édes! – A regiment szégyene (1932) – baka Mindent a nőért! (1933–34) Ida regénye (1934) – Bónyi, hentes Elnökkisasszony (1935) – Gonda Károly igazgató Café Moszkva (1935) – rab Nászút féláron (1936) – utas a vonaton A 111-es (1937) – hipnotizált vendég az Éden mulatóban Úrilány szobát keres (1937) – írnok Maga lesz a férjem (1937) – főápoló az elmeorvosi rendelőben Te csak pipálj, Ladányi! (1938) – nászutas férj Semmelweis (1939) – vendég a kocsmában Dankó Pista (1940) – mulató úr a Hungáriában Sok hűhó Emmiért (1940) – vidéki hentes Egy csók és más semmi (1940) – Vrabec, festő és mázoló Vissza az úton (1940) – verekedő férfi a kocsmában Cserebere (1940) – Vas úr, kefekötő gyári igazgató Hétszilvafa (1940) – Varga, vendéglős Gyurkovics fiúk (1940–41) – részeg vendég Balkezes angyal (1940–41) – "peches" úr Leányvásár (1941) – "panamagyanús" úr Ne kérdezd, ki voltam (1941) – Bagyula János, szakács A beszélő köntös (1941) a kópián nem látszik A cigány (1941) – Sándor sógor Lelki klinika (1941) – kocsmáros Életre ítéltek! (1941) – Szép Karcsi, rab Miért? (1941) – szakállas úr Behajtani tilos! (1941–42) – kocsimosó Éjfélre kiderül (1942) – verekedő férj Heten, mint a gonoszok (1942) – tüsszentő férfi a vidámparkban Estélyi ruha kötelező (1942) – Jean, rab A 28-as (1943) – egy úr a színházban Kerek Ferkó (1943) – vendég a kocsmában Muki (1943) Futótűz (1943) – füttyművész Zenélő malom (1943) – vasutas Viharbrigád (1943) – Hosszú András, katona Egy gép nem tért vissza (1943–44) – szakács Éjféli keringő (1944) – Pali bácsi, vendéglős Vihar után (1944) – hordár Szerelemcsütörtök (1959)
Jegyzetek
Források Hangosfilm Sárossy Andor a Magyar Állami Operaház adatbázisában Magyar színművészeti lexikon Magyar színházművészeti lexikon
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Magyar színészek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Baritonok Kategória:Magyar némafilmszínészek Kategória:Hadifoglyok