Vándory Gusztáv (Budapest, 1882. december 6. – Budapest, 1964. november 16.) színész.
Életútja 1904 virágvasárnapján fejezte be az Országos Színművészeti Akadémiát, ahol tanárai voltak: Újházi Ede, Gál Gyula, Csillag Teréz és Császár Imre. 1904 húsvétján Nagybecskereken lépett fel először, Ocskay Sándor szerepében. Igazgatói voltak: Balla Kálmán, dr. Farkas Ferenc, Feld Zsigmond, Beöthy László, Vajda László, dr. Faludi Jenő és Neumann Dezső. 1905. január 15-én vendégszerepelt a Nemzeti Színházban, a Dolovai nábob leánya Bilitzky szerepében és az Egyenlőségben mint Ernent. 1904-06-ban Miskolcon, 1906–07-ben Szabadkán lépett színpadra. 1907-től a Magyar Színháznál szerepelt 1940-ig. 1943 és 1957 között a Fővárosi Operettszínház, 1955-57-ben a Blaha Lujza Színház művésze volt. 1922 és 1925 között a Belvárosi Színházban, 1932-ben a Vígszínházban és a Király Színházban, 1942-ben és 1948-ban a Madách Színházban, 1948-ban pedig a Művész Színházban szerepelt. Tanított az Országos Színészegyesület filmiskolájában is.
Családja Szülei Vándory Gusztáv parlamenti gyorsíró revizor és Sindolni Hermina. Öccse Vándory Béla Géza színész. Felesége Tubay Margit színésznő, aki 1886-ban született Dunaharasztin. 1905. augusztus 8-án Budapesten, a Ferencvárosban kötöttek házasságot.A házasságkötés bejegyezve a Bp. IX. ker. állami házassági akv. 732/1905. folyószáma alatt. Leányuk Vándory Margit színésznő.
Fontosabb színházi szerepei Szatyin (Gorkij: Éjjeli menedékhely) Charley (Thomas: Charley nénje) Numphidius Sabinus (Felkai Ferenc: Néró) Bertrand (Szépség) Miklics János (Quartett) Dávid Viktor (Mihályiné két lánya) Ularszky (Hotel Imperial) Baradlay Ödön (A kőszívű ember fiai) De Siriex (Fedora) Harry Douglas (Az élet királya)
Filmszerepei
Sárga liliom (1914) - a főhadnagy Őrház a Kárpátokban (1914) - orosz tiszt Katonabecsület (1915) Tutyu és Totyó (1915) - Konrád főhadnagy Elnémult harangok (1916) - Simándy A doktor úr (1916) - Bertalan ügyvédbojtár Az újszülött apa (1916) A világ csak hangulat (1916) - Rolf barátja A magyar föld ereje (1916) A fekete szivárvány (1916) - a festő Az obsitos (1917) - Józsi Vengerkák (1917) - Kemenes Vámpírhalál (1917) Lili (1917) A toprini nász (1917) Tűzpróba (1917) - Martóthy huszárhadnagy Jobbra én, balra te (1917) Szépségverseny Siófokon (1917, rövid) Érdekházasság (1918) Luxemburg grófja (1918) Leányvásár (1918) - id. Rottenberg Jehova (1918) - a léha színész Az aranyember I.-II. (1918) - Kadisa A szerető (1918) A sors ökle (1918) - detektívfőnök A Nap lovagja (1918) - Zsigmond gróf A cigányleány (1918) - Gróf Mervill A bosszú (1918) - Henrik gróf Az iglói diákok (1918) - Petki Pál A Szeszély (1918) - Lord Gaston Az összeesküvők (1918) - Paul Frankenberg Yamata (1919) - Chevillon báró Marion Delorme (1919) A mostoha (1919) Se ki, se be (1919) - Brown A szív tévedései (1919) - Holwarth A becstelen (1919) A könnyek asszonya (1919) - Bonyhády Vörösbegy (1921) Nick Winter négy új kalandja (1920) - Artin Lengyelvér I.-II. (1920) - Fladern főhadnagy Gyermekszív (1920) - Duncombe képviselő A szürkeruhás hölgy (1920) A színésznő (1920) A kétarcú asszony (1920) - Percy Diána (1920) A fogadalom (1920) Veszélyben a pokol (1921) - Józanész Sugárka (1921) - Balló Gusztáv zenetanár Tavaszi szerelem (1921) - Dr. Kurt Gilf Hétszáz éves szerelem (1921) A New York-i express kábel (1921) Elnémult harangok (1922) A cornevillei harangok (1922) - Henry márki Petőfi (1922) - Kossuth Lajos A szív rejtelmei (1922) - Isten Fehér galambok fekete városban (1923) - Dr. Bartha László tanár A Lélek órása (1923) - nagybácsi A kis rongyos (1923) A három árva (1923) - Tormay Ákos zeneszerző A milliárdos pásztorleány (1923) Egy fiúnak a fele (1924) Pál utcai fiúk (1924) - Geréb apja Az elhagyottak (1925) A cigány (1925) - Várszeghy földbirtokos Rongyosok (1925) Átok vára (1927) A hetedik fátyol (1927) Zsuzsanna és a vének (1928) Mária nővér (1929) A falu orvosa (1929, oktatófilm) Segíts magadon! (1929, oktatófilm) Csak egy kislány van a világon (1930) - Vas Miklós A kék bálvány (1931) - szállodaportás Hyppolit, a lakáj (1931, magyar-német) - vendég Schneiderék estélyén Csókolj meg, édes! - Galambdúc (1932) - fűszerbolti segéd Tavaszi zápor (1932) - tisztelendő Repülő arany (1932) - bécsi szállodainas A vén gazember (1932, magyar-német) - Thury Iza néni (1933) Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák) - orvos Márciusi mese (1934) - Kéri, igazgató Meseautó (1934) - pincér a kiskocsmában Az iglói diákok (1934) - fizikatanár Ez a villa eladó (1935) - Dr. Fényes, ügyvéd A csúnya lány (1935) - pincér a Café Sárgarigóban Budai cukrászda (1935) - ajtónálló inas az estélyen Édes mostoha (1935) - Dr. Gárdonyi, családorvos Címzett ismeretlen (1935) - portás Az új földesúr (1935) - Corinna egyik gavallérja
Légy jó mindhalálig (1936) - orvos Én voltam (1936) - börtönigazgató Az aranyember (1936) - ügyvéd Pogányok (1936) - Valter, kanonok Sportszerelem (1936-37) - orvos Pesti mese (1937) - banktisztviselő Segítség, örököltem! (1937) - Aczél, antikvárius Édes a bosszú (1937) - szállodai pincér Hotel Kikelet (1937) - válóperes ügyvéd Mámi (1937) - orvos Mai lányok (1937) - anyakönyvvezető Háromszázezer pengő az utcán (1937) - üzletember A Noszty fiú esete Tóth Marival (1937) - vendég az estélyen Tokaji rapszódia (1937) Elcserélt ember (1938) - Balogh, tiszt Megvédtem egy asszonyt (1938) Papucshős (1938) - Ödön, vendég az estélyen Tizenhárom kislány mosolyog az égre (1938) - Varjasék komornyikja Azurexpress (1938) - tanár A hölgy egy kissé bogaras (1938) - Gyomossy, államtitkár Rozmaring (1938) - Kelecsényi gróf inasa A pusztai királykisasszony (1938) - orvos Tiszavirág (1938, magyar-német) 5 óra 40 (1939) - Muchard, ékszerész Áll a bál (1939) - tanácsos úr az államtitkárságon Párbaj semmiért (1939) Semmelweis (1939) - párbajsegéd Garszonlakás kiadó (1939) - klubtag Fűszer és csemege (1939) - orvos Göre Gábor visszatér (1940) - könyvesbolti eladó Jöjjön elsején (1940) Sarajevo (1940) - katonaorvos Erzsébet királyné (1940) - magyar úr Dankó Pista (1940) - orvos Mindenki mást szeret (1940) - pap Vissza az úton (1940) - Battlay Lóránt, festőművész Cserebere (1940) - pincér Elnémult harangok (1940) - református püspök Lángok (1940) - üzletember a bankban Balkezes angyal (1940-41) - Dr. Karvaly, ügyvéd Egy csók és más semmi (1941) - bíró A kegyelmes úr rokona (1941) - orvos Havasi napsütés (1941) - Szász doktor, vendég Egy tál lencse (1941) - orvos Néma kolostor (1941) - orvos Édes ellenfél (1941) - pincér az Anna - bálon Szüts Mara házassága (1941) - vendég a bálon Bűnös vagyok! (1941) - védőügyvéd Ne kérdezd, ki voltam (1941) - férj a szállodában Csákó és kalap (1941) Bob herceg (1941) - udvari hivatalnok Életre ítéltek! (1941) - pincér a mulatóban Miért? (1941) - János, hivatalszolga Dr. Kovács István (1941) - Pintér, hivatalszolga Régi keringő (1941) - pincér az Aranykacsában Haláltánc (1941) Az utolsó dal (1941) - rendőrfőnök Kádár kontra Kerekes (1941) - rendőrtanácsos Akit elkap az ár (1941) - bankigazgató Éjfélre kiderül (1942) - Szemző, ékszerész Tavaszi szonáta (1942) - Dr. Barthalus Szíriusz (1942) - udvarmester 5-ös számú őrház (1942) - Szemes János, állomásfőnök Férfihűség (1942) - orvos Külvárosi őrszoba (1942) - tanár a rendőrakadémián A harmincadik… (1942) - pénztáros a bányában Keresztúton (1942) - Attovay Tamás alkalmazottja Katyi (1942) - rendőrtanácsos A láp virága (1942) - bíró Egy szoknya, egy nadrág (1943) - szállodaportás Jómadár (1943) - vendég az Aranykakasban Legény a gáton (1943) A 28-as (1943) - Leó bácsi unokafivére Anyámasszony katonája (1943) Futótűz (1943) - Hainich, karmester Zenélő malom (1943) - Gárday, vendég Rétfalvyéknál Szováthy Éva (1943) - ügyvéd Boldog idők (1943) - orvos Ördöglovas (1943) - Ferenczy, szobrász Nászinduló (1943) - Klaus, háziúr Zörgetnek az ablakon (1943) A látszat csal (1943) Idegen utakon (1944) Gazdátlan asszony (1944) - pincér Aranyóra (1946) Könnyű múzsa (1947) Beszterce ostroma (1948) Egy asszony elindul (1949) - vásárló úr Forró mezők (1949) Mágnás Miska (1949) - vendég a fogadáson Erkel (1952) - arisztokrata úr
Jegyzetek
Források
Hangosfilm Színészkönyvtár
Kategória:Magyar színészek Kategória:1882-ben született személyek Kategória:1964-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar némafilmszínészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek