Zátony Kálmán, születési és 1904-ig használt nevén Freund KálmánAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma:21152/1904. Forrás: MNL-OL 30809. mikrofilm 704. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1904. év 13. oldal 21. sor (Budapest, 1886. március 3. – London, 1957. október 30.) magyar színész. Bátyja Freund Dezső építész.
Életútja
Budapesten született Freund Jónás (1848–1922) és Bergmann Fanni (1851–1937) gyermekeként. Apai nagyszülei Freund Ármin és Stern Katalin, anyai nagyszülei Bergmann Zsigmond és Sachs Terézia voltak. Középiskolai tanulmányai után beiratkozott a Színészakadémiára, ahol 1907-ben nyert oklevelet. 1910-ben Krecsányi Ignác színigazgató szerződtette, fellépett Temesvárott, Pozsonyban, Miskolcon. 1912-ben Szegedre ment, ahonnan ugyanezen év szeptember 1-jén a Vígszínház együttesének lett tagja, ahol feltűnő sikert aratott a Tündérlaki lányokban Pázmán Sándor szerepében.
1914 nyarán egy tengeri utazáson, a Polnay kereskedelmi hajó fedélzetén érte az első világháború kitörése Algír közelében. Gibraltár után, Rotterdam felé haladva 1914. augusztus 6-án a britek feltartóztatták a hajót. A britek aug. 12-i hadba lépését követően, mint tartalékos zászlóst, hadifogolyként internálták. 1914 decemberében szabadon engedték, de csak 1915 márciusában sikerült hazatérnie.Pesti Hírlap 1914. 08. 29. 10. o., Hadifogoly színművész,Világ 1915, 03, 14. 13. o., A Polnay és a Budapest hajók menekültjei Nemsokára a harctérre került, majd orosz fogságba esett. Krasznojarszkban társulatot hozott létre magyar hadifoglyokból Földényi Lászlóval közösen. 1920. augusztus 14-én ismét fellépett a Vígszínházban, illetve Berlinben filmezett. 1925. szeptember 1-től a Magyar Színház tagja volt. 1928–29-ben a Vígszínházban játszott, majd 1930-tól szerződés nélkül működött. Esetenként fellépett Víg, a Pesti és az Új Színházban. Játszott operettekben 1921-ben a Városi Színházban, 1925-ben a Fővárosi Operettszínház, 1929-ben és 1933-ban a Király Színházban, majd 1936-ban a Royal Színházban is szerepelt.
1940-től 1944-ig az OMIKE Művészakció előadásain engedték csak fellépni. 1945 és 1949 között a Vígszínház művésze volt, majd 1951-ben ismét a Vígszínházban és a Fővárosi Operettszínházban láthatta a közönség.
Felesége Tatay Klára volt, akivel 1924. november 24-én Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot.
Filmszerepei
Júdás fiai (1920) Pique Dame (1921) Farsangi mámor (1921) – French A kém (1922, szkeccs) Lélekrabló (1922, szkeccs) Csárdáskirálynő (1927) Zsuzsanna és a vének (1928) Magdolna (1928) Mária nővér (1929) Tavasz a viharban (1929) Kacagó asszony (1930) - férj Iza néni (1933) Hyppolit, a lakáj (1931, magyar-német) – másodkomornyik Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák) – katona Elnökkisasszony (1935) – Bamberger Ferenc igazgató Budai cukrászda (1935) – szónok a kiállításon Az új földesúr (1935) – a Cabinet Noir hivatalnoka Légy jó mindhalálig (1936) – Juhász tanár úr Nászút féláron (1936) – pipás amerikai vendég az étteremben Az aranyember (1936) – ezredes Pusztai szél (1937) Hotel Kikelet (1937) – író, szállóvendég Két fogoly (1937) – fogadóbizottsági katona Tokaji rapszódia (1937) – vevő a borszaküzletben
Jegyzetek
Források
Magyar színházművészeti lexikon Magyar színművészeti lexikon Hangosfilm
Kategória:Magyar színészek Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1957-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek