Szegedi Gergely (Szeged, 1536 vagy 1537 − Eger, 1566. december 20.) református hitszónok, énekszerzőEszerint a születési év 1536 vagy 1537:

Életútja

1550-től a beregszászi Domokos-rendi szerzetház tagja volt. Itt fedezte őt fel Kálmáncsehi Sánta Márton, és nyerte meg a reformáció ügyének. 1556-ban és 1557-ben Kálmáncsehi Sánta Márton közbenjárására Petrovics Péter költségén Genfben és Wittenbergben tanult. A tanintézet anyakönyve szerint 1556. július 8-án iratkozott be Wittenbergbe, és ott együtt tanult Méliusz Juhász Péterrel. 1557-ben hazajött Wittenbergből, és Eperjesen majd Kassán volt prédikátor. Kassa és Debrecen városa is versengett érte, de Debrecen ragaszkodott hozzá. Kálmáncsehi Sánta Márton 1557. december 21. körüli halált követően átvette az ő helyét.

1557-től 1562-ig Melius tiszttársa volt Debrecenben.Más forrás szerint 1558−1563 között volt Debrecenben Melius társa, de ez az 1557. decemberi dátummal magyarázható. 1560-ban Meliusszal közösen keresztülvitték a calvini szellemű reformációt, amit a váradi zsinat 1561-ben elfogadott. (Megjegyzés: Borovszky tévesen nevezi váradi papnak.) 1561-ben debreceni plébános lett, 1562-ben Méliusz Juhász Péterrel együtt írta alá a debreczeni hitvallás előszavát. 1562-ben (vagy 1563-ban) Tokajba ment, ekkor fordította le a LXXI. zsoltárt. 1563-ban pártfogásába vette Németi Ferenc tokaji várkapitány. 1564-ben Mágocsy Gáspár egri várkapitány közelében találjuk, 1566-ban Tokaj környékén tartózkodott. 30 éves korában hunyt el, 1566-ban.Az Egyháztörténeti Lexikon szerint is 1566-ban halt meg, és nem lehetett azonos azzal, aki 1569-ben raboskodott.

1562-ben jelent meg első énekeskönyve, amelyet Huszár Gállal együtt jegyez. Verseskötete megjelent 1569, 1579, 1590, 1592-ben. Az 1569-ben megjelent énekeskönyvet már halála után adták ki, ezt az énekeskönyvet 1892-ben fedezte fel Hellebrant Árpád a boroszlói egyetemi könyvtárban, és azt a Magyar Tudományos Akadémia 1893-ban hasonmás kiadásban kiadta.http://real-eod.mtak.hu/4185/

Jegyzetek

További információk

Kategória:Az 1530-as években született személyek Kategória:1566-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar református egyházi személyek Kategória:Szegediek Kategória:Prédikátorok