Patrick Joseph Wilson (Norfolk, Virginia, 1973. július 3. –) amerikai színész, énekes. Pályafutásának elején, 1995-től Broadway musicalekben lépett fel. Két alkalommal jelölték Tony-díjra, az Alul semmi (2000–2001) és az Oklahoma! (2001) című művekkel. 2003-ban szerepelt az Angyalok Amerikában című HBO-minisorozatban, mellyel Golden Globe- és Primetime Emmy-jelöléseket szerzett.
A 2000-es évek elejétől olyan mozifilmekben tűnt fel, mint Az operaház fantomja (2004), a Cukorfalat (2005), az Apró titkok (2006) a Watchmen: Az őrzők (2009) és a A szupercsapat (2010). Nagyobb ismertségre tett szert az Insidious-filmsorozat (2010–2023) főszereplőjeként, valamint Ed Warren megformálójaként a Démonok között univerzumban (2013–napjainkig), melyek egyaránt a horror műfajába tartozó franchise-ok. Első rendezői munkája az Insidious – A vörös ajtó (2023) című film volt.
Wilson a televízióban a CBS Szellemdoktor (2011–2012) drámasorozatának főszereplőjeként tűnt fel, majd Lou Solversont alakította az FX Fargo antológiasorozatának második évadában (2015), amiért ismét Golden Globe-díjra jelölték. A DC-moziuniverzum világában az Aquaman (2018) és az Aquaman és az elveszett királyság (2023) filmekben az Óceán Ura karakterét játszotta.
Gyermekkora és családja A virginiai Norfolkban született, Mary Kay énekesnőnek és a WTVT csatorna nyugdíjba vonult riporterének, John Franklin Wilsonnak a gyermekeként. Családja brit, walesi, skót és német származású felmenőkkel rendelkezik. Két testvére van, a reklámiparban dolgozó Paul és az apjuk riporteri munkáját folytató Mark. Patrick a floridai St. Petersburgban nőtt fel és a Shorecrest Preparatory School növendéke volt.
Színészi pályafutása 1995–2005: Színpadi szerepek és az Angyalok Amerikában
A 2003-as Angyalok Amerikában című HBO-minisorozatban kritikai elismerést szerzett alakításával, mint a melegségét felvállalni nem tudó mormon republikánus Joe Pitt. Színészi játékát Golden Globe-jelöléssel méltatták Legjobb férfi mellékszereplő (sorozat, minisorozat vagy tévéfilm) kategóriában. Wilson továbbá egy Primetime Emmy-jelölést is kapott, Legjobb férfi mellékszereplő (minisorozat vagy tévéfilm) kategóriában.
2004-ben szerepelt először a mozivásznon az Alamo – A 13 napos ostrom című történelmi filmben, William B. Travis katona megformálójaként. Ugyanebben az évben feltűnt Az operaház fantomja című musicalfilmben is, a főszereplő Viscount Raoul de Chagnyként. 2005-ben egy pedofilt alakított a Cukorfalat című lélektani thrillerben.
2006 utáni filmes munkássága bélyegkép|balra|150px|A színész 2014-ben. 2006-ban Todd Field Apró titkok című drámafilmjében játszott, majd ugyanebben ez évben ezt követte a Kés, villa, olló című vígjáték-dráma. A film rendezője Ryan Murphy, producere Brad Pitt volt. 2007-ben Wilson a Bíbor violák című független filmben vállalt főszerepet. Következő, 2008-ban bemutatott filmje a Kínzó közelség című bűnügyi thriller volt. 2009-ben Zack Snyder szuperhős-filmjében, a Watchmen: Az őrzőkben Dan Dreiberg, vagyis Éji Bagoly II szerepét öltötte magára – a szerep kedvéért a színész 25 fontot, azaz kb. 10 kilót hízott.
A 2010-es A szupercsapat című akciófilmben a negatív főszerepet osztották rá, ezután James Wan Insidious című horrorfilmjében volt látható Rose Byrne oldalán. A film 2013-as, Insidious – A gonosz háza című folytatásába is visszatért. Szintén ebben az évben a híres paranormális kutatót, Ed Warrent keltette életre a filmvásznon a Démonok között című, bevételi és kritikai sikert arató horrorfilmben, filmbeli feleségét Vera Farmiga alakította. Wilson és Farmiga a 2016-os Démonok között 2. című folytatásban is szerepet kapott.
Az FX csatorna Fargo című antológiájának második évadjában főszerepet játszott. Lou Solverson megformálásáért Wilsont másodszor is Golden Globe-díjra jelölték, ezúttal Legjobb férfi főszereplő – minisorozat vagy tévéfilm kategóriában. Eredetileg feltűnt volna a Marvel-moziuniverzum A Hangya című 2015-ös filmjében is, nem megnevezett szerepkörben. Végül több színésztársával együtt otthagyta a projektet, amikor a film készítése többször is túllépte az előre eltervezett határidőt. Még ebben az évben Kurt Russell és Matthew Fox mellett szerepelt a Csontok és skalpok című western-horrorfilmben.
2016-ban a McDonald’s megalapítójának, Ray Krocnak az életéről szóló Az alapító című életrajzi filmben láthatták a nézők. 2016 augusztusában Barbra Streisanddal énekelt duettet az énekesnő Encore: Movie Partners Sing Broadway című stúdióalbumán. 2018-ban Liam Neeson és Vera Farmiga partnere volt a The Commuter – Nincs kiszállás című akcióthrillerben. Szintén 2018-ban szerepet vállalt James Wan Aquaman című DC-moziuniverzum szuperhős-filmjében, mint Marius Orm, vagyis az Óceán Ura. 2019-ben Roland Emmerich Midway című háborús filmjében kapott főszerepet, Ed Skrein, Mandy Moore, Luke Evans, Aaron Eckhart, Nick Jonas, Dennis Quaid és Woody Harrelson társaként.
Magánélete
2005-ben Wilson feleségül vette Dagmara Domińczyk színésznőt. Két fiuk van, akik 2006-ban és 2009-ben születtek. 2013 óta a New Jersey állambeli Montclairben élnek. Sógornője Marika Domińczyk színésznő, aki Scott Foley színész/rendező felesége.
2012 májusában Wilson beszédet tartott alma materében, a Carnegie Mellon Egyetemen, amelyben gyermekkori emlékeiről és pályafutásáról beszélt.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 2001 My Sister's Wedding (nem mutatták be) Quinn Paul D. Hannah 2004 Alamo – A 13 napos ostrom The Alamo William B. Travis John Lee Hancock (1.) Az operaház fantomja The Phantom of the Opera Raoul de Chagny Joel Schumacher 2005 Cukorfalat Hard Candy Jeff Kohlver Dolmány Attila David Slade (1.) 2006 Apró titkok Little Children Brad Adamson Miller Zoltán Todd Field Kés, villa, olló Running with Scissors Michael Shephard Ryan Murphy 2007 Bíbor violák Purple Violets Brian Callahan Dányi Krisztián Edward Burns (1.) Este Evening Harris Arden Fekete Ernő Koltai Lajos Brothers Three: An American Gothic Peter Paul Kampf 2008 Life in Flight Will Sargent Tracey Hecht Kínzó közelség Lakeview Terrace Rajkai Zoltán Neil LaBute A 109. utas Passengers Eric Clark Hevér Gábor Rodrigo García 2009 Watchmen: Az őrzők Watchmen Dan Dreiberg (Éji Bagoly II) Stohl András Zack Snyder (1.) 2010 Családi kincs, ami nincs Barry Munday Barry Munday Zámbori Soma Chris D'Arienzo A szupercsapat The A-Team Lynch ügynök Miller Zoltán Joe Carnahan (1.) Sejtcserés támadás The Switch Roland Nilson Stohl András Will Speck és Josh Gordon Insidious – A testen kívüli Insidious Josh Lambert Dolmány Attila James Wan (1.) Ébredj velünk Morning Glory Adam Bennett Miller Zoltán Roger Michell 2011 Lejtőn The Ledge Joe Harris Posta Victor Matthew Chapman Pszichoszingli Young Adult Buddy Slade Miller Zoltán Jason Reitman 2012 Prometheus Prometheus Shaw apja Király Adrián Ridley Scott 2013 Insidious – A gonosz háza Insidious: Chapter 2 Josh Lambert Stohl András James Wan (2.) Démonok között The Conjuring Ed Warren Széles Tamás James Wan (3.) 2014 Jack Strong David Forden Władysław Pasikowski Űrállomás 76 Space Station 76 Glenn Terry kapitány Kárpáti Levente Jack Plotnick Annabelle Annabelle Ed Warren (archív hangja) John R. Leonetti Felnyomva Stretch Stretch Dolmány Attila Joe Carnahan (2.) Big Stone Gap Jack MacChesney Adriana Trigiani Let's Kill Ward's Wifeproducer David Scott Foley 2015 Titkok hálójában Zipper Sam Ellis Lux Ádám Mora Stephens Otthon, édes pokol Home Sweet Hell Don Champagne Rajkai Zoltán Anthony Burns Csontok és skalpok Bone Tomahawk Arthur O'Dwyer Miller Zoltán S. Craig Zahler 2016 Batman Superman ellen – Az igazság hajnala Batman v Superman: Dawn of Justice amerikai elnök (hangja) Kárpáti Levente Zack Snyder (2.) A gyilkos markában A Kind of Murder Walter Stackhouse Stohl András Andy Goddard The Hollow Point Wallace seriff Gonzalo López-Gallego Démonok között 2. The Conjuring 2 Ed Warren Széles Tamás James Wan (4.) Az alapító The Founder Rollie Smith Horváth Gergely John Lee Hancock (2.) 2018 Insidious – Az utolsó kulcs Insidious: The Last Key Josh Lambert (archív felvétel) Miller Zoltán Adam Robitel The Commuter – Nincs kiszállás The Commuter Alex Murphy Miller Zoltán Jaume Collet-Serra Nightmare Cinema Eric Sr. Alejandro Brugués Joe Dante Mick Garris Ryūhei Kitamura David Slade (2.) Az apáca The Nun Ed Warren (archív felvétel) Széles Tamás Corin Hardy Aquaman Aquaman Orm Marius / Óceán Ura Miller Zoltán James Wan (5.) 2019 Annabelle 3. – Hazatérés Annabelle Comes Home Ed Warren Széles Tamás Gary Dauberman A magas fűben In the Tall Grass Ross Humboldt Vincenzo Natali Midway Midway Edwin Layton Hevér Gábor Roland Emmerich (1.) 2021 Démonok között 3. – Az ördög kényszerített Conjuring – The Devil Made Me Do it Ed Warren Széles Tamás Michael Chaves (1.) 2022 Moonfall Moonfall Brian Harper Széles Tamás Roland Emmerich (2.) 2023 Insidious – A vörös ajtó Insidious: The Red Door Josh Lambert Miller Zoltán Patrick Wilson Az apáca 2. The Nun II Ed Warren Széles Tamás Michael Chaves (2.) Aquaman és az elveszett királyság Aquaman and the Lost Kingdom Orm Marius / Óceán Ura Miller Zoltán James Wan (6.) 2024 Millers in Marriage Scott Edward Burns (2.) 2025 Démonok között – Utolsó rítusok The Conjuring: Last Rites Ed Warren Széles Tamás Michael Chaves (3.) Jay Kelly Jay Kelly Ben Alcock Miller Zoltánfilm végén feltüntetett stáblista alapján Noah Baumbach
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2003 Angyalok Amerikában Angels in America Joe Pitt minisorozat (6 epizód) 2006 Tampa Bay: Living Legacy narrátor (hangja) dokumentumfilm 2009 Amerikai fater American Dad! Jim (hangja) 1 epizód 2011–2012 Szellemdoktor A Gifted Man Dr. Michael Holt 16 epizód 2013–2017 Csajok Girls Joshua 2 epizód 2015 Fargo Fargo Lou Solverson 10 epizód 2019 The Other Two önmaga 1 epizód
Videójátékok Év Cím Szerep 2009 Watchmen: The End Is Nigh Éji Bagoly II (hangja)
Fontosabb díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2004 Primetime Emmy-díj legjobb férfi mellékszereplő (minisorozat vagy tévéfilm)Angyalok Amerikában 2004Golden Globe-díj legjobb férfi mellékszereplő (sorozat, minisorozat vagy tévéfilm) 2016 legjobb férfi főszereplő (minisorozat vagy tévéfilm)Fargo 2016 Szaturnusz-díj legjobb televíziós férfi mellékszereplő
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Virginiaiak