Angyal Sándor (Fehérgyarmat, 1925. január 8. – Budapest, 1968. november 16.) Jászai Mari-díjas magyar színész.

Életpálya Angyal Mihály és Bányay Margit fia. 1945-től amatőr színészként szerepelt. Pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte 1948-ban. 1949-ben szerzett színész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Főleg operett-, musical- és prózai szerepeket játszott, de a Csokonai Színházban operákban is énekelt. Karakteres színész volt, kiváló hangi adottságokkal. 1960-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1963–1964-ben a Petőfi Színház tagja volt, mely színháznak – akkoriban újdonságként – musicalek is szerepeltek a repertoárján. Itt volt az ősbemutatója Hubay Miklós – Vas István – Ránki György: Egy szerelem három éjszakája című musicalnek is, melyben Angyal Sándor játszotta először Károlyt, a költőt. Szerepelt a Tűzijáték című darabban is Feleki Kamill, Sennyei Vera és Gyenes Magda partnereként. Viola bácsiként lépett színpadra a Muzsikus Péter kalandjai című darabban a Váci utcai Bartók Teremben. Haláláig ismét a Fővárosi Operettszínház tagja volt, utolsó szerepe Pickering ezredes volt, a My Fair Lady című musicalben. Alakításaiért 1959-ben Jászai Mari-díjat kapott.

Fontosabb színházi szerepei

Filmek, tv Kodály Zoltán: Háry János (1962) Rendszáma ismeretlen (1963) Vízivárosi nyár (1964)

Diszkográfia Színészként az alábbi lemezeken szerepel Frederick Loewe: My fair Lady (LP, Album – nagylemez) Qualiton LPX 6556 Ránki György – Hubay Miklós – Vas István: Egy szerelem három éjszakája (LP, Album – nagylemez) Hungaroton SHLX 90047

Díjai, elismerései Jászai Mari-díj (1959)

Jegyzetek

Források Színházi lexikon, Gondolat kiadó, Budapest 1969. Magyar színházművészeti lexikon

További információk

Kategória:Magyar színészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Fehérgyarmatiak Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek