Varga Kata névvariánsok: Varga Kata-Lina, Varga Katalin (Budapest, 1954. március 17. –) magyar színésznő, művészeti vezető, rendező, színészpedagógus, fordító, lektor.

Életpálya 1972–1976 között a Közgazdasági Egyetemen tanult, okleveles közgazdaként végzett. Ezután 1980-ban színész diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kerényi Imre osztályában. Három évig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1983–1988 között a Népszínházban, illetve a Józsefvárosi Színházban játszott. Két évadot Debrecenben a Csokonai Színházban töltött, 1990 óta szabadfoglalkozású színművésznő. 1990-1992 között Párizsban a Jaques Lecoq Nemzetközi Színésziskolában a Magyar Kulturális Minisztérium ösztöndíjasa, majd színésze (École Florent - Párizs). 1991-2005 között dolgozott fordítóként, francia-magyar tolmácsként, 2006-ig művészeti vezetőként, dramaturgként, színészként és rendezőként Franciaországban. 1993-ban létrehozta a Kettős Tükör Színházi Társulatot. Tanított francia nyelvet, gyermekeknek színjátszó táborokat szervez magyar és francia nyelven is. Magyar és francia állampolgár.

Fontosabb színházi szerepei Barta Lajos: Szerelem...Böske Mark Twain: Koldus és királyfi...koldus fiú Tadeusz Różewicz: Fehér házasság...Paulina Fejes Endre: Angyalarcú...a lány Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi...Szonya (vendégjáték a Szovjetunióban orosz nyelven) Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté...Checca Szigligeti Ede: Liliomfi...Erzsike Páskándi Géza: A királylány bajusza...Ágacska Katona József: Pártütés...A leánya, utóbb Jaromir a kis dobos George Bernard Shaw: Szent Johanna...Johanna Mészöly Miklós: Bunker...a lány Móricz Zsigmond: Úri muri...Rozika Csiky Gergely: Buborékok...Aranka Horváth Péter: Boleró...Ildi Füst Milán: Boldogtalanok...Nemesváraljai Gyarmaky Róza Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Hozomány nélküli menyasszony...Larissza Kányádi Sándor: Kétszemélyes tragédia...feleség Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára...Judit (eszperantó nyelven is) Plautus: Szamárvásár...Clea (Aquincum Floralia) Arisztophanész Lüszisztraté...Kleoniké (Aquincumi Nyári Színház)

Filmek , tv Önálló tv-műsorok: József Attila műveiből (MTV Fiatal Művészek Stúdiója) Nőnapi műsor (XX. századi költők műveiből) Egyéb filmek, tv-műsorok: Kojak Budapesten (1979) Vereség (1980) A Pogány Madonna (1980) Cserepek (1981) Ünnepi forgalom (1982) Jób lázadása (1983) Utassy József portréfilm Egy fiú bőrönddel (1984) Lutra (1986) Csinszka (1987) A védelemé a szó (sorozat) - Amit a halál sem old meg című rész (1988) Schwarzenberg (sorozat) (1989) La rançon du chien (1996) Feri és az édes élet (2001) La rafle (2010) Hacktion: Újratöltve (2013)

Előadóestek Déryné naplójából Mi lehet a szavak mögött? Játék Varga Katával (magyar-orosz-francia nyelven Moszkva, Világifjúsági Találkozó) József Attila szerelmes versei János vitéz Kettős Tükör Társulat Előadásai Franciaországban és Magyarországon: "Tedd a kezed..." (XX. századi magyar és francia versekből - színházi előadás) Életjelenetek (Déryné naplója alapján) Szív-nyíl (József Attila művei alapján) Hova jut a nő? (zenés színpadi játék) (Lemezfelvétel a Téka Együttessel) János vitéz (zenés színpadi játék) Jean Cocteau:Emberi hang (felolvasószínház magyar-francia nyelven) Jean-Claude Danaud: Női kézimunka (mai francia komédia)

Gyerek játékszínház Magyar Néphadsereg Művelődési Háza - színpadi kifejezőképesség-fejlesztő foglalkozások (1985-1988) Külföldi fellépés Avignoni Fesztivál Párizsi Magyar Intézet (Magyar költészet: Magyar és francia nyelven) - Francia rádiófelvétel Molière Színház, Párizs (1996) (Színdarab József Attila művei alapján) Lucernaire Színház, Párizs (1998) (Prózák és balladák francia nyelven, magyar népdalok, népmesék) CD 101 Éluard vers Díjai, elismerései Legjobb női alakítás díja (1980) Nívódíj (1981) Előadóművész díjak Kaleidoszkóp díj (2010) (Kaleidoszkóp Versfesztivál)

Jegyzetek

Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.

Magyar színházművészeti lexikon

További információk

Varga Kata-Lina honlapja

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek