Jodi Dean (1962. április 9.–) amerikai politikafilozófus és a politikatudomány professzora a New York állambeli Hobart and William Smith Colleges-ben, és a társadalomtudományok Erasmus professzora a rotterdami Erasmus Egyetem Filozófiai Karán.

Életrajz

Munkássága A marxizmusból, pszichoanalízisből, a posztstrukturalizmusból és posztmodernizmusból merítve járult hozzá a kortárs politika-, média- illetve feminista elmélethez, ezek közül is kiemelkedik a „kommunikatív kapitalizmus” elmélete: a demokrácia és a kapitalizmus online összeolvadása egyetlen neoliberális képződménybe, mely aláássa a tömegek demokratikus impulzusait azáltal, hogy az érzelmek kifejezését többre értékeli a logikus diskurzusnál.

Előadásokat tart az Egyesült Államokban, Kanadában, Ecuadorban, Peruban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Ausztriában, Norvégiában, Dániában, Horvátországban, Magyarországon, Csehországban és Törökországban, emellett a Theory & Event folyóirat társszerkesztője.

The Communist Horizon A The Communist Horizon első két fejezetében Dean fölméri a kortárs politikai helyzetet és leírja, hogy több mint negyedszázaddal a berlini fal leomlása után is élénken él az antikommunista retorika.Jodi Dean, The Communist Horizon, New York: Verso, 2012 Mint mondja, a kapitalisták, konzervatívok, liberálisok, demokraták, szociáldemokraták és radikális demokraták egyaránt magukénak vallják azt a gondolatot, mely szerint a 20. századi kommunista kísérletek egytől egyig kudarcnak bizonyultak, és ezzel korlátozzák a lehetőségét a liberális demokráciával valamint a szabadpiaci kapitalizmussal (a demokrácia és a kapitalizmus fúzióját Dean „neoliberalizmusnak” nevezi) szembeni alternatívák megvitatásának.Admitting the communist desire: http://www.counterpunch.org/2013/07/11/admitting-the-communist-desire/ Állítása szerint amikor az emberek a kapitalizmusra gondolnak, legkirívóbb szélsőségeit nem veszik figyelembe (háború, imperializmus, rabszolgaság, nagy gazdasági világválság, a 2008-as gazdasági válság). A kapitalizmus története lehet dinamikus és árnyalt, ellenben – írja Dean – ha valaki kiejti a „kommunizmus” szót, nincs helye dinamizmusnak és árnyaltságnak. Egyetlen elbeszélés diadalmaskodik, mely a szót egy változhatatlan és leegyszerűsített történelmi narratívához kapcsolja.Jule Ehms, "The Communist Horizon," Marx & Philosophy, 2014

A könyvben úgy érvel, hogy egyrészt a „kommunizmus” a legtöbbek számára egyet jelent a Szovjetunióval, a kelet-európai, ázsiai, afrikai vagy latin-amerikai kísérletekről szó sem esik; másrészt a Szovjetunió hetvenegynéhány éves történelme mintha Sztálin harmincegy éves uralmába „csuklana össze”. Harmadszor, egyedül a sztálini kegyetlenkedések – a nagy tisztogatás, éhínségek és a Gulag – jelenhetnek meg a kommunizmus megtestesüléseként, a gazdaság modernizációja, a szovjet tudomány sikerei (például a szovjet űrprogram) vagy a valaha döntően paraszti társadalomban bekövetkezett általános életszínvonal-emelkedés nem. Negyedszer, a Szovjetunió összeomlása, a liberális demokrácia, a szabadpiac térnyerése a sztálinizmus totalitárius természetéből és gazdasági merevségéből következik. A sztálinizmus szovjetunióbeli tapasztalatai adják az alapot a neoliberalizmus alternatíváiról szóló viták elhallgattatásához: „bizonyítékul” szolgálnak arra nézvést, hogy a kommunizmus a gyakorlatban soha nem működik, a status quo megváltoztatása pedig egyenes út a tisztogatásokhoz és a Gulaghoz.Ehms, "The Communist Horizon"

Kritikák vele szemben Az amerikai Dissent magazinban (mely magát a „demokratikus baloldal” képviselőjének tartja és szorosan kötődik Michael Walzer filozófushoz), Jeffrey C. Isaac Dean könyvét a „kommunizmus újjáélesztéséért” vívott „tollharcnak” tekinti.Jeffery Isaac, "The Mirage of Neo-Communism," Dissent July 2013, Isaac felrója, hogy a könyvből hiányzik olyan jelenkori események, mint az Occupy Wall Street világos politikai elemzése és úgy véli, „Dean kommunizmusa fundamentalista. Értelmiségiek kicsi és elszánt csapata mellett kötelezi el magát, akik a hamisítatlan leninizmusban találnak vigaszt és javarészt elsiklanak a huszadik századi marxizmus legjobb hagyományai fölött – melyek elismerik a társadalmi képződmények és politikai identitások pluralisztikus vonásait, az állam összetettségét, és a demokrácia etikai, politikai fontosságát.”Isaac, "The Mirage of Neo-Communism"

Könyvei Solidarity of Strangers: Feminism after Identity Politics (University of California Press 1996) Feminism and the New Democracy: Resisting the Political (szerkesztő, Sage, 1997) Aliens in America: Conspiracy Cultures from Outerspace to Cyberspace (Cornell University Press, 1998) Political Theory and Cultural Studies (szerkesztő, Cornell University Press, 2000) Publicity's Secret: How Technoculture Capitalizes on Democracy (Cornell University Press, 2002) Empire's New Clothes: Reading Hardt and Negri (társszerkesztő Paul A. Passavant mellett, Routledge, 2004) Žižek's Politics (Routledge 2006) Reformatting Politics: Information Technology and Global Civil Society (társszerkesztő Geert Lovink és Jon Anderson mellett, Routledge, 2006) Democracy and Other Neoliberal Fantasies (Duke University Press, 2009) Blog Theory (Polity, 2010) The Communist Horizon (Verso, 2012) Crowds and Party (Verso, 2016)

Jegyzetek

További információk Faculty page Hobart and William Smith Colleges

Előadásai Jodi Dean – The Communist Horizon. Nyilvános előadás Belgrádban, 2015 júniusában, a Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet, valamint a Szerbiai Francia Intézet együttműködésében, az Etikai, Jogi és Alkalmazott Filozófiai Központ, a Délkelet-európai Fejlett Tudományok Központja és a belgrádi Média és Kommunikációs Kar segédletével szervezve. Jodi Dean – The Limits of the Web in an Age of Communicative Capitalism, Nyilvános előadás Dublinban, 2013 Jodi Dean: Communicative capitalism and the challenge for the left, Rosa Luxemburg Alapítvány, 2015 januárja Jodi Dean – 'Complexity as Capture: Neoliberalism and Communicative Capitalism' Nyilvános előadás, 2013

Kategória:Amerikai filozófusok Kategória:Amerikai egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai politológusok Kategória:Amerikai nők