A 2017-es sakkvilágkupa a 2018-as sakkvilágbajnokság versenysorozatának egyik kvalifikációs versenye, amelyet 2017. szeptember 2–28. között rendeztek Grúzia fővárosában, Tbilisziben. A zónaversenyekről továbbjutott, illetve más eredményeik alapján kiemelt 128 versenyző mérkőzött egyenes kieséses verseny formájában az első két helyért, amely a világbajnokjelöltek versenyére való továbbjutást jelentette.

Az eseményre a magyar sakkozók közül Erdős Viktor az Európa-bajnokságon elért eredményével kvalifikálta magát, Rapport Richárd Élő-pontszáma alapján indulhatott el. Erdős Viktor a 2. fordulóig, Rapport Richárd a negyeddöntőig jutott. Mindketten életük eddigi legjobb világkupa eredményét érték el.

A győzelmet az örmény Levon Aronján szerezte meg, miután a döntőben a rájátszásban 4–2 arányú győzelmet aratott a kínai Ting Li-zsen ellen. Ők ketten jutottak tovább a világbajnokjelöltek versenyébe.

Előzmények A világkupán való részvételre kvalifikációt biztosító címek és versenyek: Világbajnok (1 fő) WC: a 2015-ös sakkvilágkupa elődöntősei (4 fő); WWC: a női sakkvilágbajnok (1 fő); J15 és J16: a 2015. és a 2016. évi junior sakkvilágbajnok (2 fő); R: a 2016. február és 2017. január közötti átlag-Élő-pontszám alapján (18 fő); E16 és E17: a 2016. és a 2017. évi Európa-bajnokság alapján (23 és 22 fő); AM16 és AM17: a 2016. évi és a 2017. évi amerikai kontinensbajnokság eredményei alapján (4–4 fő) AS16 és AS17: a 2016. évi és a 2017. évi Ázsia-bajnokság eredményei alapján (5–5 fő); AF: a 2017. évi Afrika-bajnokság eredménye alapján (2 fő); Z2.1 (USA bajnoksága) (5), Z2.2 (Kanada bajnoksága) (1), Z2.3 (2), Z2.4 (2), Z2.5 (2), Z3.1 (1), Z3.2 (1), Z3.3 (2), Z3.4 (2), Z3.5 (2), Z3.6 (Óceánia bajnoksága) (1), Z3.7 (1), Z4.1 (1), Z4.2 (1), Z4.3 (1), Z4.4 (1) zónaversenyek eredményei alapján; ACP: a 2014. évi ACP Tour azon legjobb helyezést elért versenyzője, aki a fentebbi versenyeken nem kvalifikálta magát (1 fő); PN: a FIDE-elnök szabadkártyája (5 fő); ON: a szervező bizottság szabadkártyája (4 fő).

Kvalifikációt szerzett versenyzők A részvételre jogosultak közül egyedül Veszelin Topalov korábbi exvilágbajnok nem indult el. A világkupák történetében először fordult elő, hogy a regnáló világbajnok indult a versenyen.

Az első két helyezett szerezhetett jogot a nyolcfős világbajnokjelöltek versenyén való indulásra. Amennyiben a világbajnok Magnus Carlsen vagy a világbajnokjelöltek versenyén indulásra jogosult legutóbbi világbajnoki döntős Szergej Karjakin nyerte volna a világkupát, akkor a két elődöntős vesztes egymás ellen játszott volna a továbbjutást jelentő helyért. Ha Carlsen és Karjakin játszott volna a döntőben, akkor a két elődöntős szerzett volna kvalifikációt a világbajnokjelöltek közé.

A nevek mellett a zárójelben levő rövidítés az előzményekben felsorolt kvalifikáció típusát jelzi. A résztvevők nemzetközi nagymesterek, kivéve ha a nevük után IM (nemzetközi mester) vagy FM (FIDE-mester) szerepel. A FIDE által 2017. augusztus 1-én kiadott hivatalos lista.

A verseny szabályai A mérkőzések két játszmából álltak (kivéve a döntőt, amely négy játszmából). A versenyzőknek 90 perc és még 30 perc állt rendelkezésre a játszma befejezésére, és az első lépéstől kezdve lépésenként 30 másodperc többletidőt kaptak. Egyenlőség esetén két rapidjátszma következett 25 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha még ekkor sem született döntés, akkor két rövidített rapidjátszmára került sor 10 perc gondolkodási idővel és lépésenként 10 másodperc többletidővel. Ha továbbra is egyenlőség állt fenn, akkor két villámjátszma következett 5 perc gondolkodási idővel és lépésenként 3 másodperc többletidővel. Ha még a villámjátszmák után is egyenlő volt az állás, akkor egy armageddonjáték következett, amelyben világosnak 5 perc, sötétnek 4 perc állt rendelkezésre, amelyben a 61. lépéstől 3 másodperc többletidőt kaptak, és döntetlen esetén sötét lett győztesnek kihirdetve.

Az öltözködési szabályzat megsértésével összefüggő botrány A 3. forduló előtt a kanadai Anton Kovalyovot az öltözködési szabályzat megsértése miatt zárták ki. Kovalyov térdet takaró kockás rövidnadrágban (shortban) jelent meg, amely a versenybírók szerint nem felelt meg a világkupa versenyére előírt „méltóságteljes megjelenés” feltételeinek.Lásd Világkupa Szabályzat 3. 13. 4. pont. (A hivatkozott szabályzat egyébként nem tesz említést rövidnadrágról, ott az ujatlan póló, a papucs, valamint a zsíros haj és a szakadt vagy koszos farmerek vannak konkrétan nevesítve.) Kovalyov azzal védekezett, hogy már az első két fordulóban, sőt a két évvel azelőtti világkupán is abban a nadrágban játszott, és senkinek nem volt ez ellen kifogása. A versenybírók felszólították, hogy cseréljen nadrágot. Kérdésére, hogy "Miért?" Zurab Azmaiparashvili, a világkupa szervezőbizottságának tagja azt válaszolta: "Mert ebben úgy néz ki, mint egy cigány." Kovalyov nagymester feldúltan elhagyta a termet, és miután 15 perccel a versenyórák megindítása után sem jelent meg a táblánál, vesztesnek nyilvánították. Két órával később látták, amint a szállodából kijelentkezett, és azonnal hazautazott Kanadába. Későbbi nyilatkozata szerint Zurab Azmaiparashvili megnyilvánulását sértőnek és rasszistának érezte, ezért a Nemzetközi Sakkszövetséghez fordul. Az esettel kapcsolatban a Professzionális Sakkozók Egyesülete (Association of Chess Professionals, ACP) petíciót fogalmazott meg. A petícióban általánosan fogalmazták meg annak az elvnek az érvényesítését a sakkversenyeken, hogy a játékosokat ne másodlagos lényeknek tekintsék, és a versenybírók tartózkodjanak a sértő és megalázó helyzetek előidézésétől. Kanada Sakkszövetsége hivatalosan panaszt tett az esettel kapcsolatban.

A díjazás Forduló Díj (US $) Összesen (US $) 1. ford. 64 × 6 000 384 000 2. ford. 32 × 10 000 320 000 3. ford. 16 × 16 000 256 000 4. ford. 8 × 25 000 200 000 5. ford. 4 × 35 000 140 000 6. ford. 2 × 50 000 100 000 Döntős 80 000 80 000 Győztes 120 000 120 000 Összesen

A versenynapok Az 1–6. fordulókra fordulónként három-három nap alatt került sor. Az első két nap a két klasszikus időbeosztású játszmára, a harmadik napon az esetleges rájátszás játszmáira került sor. A döntő öt napos volt, amelynél az első négy a klasszikus időbeosztású játszmákra, az ötödik a rájátszás játszmái számára volt fenntartva.

1. forduló: szeptember 3-5. 2. forduló: szeptember 6-8. 3. forduló: szeptember 9-11. 4. forduló: szeptember 12-14. 5. forduló (negyeddöntő): szeptember 15-17. Pihenőnap: szeptember 18. 6. forduló (elődöntő): szeptember 19-21. Pihenőnap: szeptember 22. Döntő: szeptember 23-27.

Minden forduló helyi idő szerint 15.00 órakor kezdődött.

1–4. fordulók Az 1. fordulóban nagy meglepetésre kiesett a FIDE-exvilágbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjov, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Pavlo Eljanov. A magyarok közül Rapport Richárd biztosan, 2–0 arányban győzött perui ellenfele ellen, Erdős Viktor a két klasszikus időbeosztású játszmában két döntetlent ért el magasabban rangsorolt ellenfele ellen, a két 25 perces rapidjátszma is döntetlenekkel zárult, majd a két 10 perces rapidjátszma közül az egyiket megnyerte, ezzel ő is továbbjutott a 2. fordulóba.

A 2. forduló legnagyobb meglepetése volt, hogy a kanadai Anton Kovalyov legyőzte az exvilágbajnok indiai Visuvanádan Ánandot. Meglepetésnek tekinthető az is, hogy Danyiil Dubov továbbjutott a címvédő, és a legutóbbi világbajnoki döntőn szereplő Szergej Karjakinnal szemben. Rapport Richárd legyőzte magasabban rangsorolt kínai ellenfelét, Ji Vejt, és továbbjutott a harmadik fordulóba. Erdős Viktor alulmaradt a 2011-es világkupa-győztes, az előző világkupa ezüstérmese, ötszörös olimpiai bajnok Pjotr Szvidlerrel szemben.

A 3. forduló több esélyes számára végzetesnek bizonyult. A legnagyobb meglepetést a világbajnok Magnus Carlsen kiesése jelentette, de váratlan volt az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a 3. kiemelt Fabiano Caruana és a 7. kiemelt Nakamura Hikaru kiesése is. Ebben a fordulóban esett ki a korábbi rapid világbajnok azeri Sahrijar Mamedjarov is. Rapport Richárd újabb győzelmével már a legjobb 16 közé jutott. Az exvilágbajnok Visuvanádan Ánandot kiverő kanadai Anton Kovalyovot a világkupára előírt öltözködési szabályzat (dress code) megsértése miatt a 3. forduló előtt kizárták.

A 4. forduló – magyar szempontból – kiemelkedő jelentőségű eseménye volt, hogy Rapport Richárd legyőzte a 2015-ös Európa-bajnok orosz Jevgenyij Najert, és bejutott a negyeddöntőbe. A fordulóban kiesett az előzőleg Magnus Carlsent verő kínai Pu Hsziang-cse, és Anish Giri is.

1. szekció

2. szekció

3. szekció

4. szekció

5. szekció

6. szekció

7. szekció

8. szekció

5–7. forduló (a döntők) Rapport Richárd menetelését a negyeddöntőben a legmagasabban rangsorolt kínai Ting Li-zsen állította meg, aki később a döntőbe jutott. Rapport ezzel a szereplésével élete eddigi legjobb eredményét érte el, és a világkupák történetében a második magyar sakkozó Polgár Judit után, aki a negyeddöntőbe jutott. Ezúttal nem született meglepetés, mind a négy mérkőzésen a magasabb Élő-pontszámmal rendelkező versenyző szerezte meg a győzelmet.

Az elődöntőkben Levon Aronján többszöri rájátszás után 5–4 arányban győzött a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen, míg a másik ágon a kínai Ting Li-zsen némi meglepetésre 3,5–2,5 arányú győzelmet aratott Wesley So ellen.

A döntő négy játszmából álló alapszakasza Levon Aronján és Ting Li-zsen között négy döntetlent eredményezett. A második játszmában Aronjan több alkalommal is nyerést hagyott ki. A rájátszás mindkét játszmáját Levon Aronján nyerte, így másodszor lett a világkupa győztese. A két döntős kvalifikálta magát a 2018-as sakkvilágbajnokság világbajnokjelöltek versenyére.

A döntő Kiem.NévÉlő-p.1234R1R2Össz 5 ''' 2799 ½ ½ ½ ½11 4 11 2777 ½ ½ ½ ½00 2

Jegyzetek

Források A hivatalos honlap A 2017-es sakkvilágkupa szabályzata Az 1. forduló párosítása Az eredmények

világkupa Kategória:Sakkvilágkupák Kategória:Grúzia sportélete